Tűzgyűrű 2013
Miközben az emberiség és a tengeri lények között folyik a háború, egy volt pilóta és egy újonc párba állnak, hogy egy elavultnak tűnő különleges gépet vezetve megmentsék a világot az apokalipszistől.
Miközben az emberiség és a tengeri lények között folyik a háború, egy volt pilóta és egy újonc párba állnak, hogy egy elavultnak tűnő különleges gépet vezetve megmentsék a világot az apokalipszistől.
Egy teherhajón veszélyes bűnözőket a Fülöp-szigetekről Dél-Koreába szállítanak, és akik baljós erőt szabadítanak el, miután egy szökési kísérlet lázadáshoz vezet.
A második világháború egyik legismertebb képét Ivo Dzsima szigetén készítették 1945 februárjában. Hat tengerészgyalogos közös erővel tűzi ki az amerikai zászlót az elfoglalt szigeten. Közülük hárman később elestek, három társuk végül hazajutott, de nem szívesen váltak a háború utáni propaganda eszközévé. Bradley őrmester sosem beszélt a hőstettéről, csendesen élt, és idős korában halt meg. A fia, John csak a temetése után tudja meg, hogy milyen esemény részese volt az apja. Nyomozni kezd, hogy megtudja, mi történt azon a napon Ivo Jimán.
Egy régi amerikai mondás szerint az épelméjűt csak egy hajszálvékony vörös vonal választja el az őrülttől. A távoli csendes-óceáni szigeten a Charlie század katonái ugyanezen a vonalon, az őrület határán egyensúlyoznak. A második világháború idején az egyik legvéresebb csatát a Salamon-szigetek birtoklásáért vívták az amerikaiak és a japánok. A Guadalcanal-szigeti partraszállással új fejezet kezdődött az összecsapásukban. A paradicsomi szépségű, buja növényzetű sziget lángoló pokollá vált. James Jones regényének filmváltozata.
A norvég Thor Heyerdahl 1947-ben egyetlen balsafa tutajon átkelt a Csendes-óceánon, öt kísérője oldalán, bebizonyítandó, hogy akár a Kolumbusz előtti időkben is át lehetett volna hajózni az amerikai kontinensre. Az utazást adományokból és kölcsönökből finanszírozta, 8000 kilométert tett meg, és ezalatt a világ izgatottan várta utazása végeredményét.
1989-ben a Rose Noelle névre keresztelt trimarán és négy fős legénysége útnak indult Új-Zélandról Tongára. Egy hatalmas hullám azonban felfordította a hajót és 119 napon át így sodródtak, amíg partot nem értek a Great Barrier szigeten.
A déli Csendes-óceán - az óceán az amerikai kontinens és Ázsia között, a mérhetetlen, végtelen vízfelület és az érintetlen természet. Sokak számára a déli Csendes-óceán a mennyországot jelenti: a napozás, a strandok, és persze a bikini. De a bikini, vagy inkább a Bikini-sziget az Egyesült Államok által a második világháború után végzett katasztrofális nukleáris kísérlet-sorozatának helyszínét is jelenti. Ennek érdekében számos, különböző méretű és kategóriájú hajót gyűjtöttek itt össze. E hajók maradványai a lagúna alján találták meg hullámsírjukat: az átlagos búvár számára gyakorlatilag megközelíthetetlen, 60 méter mélységben. A térség évtizedekig nem volt látogatható a radioaktív szennyeződés miatt, egészen a közelmúltig. De hogyan fejlődött a természet és az emberiség? Kísérjen el minket egy nagyon különleges hajó-temetőbe! Fedezze fel az emberi kéz által több mint 60 éve érintetlen régiót, és tapasztalja meg a a déli tengerek varázsát!
The dramatized World War II adventures of US Major Gregory "Pappy" Boyington and his Marine Attack Squadron 214, AKA The Black Sheep Squadron.
Michael Palin travels to 18 countries around the rim of the Pacific Ocean.
History is taking to the seas and walking in the footsteps of Captain James Cook. 250 years after Cook began his epic exploration of the Pacific, Sam Neill (Jurassic Park, The Piano) journeys in his wake uncovering stories that resonate from those times on both sides of the beach. Sam begins with a disclaimer – he is merely an actor – but the story of Cook, and the impact he has had on the Pacific in the 250 years since his first voyage, has always fascinated him.
Breaking Bread is an anthology series set in the greater western Sydney.
South Pacific is a British nature documentary series from the BBC Natural History Unit, which began airing on BBC Two on 10 May 2009. The six-part series surveys the natural history of the islands of the South Pacific region, including many of the coral atolls and New Zealand. It was filmed entirely in high-definition. South Pacific was co-produced by the Discovery Channel and the series producer was Huw Cordey. It is narrated by Benedict Cumberbatch. Filming took place over 18 months in a variety of remote locations around the Pacific including: Anuta, Banks Islands, French Frigate Shoals, Papua New Guinea, Palmyra, Kingman Reef, Tuvalu, Palau, Caroline Islands, Tuamotus and Tanna Island in Vanuatu. On 6 May 2009, BBC Worldwide released a short clip of big wave surfer Dylan Longbottom surfing in slow motion, high-definition footage as a preview of the series, attracting extremely positive reactions on the video sharing website YouTube. The series was released on DVD and Blu-ray Disc on 15 June 2009. At the end of each fifty-minute episode, a ten-minute featurette takes a behind-the-scenes look at the challenges of filming the series. The series was released by Discovery International in the USA under the title Wild Pacific, with narration provided by Mike Rowe.
In a defining moment for the natural world, Gordon Buchanan makes an epic journey round the equator - taking to the skies with experts racing to protect both wildlife and people.
WWII in the Pacific focuses on the events, notable figures, various bands of brothers, and heroic actions of the Allied powers. Take an inside look, starting with the conflict and tensions leading up to the war, the attack on Pearl Harbor, the evolution of the Pacific Theater, and the development and dropping of the atomic bomb, up until the subsequent end of WWII.
Touring the perilous and spectacular landscape of the Pacific Rim to discover how the rocks beneath our feet have shaped human history.
Dive into the War in the Pacific like never before with this 10-part series chronicling the fight from prior to Pearl Harbor up until the last bomb was dropped. Featuring combat footage and interviews with veterans from both sides, learn about their experiences and perspectives from America's war with Japan as 2015 recognizes the 70th Anniversary of V-J Day.