L'ecsó

L'ecsó 2007

7.80

Remy, a patkány kölyökkora óta annak jegyében élt, hogy felnőve majd séfként dolgozhat az egyik párizsi étteremben. Hiszen a konyhai példaképe, Auguste Gusteau is megmondta, hogy "mindenki főzhet". A gyakorlat azonban mást mond. Remy a saját bőrén tapasztalja meg, milyen veszélyt jelent egy magafajtának, ha felfedezik a konyhában. Amikor úgy tűnik, hogy álma végképp szertefoszlik, onnan kap segítséget, ahonnan a legkevésbé sem várná: egy kétlábútól. Igaz barátra talál Linguiniban, az étterem szégyenlős, kirúgás szélén álló szemetes fiújában.

2007

Eredet

Eredet 2010

8.37

A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott.

2010

Becstelen brigantyk

Becstelen brigantyk 2009

8.20

Franciország német megszállásának első évében Shosanna Dreyfus családját a lány szeme láttára végzi ki Hans Landa náci ezredes. Shosannának éppen hogy sikerül megmenekülnie, és Párizsba szökik, ahol új személyiséget vesz fel: egy mozi tulajdonosa és üzemeltetője lesz. Európa egy másik részén eközben Aldo Raine hadnagy egy csoport amerikai zsidó katonát verbuvál gyors, sokkoló megtorlóakciók végrehajtásához. A később "Brigantyk" néven elhíresülő osztag csatlakozik Bridget Von Hammersmark német színésznőhöz és titkosügynökhöz egy akcióban, melynek célja a Harmadik birodalom vezetőinek kiiktatása. Hőseink sorsa egy mozi bejáratánál fut össze, ahol Shosanna a saját bosszútervét készül végrehajtani.

2009

Szegény párák

Szegény párák 2023

7.70

Elképesztő történet Bella Baxter fantasztikus fejlődéséről. A fiatal nőt a zseniális elméjű és szokatlan módszereket alkalmazó tudós, Dr. Godwin Baxter hozza vissza az életbe. A férfi védelmét élvezve, Bella vágyik a tudásra. Szomjazza a világ dolgait, így elszökik Duncan Wedderburnnel, a dörzsölt és züllött ügyvéddel, s ketten együtt kontinenseken átívelő, szélsebes kalandra indulnak. Korának előítéleteitől szabadon, Bella roppant iramban fejlődik, hogy szándékának eleget téve kiálljon az egyenlőség és szabadság mellett.

2023

Katicabogár és Fekete Macska kalandjai

Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 2023

7.65

Marinette a sivárnak tűnő párizsi iskolai éveiben küzd a boldogulásért. Egyetlen reménysugara Adrien. Amióta csak az eszét tudja, a fiúba szerelmes. De a srác egyszerűen képtelen észre venni a lányt. Egy nap véletlenül rátalál egy varázslényre, akinek nagy tervei vannak vele, és aki szuperhőssé változtatja, így Marinette Katicabogárként új képességekre tesz szert, rövidesen pedig azt is megtudja, hogy van egy társa. Azt azonban ekkor még nem tudja, hogy új szuperhős társa, a Cat Noir nevű maszk mögött éppen Adrien rejtőzik. Együtt elhatározzák, hogy megmentik a várost egy gonosztevőtől, aki sötét mágiával fenyegeti azt.

2023

Cápák a Szajnában

Cápák a Szajnában 2024

5.96

Egy párizsi vérfürdő megakadályozása érdekében egy gyászoló tudós kénytelen szembenézni saját tragikus múltjával, amikor a Szajnában felbukkan egy óriási cápa.

2024

Az ördög Pradát visel

Az ördög Pradát visel 2006

7.39

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.

2006

Elrabolva

Elrabolva 2008

7.40

Bryan Mills valaha a titkosszolgálat egyik legkiválóbb ügynöke volt, de már visszavonult, csak hogy Kaliforniában élő lánya, a 17 éves Kim közelében lehessen. A lány az anyjával, Lenore-ral és tehetős mostohaapjával, Stuarttal él és épp Párizsba készül legjobb barátjával, Amandával, amire Bryan vonakodva bár, de áldását adja. Bár ne tette volna.

