A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse

A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse 2006

7.37

Jack Sparrow kapitánynak ezúttal is természetfeletti kalózokkal gyűlik meg a baja: kiderül ugyanis, hogy egy régi vérszerződés miatt még mindig a legendás Davy Jones, a Repülő Hollandi nevű szellemhajó kapitányának adósa. Jacknek mihamarább rendeznie kell a tartozását, különben örök átokra és szolgaságra ítéltetik. És ha mindez még nem lenne elég, a kapitány zűrjei miatt meghiúsul Will Turner és Elizabeth Swann kisasszony esküvője. Ugyanis ők is kénytelenek elkísérni Sparrowt a nagy kalandra, mely egykönnyen életük utolsó kalandja lehet.

2006

A nimfomániás - 2. rész

A nimfomániás - 2. rész 2013

6.71

Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelméről, és szeretőkről, de mindenekelőtt szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extrémitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek.

2013

Románc

Románc 1999

5.50

Marie, a fiatal tanítónő a bolondulásig szerelmes barátjába. Nem is csoda, hiszen Paul igazi férfiszépség, csak egy dolog hibázik nála. Bár egy ágyban alszanak, a fiút a szex, a testi közelség taszítja. Így a lány más karjaiban jut el a csúcsra, először a férfiasan gyengéd Paolo, majd a szado-mazo játékokban otthonos iskolaigazgató veszi pártfogásába. De Marie lassacskán egyre ingoványosabb talajra téved, ahonnan nehéz a visszatérés...

1999

A majmok bolygója

A majmok bolygója 1968

7.65

Rémálom vagy valóság? Taylor űrhajósnak ezzel a szörnyű kérdéssel kell megbirkóznia, amikor egy időviharba kerülve lezuhan, és foglyul ejti egy gorilla-osztag. Ezen a bolygón felfordult a világ, a majom az uralkodó faj, az emberek pedig, mint az állatok, ketrecekben élnek. Amikor a Csillagszeműre keresztelt Taylorról kiderül, hogy beszéli a nyelvüket, két tudós csimpánz nyíltan szembeszegül a bigott vezetéssel és segít az űrhajósnak a menekülésben.

1968

O története

O története 1975

5.50

Az itt bemutatott filmet mértékadó helyen a filmtörténelem egyik kimagaslóan erotikus, ha nem a legerotikusabb filmjének értékelték. Természetesen ennek megítéléséhez időben a hetvenes évekig kell visszamennünk, amikor a francia Just Jaeckin rendező az „Emmanuelle” 1974. évi elsöprő sikerén felbuzdulva elkészítette a Pauline Réage (vagyis Dominique Aury) botránykönyvén alapuló „The Story of O”-t. A címszerepet a gyönyörű Corinne Clery-re (O) osztotta. A címben szereplő kalandok leginkább két férfihez (Rene és Sir Stephen) fűződő intim és szado-mazochista kapcsolatát mutatják be némi leszbikus epizóddal fűszerezve. A történet lényege az, hogy O milyen mértékben képes alávetnie magát szerelmei képtelen, megalázó és brutalitásba torkolló beteges akaratának. Ez leginkább a Sir Stephennel való szenvedélyes viszony közben domborodik ki,

1975

Ninja Scroll

Ninja Scroll 1993

7.73

Dzsube Kibagami, a legendás harcos magányosan vándorol az országban. Útja során megment egy gyönyörű nindzsanőt, Kagerót, akinek társait lemészárolta Tesszaj, a démoni erejű harcos. Kagero a közeli Koga nindzsa klán tagja, és azért indult útnak, hogy kiderítse, mi okozta azt a szörnyű járványt, ami egy egész falut kipusztított. Hamar kiderül, hogy a támadó nincs egyedül, ő csak az egyik Kimón nyolc ördöge közül. Dzsube nem menekülhet előlük, egytől-egyig le kell győznie őket, ha életben akar maradni, de nem pusztán a saját élete a tét: egy olyan összeesküvés nyomaira bukkan, ami az egész sógunátus jövőjét veszélybe sodorhatja.

1993

A tetovált lány

A tetovált lány 2009

7.53

Negyven esztendővel ezelőtt, egy családi összejövetel alkalmával titokzatos körülmények között eltűnt Harriet Vanger. A lány testét sohasem találták meg. A nagybátyja, Henrik meg van győződve arról, hogy Harrietet meggyilkolták, és a tettest a Vanger-klán tagjai között kell keresni. Megbízza a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt. A férfi nem várt segítőtársra akad a tetovált hacker lány, Lisbeth személyében. Minél mélyebbre ás a furcsa páros a múltban, annál sötétebb és veszélyesebb dolgok kerülnek felszínre.

