Wall-E

Wall-E 2008

8.10

A Watt Lánctalpas Limlom és Hulladékkezelő robot, az E-sorozatból az egyetlen "élő" vagy mozgó szerkezet a Földön, Wall·E. Az emberiség ugyanis elhagyta a lakhatatlanná vált bolygót, ám valaki elfelejtette kikapcsolni az utolsó robotot. Így gépünk több száz magányos éven át gyűjtötte a kacatokat, amikor találkozik az Eva (Extraterresztriális Vegetáció Analizáló) névre hallgató keresőrobottal, aki megdobogtatja a szívét. Eva rájön, hogy Wall·E véletlenül rátalált a bolygó jövőjének és túlélésének kulcsára. Visszaindul támaszpontjára, hogy jelentse ezt a fontos hírt. A magányos kis robot Eva nyomába ered és az emberiség elkorcsosult posztapokaliptikus világában csúfos bonyodalmakba kerülnek egymástól függetlenül.

2008

Legenda vagyok

Legenda vagyok 2007

7.20

A tudós Robert Neville az egyetlen, akit nem fertőzött meg az a szörnyű és pusztító vírus, melyet az emberek hoztak létre. Mivel immunis a kórokozóra, ő az egyetlen túlélő, aki New York és talán a világ romjai közt tengeti életét. Az egyetlen emberi túlélő. A pusztító járvány következtében mutánsok jöttek létre, akik figyelik minden mozdulatát. Neville ugyanis a saját vérének felhasználásával próbál ellenszert előállítani. E törekvése talán az emberiség egyetlen és utolsó reménye. Ám lassan kifut az időből.

2007

Ragyogás

Ragyogás 1980

8.20

Jack Torrace, a családjával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelba költözik gondnoknak. Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre. Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak, mert látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat. De lehet, hogy mindezek a rémképek csupán jeleznek valamit. A Jack agyát elborító őrületet, a folyamatot, amelynek hatására a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.

1980

Oldboy

Oldboy 2003

8.25

A '80-as évek végén, Oh Dae-soo-t, a teljesen átlagos családapát elrabolják saját háza elől és évekig fogva tartják egy privát cellában, ahol az egyetlen kapcsolatot a külvilággal egy televízió jelenti számára. Így szerez tudomást róla, hogy feleségét megölték és a rendőrség őt gyanúsítja. Értelmetlen és érthetetlen fogvatartása a kezdeti kétségbeesés után eltökélt belső bosszúvá érik. 15 évvel később szabadul, mindenféle magyarázat nélkül. Oh Dae-soo-t megkeresi az a személy, aki valószínűleg minden balszerencséjének okozója és azt javasolja, hogy találja meg, ki és miért tartotta fogva annyi éven át. A rémálom folytatódik Oh Dae-soo számára.

2003

Leon, a profi

Leon, a profi 1994

8.30

Leon, a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó család áldozatául esik Stansfield nyomozó kegyetlenségének, aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda Leonhoz menekül. Idővel a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathildáról, mintha a saját lánya lenne. Stansfield azonban nagyszabású kommandós akció keretében készül megostromolni Leon lakását, hogy végezzen a kis szemtanúval. Ám nem számol Leon profizmusával, aki ráadásul az élete árán is hajlandó megvédeni a lányt...

1994

Amerikai szépség

Amerikai szépség 1999

8.01

Lester Burnham átlagos férfi, szürke és unalmas fickó, aki legszívesebben folyton a tv előtt ülne. Az élete azonban egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozik, és ennek két oka van, az egyik az, hogy ki akarják rúgni a munkahelyéről, a másik pedig, hogy elmegy a feleségével egy iskolai meccsre, ahol olyannyira megakad a szeme a lánya barátnőjén, Angelán, hogy attól kezdve képtelen kiverni a fejéből a kislányt. Amikor rájön, hogy ki fogják rúgni, ő maga is rásegít a dologra, és nem hajlandó együttműködni a vállalat költségracionalizáló szakemberével, akinek az a dolga, hogy eldöntse, kit kell majd kirúgni. Kihallgatja lánya és Angela beszélgetését, melyből az derül ki számára, hogy ha gyúrna egy kicsit felsőtestre, Angela nem tudná megállni, hogy lefeküdjön vele.