2008

Mission: Impossible - Utóhatás

Mission: Impossible - Utóhatás 2018

7.43

Amikor Ethan Hunt eltökéli, hogy végrehajtja az eredeti megbízatást, a CIA megkérdőjelezi hűségét és indítékait. Az IMF csapata az idővel versenyez, miközben bérgyilkosoktól üldözve próbálnak megakadályozni egy világméretű katasztrófát.

2018

A Da Vinci-kód

A Da Vinci-kód 2006

6.72

A neves amerikai tudós, Robert Langdon éppen Párizsban tartózkodik, amikor az éjszaka közepén telefonon keresik. A Louvre egyik jól őrzött termében holtan találták a múzeum egyik kurátorát, és a rendőrség abban bízik, Langdon segíthet megfejteni a rejtélyt: az áldozat mellett ugyanis érthetetlennek tűnő jeleket találtak. A tudós akarata ellenére viharsebesen keveredik bele az eseményekbe: szakértőből hamarosan gyanúsított lesz, és kénytelen együtt menekülni a kurátor kiismerhetetlen unokájával. Nemsokára rájönnek, hogy két titkos egyházi társaság, a Sion testvérei és az Opus Dei harcába keveredtek bele: a harc talán több száz éve tart, tétje pedig az a titok, melynek megfejtése talán a Párizson, Londonon, kalandokon, titkokon, gyilkosságokon keresztülvezető hosszú út végén várja őket.

2006

Amelie csodálatos élete

Amelie csodálatos élete 2001

7.90

Amélie, a naiv fiatal lány Párizsban él, a Montmartre-on. Élete egyhangúan telik, egy környékbeli bisztróban felszolgálóként dolgozik, a szomszédokkal pedig olyan bensőséges kapcsolatot tart fenn, mintha egy kisvárosban élne. Ám egy nap váratlan fordulat történik: A lakásának egy titkos zugában kis dobozra talál, amely az előző lakó gyerekkori emléktárgyait tartalmazza. Elhatározza, hogy visszajuttatja a kis dobozt jogos tulajdonosának. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozik, rájön, hogy valami módon képes környezetét boldogabbá tenni. Szívesen boronál össze magányos embereket, amiből gyakran komoly bonyodalmak származnak. De jótéteményei közepette megismer egy különös fiatalembert és most már a környezetén a sor, hogy segítsenek rajta...

2001

A Bourne-rejtély

A Bourne-rejtély 2002

7.47

Eszméletlen, több sebből vérző férfit ment ki a Földközi-tengerből a halászhajó legénysége. Miután magához tér, nem emlékszik semmire. Nem tudja kicsoda, és hogyan került a tengerbe. Az egyetlen támpont a mikrofilm, amit az orvos operált ki a lapockája alól. Miután a férfi felgyógyul, a mikrofilmen olvasható zürichi bank neve és a számlaszám nyomán elindul, hogy kiderítse, kicsoda valójában.

2002

Álmodozók

Álmodozók 2003

7.20

Párizs, 1968 májusa. A diákok az utcára vonulnak, hogy a francia oktatási rendszer ellen tiltakozzanak. A munkások hamarosan követik őket és néhány nap leforgása alatt az elégedetlenkedők száma akkorára dagad, hogy kezdi komolyan veszélyeztetni a fennálló politikai rendszert. Isabelle és testvére, Theo egyedül maradnak szüleik tágas, belvárosi lakásában. Az utcán találkoznak Matthew-val, az amerikai diákkal, aki néhány napja érkezett csak meg Párizsba. A testvérek meghívják magukhoz. Ők hárman határozzák meg az együttélés játékszabályait, amelynek segítségével felfedezik saját érzelmi és szexuális identitásukat. Az Álmodozók beavatási út: a három fiatal a közös élet során szerzett tapasztalataikból próbálja megismerni önmagát.