2009

Dogville - A menedék

Dogville - A menedék 2003

7.80

Dogville városa a Sziklás-hegységben található, annak az útnak a végén, amely az elhagyott ezüstbányához vezet. Dogville lakói jó és becsületes emberek, akik szeretik a városukat. A településen az a ház a legszebb, amelyben Tom él. Egy este Tom puskalövéseket hall a völgyből. Tom leül egy padra, hogy elgondolkodjon a történeteken, amikor Moses, a kutyája ugatni kezd, és az ugatás úgy hangzik, mintha fel akarná hívni valakire a figyelmet. Ez a valaki Grace, aki nem térképről választotta a helyet, hogy látogatást tegyen itt, Tom mégis rögtön úgy érzi, hogy a nő ide tartozik. Egy teherautónyi fegyveres üldözi a szépséges menekülőt, Tom elbújtatja Grace-t, és azt mondja a gengsztereknek, hogy nem tapasztalt semmi rendkívülit. A másnapi városi találkozón beszámol a meglepett dogville-ieknek az előző este történtekről, majd lemegy a bányába, ahová elbújtatta Grace-t, és kihozza a napfényre. A városiak úgy döntenek, hogy a nő két hétig maradhat Dogville-ben...

2003

Magassági mámor

Magassági mámor 2002

5.52

A gyönyörű Alice internet-oldalak szerkesztésével foglalkozik, és alig várja, hogy rátaláljon végre a nagy Ő-re. Amikor összefut Adammel, szinte állati vonzódást érez a férfi iránt, és annak ellenére, hogy még nem is ismerik egymást igazán, heves és szenvedélyes szexuális kapcsolatba kezdenek. A szexuális vonzalom mély szerelembe csap át, így nem sokkal később Alice és Adam ott állnak az oltár előtt, hogy hűséget fogadjanak egymásnak, amíg a halál el nem választja őket... Nem sokkal az esküvő után Alice-szel egy titokzatos idegen veszi fel a kapcsolatot. Az ismeretlen különös üzeneteket küld a lánynak. Azt sugallja, hogy érdemes lenne megvizsgálni Adam múltját. Vajon a szenvedélyes férj valóban az, akinek mondja magát? Vagy nem ok nélkül figyelmeztette Alice-t az idegen?

2002

Főnix, az amazon

Főnix, az amazon 1988

3.60

A nukleáris háború utáni kromoszómaháborút csak nők élték túl, egymással viaskodnak vad bandáik.

1988

Vad kanok

Vad kanok 2001

5.10

Michael és barátai, még mielőtt közelebbről is megismerkedhettek volna a gyengébbik nem adta örömökkel, agglegény-versenyt hirdetnek maguknak. Hogy súlyt is adjanak a megmérettetésnek, összedobnak egy nagyobbacska pénzalapot, amelyet az kaphat meg kamatostul, aki a legtovább marad agglegény. Hét évvel később már csak ketten őrzik függetlenségüket. És mert Michaelt egy apróbb szerencsejáték-tartozásból kifolyólag a maffia fenyegeti, ő kénytelen kezébe venni társa sorsának irányítását. Ha sikerül barátját a határidő lejárta előtt megnősítenie, meggazdagodik. Ha nem, bebetonozzák egy épülő Las Vegas-i autópályába.

2001

Ai no Kusabi

Ai no Kusabi 1992

6.40

On planet Amoi, a great society has developed, creating a computerized city called Tanagura, ruled by a supercomputer, Jupiter. The populace is almost entirely male and is based on hair color; light-haired men, "blondies", are the elites, and dark-haired are the bottom of society, often known as "mongrels". Blondies keep young boys as "pets" for a few years to perform sexual actions for the Blondie's voyeurism entertainment. Blondies aren't supposed to keep pets for long or interact sexually with pets, but one blondie named Iason Mink has kept a pet named Riki for years and is rumored to sleep with him. Iason refuses to let go of Riki, even with Jupiter's disapproval. Iason is obsessed with keeping Riki, and Riki doesn't know what to do; fight against him or surrender to him, nor what to do about his old friend/lover Guy and their gang.

1992

Ao-chan Can't Study!

Ao-chan Can't Study! 2019

7.80

Ao Horie’s father, a popular erotic fiction author, chose Ao’s name because A stands for “apple” and O stands for “orgy”! Desperate to escape her father’s legacy and get into a prestigious university, Ao devotes herself to studying instead of pursuing romance. She has no time for boys, but there’s just one problem: Kijima, her handsome and popular classmate, just confessed his love to her! And to make matters worse, she can’t stop thinking dirty thoughts about him! Looks like escaping her father’s influence will be harder than she thought…

2019

Good Luck Girl!

Good Luck Girl! 2012

7.00

Ichiko unwittingly absorbs happiness energy from everyone around her. It’s up to the poverty god Momiji to end Ichiko’s positivity consumption and restore the world’s balance.

2012

Ai no Kusabi

Ai no Kusabi 2012

5.70

This futuristic tale is set in a world where men are assigned various social classes based on their hair color. Iason Mink, a high-class Blondie, runs into Riki, a black-haired Mongrel, and makes him his "Pet." As Riki learns of the dangers Iason faces by keeping him, he finds himself developing feelings for his master. This is a remake of the 1992 OVA of the same name.

2012