1999

A nő

A nő 2013

7.85

Mindenki igazi társra vágyik. Olyanra, aki figyel, aki megért, aki segít, és aki szeret. Theodore nagyon lassan heveri ki a válását, egyedül él, és nem barátkozik könnyen. Napközben egy számítógépen dolgozik, esténként egy másik számítógépen játszik - és unalmában letölt egy új programot: egy intelligens operációs rendszert. És minden megváltozik. Az egzotikus hangú rendszer, vagyis Samantha felforgatja addig túl egyforma napait. Mindent tud, mindent ért, és egyre közelebb kerül Theodore-hoz. Olyan közel, hogy a férfi néha már úgy érzi: Samantha testestül-lelkestül az övé.

2013

Elveszett jelentés

Elveszett jelentés 2003

7.38

Bob Harris és Charlotte amerikaiak, s mindketten éppen Tokióban -egy számukra teljesen idegen kultúra világában- tartózkodnak. Bob filmsztár, aki egy whisky-reklám forgatására érkezett a városba, Charlotte pedig megszállottan munkamániás fényképész férje nyomában lohol. Az álmatlanság valahogy egymás mellé sodorja a két elveszett embert: Bob és Charlotte útjai egy éjszaka a luxusszálló bárjában keresztezik egymást. A véletlen találkozásból rövidesen meglepő, titokzatos barátság szövődik a középkorú filmszínész és a hamvasan fiatal lány között. Charlotte és Bob együtt kószálva fedezik fel Tokiót, s a helybéliekkel való találkozások révén számos harsányan vidám élményben lesz részük. Végső soron pedig valami újat fedeznek fel: az élet lehetőségeibe vetett friss hitet.

2003

Számkivetett

Számkivetett 2000

7.66

Chuck Noland (Tom Hanks) karrierje csúcsán álló topmenedzsert az ünnepek előtti utolsó szolgálati útján szörnyű baleset éri. Senki sem éli túl a viharba keveredett gép lezuhanását, csak ő marad életben, valahol Malajzia felé a szétszórt szigetek világában. Barátnője, Kelly (Helen Hunt) hiába várja vissza, a hatóságok szerint nem élte túl senki a szerencsétlenséget. Chuck minden érzékét latba veti a trópusi szigeten az életben maradásért. Lassan feltalálja magát és önellátóvá válik. Nem hagyja magán eluralkodni a kezdeti kétségbeesést, tovább reménykedik. Négy évig tart ősemberi kalandja. Tutajt tud magának építeni és felhúzza rá a véletlenül partra sodort vitorladarabot. Az óceánon hánykolódva találnak rá. A visszatérés sokkoló hatású. Az otthoni civilizáció már rég kivetette magából.

2000

A nimfomániás - 2. rész

A nimfomániás - 2. rész 2013

6.70

Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelméről, és szeretőkről, de mindenekelőtt szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extrémitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek.

2013

Az erő krónikája

Az erő krónikája 2012

6.83

Andrew, Matt és Steve átlagos középiskolások. Mindegyiküknek megvan a maga baja és öröme. Nem tökéletesek, nagy a szájuk, és kicsit esetlenek. Olyanok, mint bármelyikünk. Abban sem különböznek a világ bármely más kamaszától, hogy a legátlagosabb pillanatukat is feljegyzik, közzéteszik. Csak egy különbség van: nekik már nincsenek átlagos pillanataik. Egy éjszakai buli közben ráakadnak egy ismeretlen dologra, ami talán nem is a Földről származik. A felfedezésüket követő nap egyre különösebb képességekre tesznek szert: a távolból mozgatnak tárgyakat, megtanulnak repülni, érzékelik egymás indulatait, és egyre erősebbé válnak. Eleinte nagyon élvezik, ami velük történik, de miközben az új erejüket próbálgatják, fokozatosan kiderül, hogy ami játéknak indult, végül bajt is hozhat. Egyre nagyobb bajokat.

2012

Ragyogj TV, ragyogj

Ragyogj TV, ragyogj 2024

6.00

A fiatal Owen (Justice Smith) éppen a tini éveit próbálja átvészelni, mikor osztálytársa, Maddy (Brigette Lundy-Paine) megmutat neki egy titokzatos késő esti tévéműsort, aminek egy csapásra a rabjai lesznek. A pszichedelikus műsor egy természetfeletti világot tár a fiatalok elé, Owen elméje pedig egyre inkább kezdd megbomlani, mikor a tévéműsort elkaszálják, Maddynek pedig rejtélyes körülmények közt nyoma vész...