2003

A Sakál napja

A Sakál napja 1973

7.50

Egy földalatti félkatonai szervezet merényletet tervez a francia elnök ellen, tiltakozásul az algériai háborúban játszott szerepe miatt. A profi testőrség által kiemelten védett De Gaulle meggyilkolása lehetetlen feladatnak tűnik, de akad egy bérgyilkos, aki ennek ellenére vállalja a munkát. A titokzatos Sakált senki nem látta még, igazi személyazonosságát senki nem ismeri. A rendőrség informátorainak köszönhetően időben tudomást szerez a tervezett merényletről. Az egyik legmegszállottabb nyomozót, Lebelt állítják rá az ügyre. Versenyfutás kezdődik az idővel. Miközben Lebel lényegtelennek tűnő, apró nyomok segítségével próbálja megfejteni, mire készül a Sakál és kit is üldöznek egyáltalán, addig a gyilkos szokásos precizitásával tervezi a rajtaütés pillanatát.

1973

Mission: Impossible

Mission: Impossible 1996

6.99

Egy volt orosz kém titkos nemzetközi információkat dob a feketepiacra: egy listát a világ legjobb titkos ügynökeinek nevével. Ha az információ rossz kezekbe kerül, a következmények beláthatatlanok. Így nincs más hátra: a szupercsoport akcióba lép. Egy prágai követség fogadásán vagyunk, ahol a mesterkémek a legfejlettebb csúcstechnikát és találékonyságukat együtt vetik latba a siker érdekében. Ethan Hunt kapja a feladat legkritikusabb részét, és úgy tűnik, minden a terv szerint halad. De megtörténik az elképzelhetetlen: néhány rémálomba illő perc alatt Hunt körül mindenki meghal a csoportból, és ő is csak éppen hogy vissza tud jutni a főhadiszállásra. Alig ocsúdik fel a sokkból, máris új meglepetések várják.

1996

Armageddon

Armageddon 1998

6.84

Hatalmas méretű aszteroida közeledik a Föld felé, 40.000 km/órás sebességgel. A becsapódás - amely elkerülhetetlennek látszik - bolygónkat a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. A NASA egyik vezetője, Dan Truman egyetlen esélyt lát a megmenekülésre: ha sikerül még az űrben elpusztítani a fenyegetően közeledő égitestet. Ezért elképesztő tervet eszel ki: megbízza Harry személyében a világ legkiválóbb olajfúróját, hogy a kemény fickókból álló csapatával fúrjon lyukat az aszteroidába és robbantsa apró darabokra. A villámgyors kiképzés után fel is jut a csapat, ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak.

1998

Visszafordíthatatlan

Visszafordíthatatlan 2002

7.20

A film egy fél nap története, melyben Marcus (Vincent Cassel), Alex (Monica Bellucci) és barátjuk, Pierre (Albert Dupontel) buliba indulnak. Marcus és Alex összevesznek, a lány egyedül indul haza, az aluljáróban megerőszakolják és megverik. Marcus, amint megtudja, mi történt, nem tehet mást: bosszút áll. Elindul hát a párizsi éjszakába Pierre-rel, hogy megtalálja a tettest.

2002

Miraculous: Tales of Ladybug & Cat Noir

Miraculous: Tales of Ladybug & Cat Noir 2015

8.00

Marinette and Adrien, two Parisian teenagers, are entrusted with powerful jewels in order to transform into superheroes Ladybug and Cat Noir. But neither hero knows the other's true identity — or that they're classmates!

2015

Lupin

Lupin 2021

7.70

Inspired by the adventures of Arsène Lupin, gentleman thief Assane Diop sets out to avenge his father for an injustice inflicted by a wealthy family.

2021

Navarro

Navarro 1989

6.40

Out of the norm police officer Navarro and his team investigate the most troubling, serious and heart rendering cases in the city of Paris.

1989

Dogtanian and the Three Muskehounds

Dogtanian and the Three Muskehounds 1981

7.30

France, 17th century, under the reign of Louis XIII. Dogtanian is an impetuous and innocent peasant from Gascony, as well as a skilled swordsman, who travels to Paris with the purpose of making his dream come true: to join the Corps of Muskehounds of the Royal Guard.

1981

Nodame Cantabile

Nodame Cantabile 2007

8.10

Shinichi Chiaki is a first class musician whose dream is to play among the elites in Europe. Coming from a distinguished family, he is an infamous perfectionist; not only is he highly critical of himself, but of others as well. The only thing stopping Chiaki from leaving for Europe is his fear of flying. As a result, he's grounded in Japan. During his 4th year at Japan's top music university, Chiaki happens to meet Noda Megumi—or as she refers to herself, Nodame. On the surface, she seems to be an unkempt girl with no direction in life. However, when Chiaki hears Nodame play the piano for the first time, he is in awe at the kind of music she plays. To Chiaki's dismay, Nodame moves into the apartment next to his and finds out that she is head-over-heels in love with him.

