Az ifjabbik Stifler végre kijárja a középiskolát, s a következő cél az egyetem. Hamar rájönnek persze a gólyák, hogy minden egyetemista életében csak pár dolog a fontos, azaz a szex, a pia, és a buli. Létrehoztak már egy szervezetet is, ahol a fiatalok kiélhetik magukat, és ennek a központja az előző részből már jól ismert Béta-ház, vagyis minden, ami egy egyetemistának kell. A kockafejűek azonban szintén egy közösséget alkotnak. Nekik pedig az a fő céljuk, hogy leigázzák a Bétákat. Miközben az ifjabbik Stifler-ék beavatása folyik, megkezdődik hát a harc az egyetemistákért a két fél között. A fő megmérettetésre pedig az úgynevezett Görög Olimpián kerül sor, ahol a jól ismert Stifler apuka vezetésével veszi kezdetét a versengés. A nyertesek fődíja persze az ellenfél bázisa...
Cím | Amerikai pite 6. – Béta-ház |
---|---|
Év | 2007 |
Műfaj | Vígjáték |
Ország | United States of America, Canada |
Stúdió | Rogue Pictures, Neo Art & Logic |
Öntvény | John White, Steve Talley, Christopher McDonald, Eugene Levy, Meghan Heffern, Jake Siegel |
Legénység | Andrew Waller (Director), W.K. Border (Producer), Gerald Packer (Director of Photography), Jeff Cardoni (Original Music Composer), Gordon Barnes (Production Design), Adam Herz (Characters) |
Kulcsszó | college, fraternity, debauchery, frat party, sex comedy, fraternity pledge, young adult |
Kiadás | Dec 26, 2007 |
Futásidő | 89 percek |
Minőség | HD |
IMDb | 5.66 / 10 által 1,855 felhasználók |
Népszerűség | 53 |
Költségvetés | 10,000,000 |
Bevétel | 18,610,260 |
Nyelv | English |