2024

Mary és Max

Mary és Max 2009

7.87

Adam Elliot, az Oscar-díjas Harvie Krumpet rendezőjének új egész estés filmje, a Mary és Max. A történet egy valószínűtlen barátságról szól: a pangó, ausztrál kertvárosi közegben élő Mary találomra levelet ír egy New York-i ismeretlennek, a magányos, enyhén autista brooklyni nyugdíjas Max Horowitznak. Bár soha életükben nem találkoznak, az évtizedes levelezés során egymás életének legfontosabb szereplőivé válnak.

2009

Ha igaz volna...

Ha igaz volna... 2005

6.96

Nem sokkal azután, hogy David beköltözik új lakásába, felbukkan egy nemkívánatos látogató: a megnyerő Elizabeth, aki azt állítja, hogy a lakás az övé – majd eltűnik. Amikor a lány tetszés szerint kezd megjelenni és eltűnni, David azt gondolja, hogy egy szellem, míg Elizabeth meg van győződve arról, hogy életben van.

2005

Van Gogh az örökkévalóság kapujában

Van Gogh az örökkévalóság kapujában 2018

7.00

A történet Vincent Van Gogh utolsó napjairól szól, melyeket a franciaországi Arlesben töltött. Ekkor születtek meg mestermű festményei a természetről, ami ezen a helyen körülvette őt.

2018

A zongoratanárnő

A zongoratanárnő 2001

7.25

A negyvenéves Erika Kohut a bécsi Zeneakadémia zongoratanára. Édesanyjával él, aki szeretetével zsarnokoskodik fölötte, nem hagy számára semmi önállóságot. A megközelíthetetlen és hideg fiatal nőnek van egy szenvedélye: szabad idejében titokban pornómozikat és peep show-kat látogat. Elfojtott szexualitása önpusztító és mazochista jellemvonásokat hoz felszínre. Egy nap azonban egyik tanítványa elhatározza, hogy meghódítja.

2001

Egy magányos tinédzser

Egy magányos tinédzser 2016

7.16

Mindenki tudja, hogy a serdülőkor nehéz, és Nadine élete sem könnyű, ami még elviselhetetlenebbé válik számára, amikor legjobb barátnője, Krista randizni kezd a bátyjával. Nadine egyszerre magányosnak érzi magát, amíg egy figyelmes fiú váratlan barátsága meg nem csillantja előtte a reményt, hogy az élet talán mégsem olyan szörnyű.

2016

Mind idegenek vagyunk

Mind idegenek vagyunk 2023

7.47

Londonban, a szinte üres toronyházában egy este Adam véletlenül találkozik titokzatos szomszédjával, Harryvel, ami felforgatja Adam életét. Ahogy Adam és Harry egyre közelebb kerül egymáshoz, a férfi visszatér gyerekkori otthonába, ahol úgy tűnik, régen elhunyt szülei mégis élnek, és ugyanolyan idősnek néznek ki, mint harminc évvel ezelőtt, amikor meghaltak.

2023

Goblin

Goblin 2016

8.60

In his quest for a bride to break his immortal curse, a 939-year-old guardian of souls meets a grim reaper and a sprightly student with a tragic past.

2016

Fleabag

Fleabag 2016

8.29

A portrait into the mind of a dry-witted, sexual, angry, porn-watching, grief-riddled woman, trying to make sense of the world. As she hurls herself headlong at modern living, Fleabag is thrown roughly up against the walls of contemporary London, with all its frenetic energy, late nights, and bright lights.

2016

Missions

Missions 2017

6.70

The first manned mission to Mars is now approaching the red planet. The crew includes top-flight scientists and a young female psychiatrist, responsible for their mental health. But just as they are about to land, something goes wrong.

2017

Call It Love

Call It Love 2023

8.30

When her family becomes suddenly homeless, Woojoo decides on revenge for all the injustices she has been put through. However, her supposed foe, Dongjin, is a heart-wrenchingly lonely and gentle soul.

2023

Mars

Mars 2016

7.00

The maiden crew of the Daedalus spacecraft must push itself to the brink of human capability in order to successfully establish the first sustainable colony on Mars. Set both in the future and in the present day, this series blends scripted elements set in the future with documentary vérité interviews with today’s best and brightest minds in modern science and innovation, illuminating how research and development is creating the space technology that will enable our first attempt at a mission to Mars.

2016

Gilmore Girls: A Year in the Life

Gilmore Girls: A Year in the Life 2016

7.27

Set nearly a decade after the finale of the original series, this revival follows Lorelai, Rory and Emily Gilmore through four seasons of change.