2007

Maison close

Maison close 2010

6.80

Paris, 1871. This is a story of the women trapped in a luxury brothel, 'Paradise'. The very young Rose came to Paris in search of her mother, former prostitute. She is trapped and forced to enroll in Paradise. Vera is 35 years. She knows that the end of her career as a prostitute is near. She is betting everything on the Baron Du Plessis, her main client, and the only one able to redeem her debt. Hortense is the owner of Paradise. She must take care of her girls and resist pressure from a suburban thug who is charging her money.

2010

Les Misérables

Les Misérables 2018

7.40

France, 1815. Jean Valjean, a common thief, is released from prison after having lived a hell in life for 19 years, but a small mistake puts the law again on his trail. Ruthless Inspector Javert pursues him thorough years, driven by a twisted sense of justice, while Valjean reforms himself, thrives and dedicates his life to good deeds. In 1832, while the revolution ravages the streets of Paris, Valjean and Javert cross their paths for the last time.

2018

Profiling Paris

Profiling Paris 2009

6.90

Chloé Saint-Laurent is a profiler and works with a police team to solve murders in Paris. She's very sweet, she wears very colored clothes and a huge yellow bag. She looks like a little girl who need a doll, but she's very smart and a very good profiler. Step by step, she fit in the team and her colleagues, very reserved at first, became her best friends.

2009

The Veil

The Veil 2024

6.77

Two women play a deadly game of truth and lies on the road from Istanbul to Paris and London. One woman has a secret, the other a mission to reveal it before thousands of lives are lost. In the shadows, mission controllers at the CIA and French DGSE must put differences aside and work together to avert potential disaster.

2024

Brideshead Revisited

Brideshead Revisited 1981

8.00

Charles Ryder, an agnostic man, becomes involved with members of the Flytes, a Catholic family of aristocrats, over the course of several years between the two world wars.

1981

Call My Agent!

Call My Agent! 2015

7.70

At a top Paris talent firm, agents scramble to keep their star clients happy—and their business afloat—after an unexpected crisis.

2015

Spiral

Spiral 2005

7.90

This gritty crime drama set in the dark underbelly of Paris follows police officers and lawyers as they investigate and prosecute crimes. Throw any romantic notion of Paris out the window. Crime is dark. The legal system is darker. This is Spiral.

2005

The Eddy

The Eddy 2020

6.40

The owner of a Paris jazz club gets tangled up with dangerous criminals as he fights to protect his business, his band and his teenage daughter.

2020

Madeline

Madeline 1988

5.72

A young girl embarks on a series of misadventures, causing her friends and teachers to be worrisome. Based on the children's books by Ludwig Bemelmans.

1988

The New Look

The New Look 2024

7.50

The shocking story of how fashion icon Christian Dior and his contemporaries including Coco Chanel, Pierre Balmain, and Cristóbal Balenciaga navigated the horrors of World War Il and launched modern fashion.

2024

Court of Gold

Court of Gold 2025

1

Go behind the scenes with the top medal contenders in men's basketball as they battle for gold and glory at the 2024 Olympic Games in Paris.

2025

Cat's Eyes

Cat's Eyes 2024

6.60

In 2023, Alexia, Tam and Sylia are reunited in the City of Light after many years apart. At the same time, a work of art that belonged to their father – who had died ten years earlier in a mysterious fire at his art gallery – reappears in a prestigious exhibition at the Eiffel Tower. The sisters decide to risk everything to steal the painting, in the hope that they will finally solve the mystery of what happened to their father.

2024

Isabelle of Paris

Isabelle of Paris 1979

1

Set during the Franco-Prussian war of 1870, Isabelle Laustin is a 15 year-old girl, born in a noble French family living in Paris. When Napoleon III' army loses the Paris siege she escapes to London, fighting as a secret agent for France.

1979

The Hook Up Plan

The Hook Up Plan 2018

6.70

In a misguided attempt to build up perpetually single Elsa's confidence, her friends hire a male escort. A comedy series set in Paris.

2018