2016

Away

Away 2020

6.60

American astronaut Emma Green must leave her husband and teenage daughter behind to command an international space crew embarking upon a treacherous mission. A series about hope, humanity and how we need one another if we are to achieve impossible things.

2020

Trinkets

Trinkets 2019

7.70

A grieving teen finds an unexpected connection with two classmates at her new high school after they all land in the same Shoplifters Anonymous group.

2019

Super Cub

Super Cub 2021

7.60

Koguma is a high school girl in Yamanashi. She has no parents, friends, or hobbies, and her daily life is empty. One day, Koguma gets a used Honda Super Cub motorcycle. This is her first time going to school on a motorcycle. Running out of gas and hitting detours become a small source of adventure in Koguma's life. She is satisfied with this strange transformation, but her classmate Reiko ends up talking to her about how she also goes to school by motorcycle. One Super Cub begins to open up a lonely girl's world, introducing her to a new everyday life and friendship.

2021

On a Starry Night

On a Starry Night 2023

6.00

Suzu Yukimiya, an obstetrician and gynaecologist who works at a hospital in a tranquil sea town, meets Issei Hiiragi, 10 years her junior. He works as a relic collector, a job that is gaining attention in the aging society of Japan. This is a love story between two people who are in charge of "The Beginning of Life" and "The End of Life".

2023

Between Land and Sea

Between Land and Sea 1997

5.00

At the beginning of the 20th century, the arrival of a man on the Breton coast near Saint-Malo fills him with awe as he observes the devoted, courageous sailors and their wives waiting for them on the shore. Among them is a young laundress, whose charm does not leave him indifferent, waiting for her beloved, who left for sea months ago. When the ship returns, her fiancé is dead. He then decides to join these valiant men and, through his dedication, prove his love to the young woman.

1997

My Liberation Notes

My Liberation Notes 2022

7.68

Three siblings, exhausted by the monotony of day-to-day adulthood, seek to find fulfillment and freedom from their unremarkable lives.

2022

Aisi Hai Tanhai

Aisi Hai Tanhai 2017

10.00

Pakeeza's personal photos meant for her boyfriend are leaked and go viral over the internet, sparking a whole host of problems for her and her family. The shame she and her sister have to face leads to her being disowned by her mother.

2017

About Sunday Night...

About Sunday Night... 2023

8.00

Old apartment complexes, rented houses in the suburbs, and cabs running through the cities. These scenes may look ordinary but each has a different story to tell. A daughter who works part-time to support her disabled mother; a woman who has been cut off from her family and continues to work as a cab driver; a granddaughter who lives in a rented house and works at a factory with her grandmother. This is the story of three women, who live far apart from each other and do not know each other's existence until a fateful encounter through a radio program.

2023

The Silence of the Monster

The Silence of the Monster 2022

2.00

The story of a mysterious and cold key-smith He Chufeng, and a delicate and well-versed antiques appraiser Luo Bin, as they set off on a thrilling adventure in the urban city.

2022

Heeramandi: The Diamond Bazaar

Heeramandi: The Diamond Bazaar 2024

5.20

The scheming Mallikajaan rules over an elite house of courtesans — but a new rival threatens her reign as rebellion brews in British-ruled India.

2024

Significant Other

Significant Other 2018

7.00

Two neighbors in their late 40’s – a single woman and a newly separated man – find themselves living door- to- door in the same apartment building , and embark on enter a hesitant, obstacle-filled romantic relationship.

2018

Mr. Stone Feels Lonely

Mr. Stone Feels Lonely 2022

10.00

After the troubled times, Shi Zhouwu, a talented martial arts genius, was born. He came to attend the "Wulin Young Eagle Conference" in the hope of being a blockbuster. However, Shi Shaoxia's battle was stimulated by the dog food of various heroes, and he deeply felt how lonely it was to be invincible ... Although he won the honorary title of "the first young man in Wulin", he was not ecstatic about it, but only had one thing on his mind-I'd like to fall in love next time!

2022

Holyland

Holyland 2005

7.00

High school student, Kamishiro Yu doesn't fit in and is constantly bullied; fed up with the abuse Yu secretly trains in boxing and takes revenge on those who once bullied him. Eventually Yu's defeats call the attention of the local thugs, and Yu soon finds himself forced to keep fighting in order to keep his place, his holyland.

2005

Lost

Lost 2021

8.50

A forty year old woman who feels like she has not accomplished anything in life and a twenty-seven year old man who's frightened of himself.

2021