Vigyél a holdra

Vigyél a holdra 2024

6.82

Mindenki a sikeres holdra szállás miatt izgul. A NASA tudja, hogy előbb kell amerikai űrhajósnak feljutnia, mint szovjetnek, mindent el is követ az ügy érdekében, a legjobb vadászpilótáit képezte ki asztronautának, a legnagyobb tudósok dolgoznak az ügyön, az Apollo 11-et mégsem lehet még elindítani. A közvélemény pedig egyre elégedetlenebb. A megoldás? Egy marketinges. Kelly Jones (Scarlett Johansson) nem ért az űrrepüléshez, de abban nagyon jó, hogy eladjon dolgokat. Jön, és mindent átalakít. Megszépít, megkomponál, hazudik és mellébeszél. Tökéletes ember a feladatra. De vele is van két baj. Az egyik, hogy azt még ő is soknak érzi, hogy lenn a földön, színészekkel filmezzék le a sikeres holdra szállást. A másik, hogy nagyon szép. És az egyik űrhajósjelölt, Cole Davis (Channing Tatum) nemcsak az égi testek iránt érdeklődik.

2024

Az Első ember

Az Első ember 2018

7.04

A történet középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése.

2018

Wallace és Gromit - A nagy sajttúra

Wallace és Gromit - A nagy sajttúra 1990

7.48

A nagy sajttúrában a házi feltaláló, Wallace és kutyája, Gromit mindent megtesz azért, hogy hozzájusson kedvenc sajtjához – ha kell a holdig is elmennek.

1990

Apollo 18

Apollo 18 2011

5.31

A történet szerint az Apollo 18 asztronautái eljutottak a Holdra – nem úgy a valóságban, ahol ezt a küldetést a NASA pénzügyi okok és a csekély érdeklődés miatt elvetette –, ott viszont valami olyasmit találtak, ami végleg ellehetetlenítette a későbbi Holdraszállásokat. Először egy üres, orosz űrkompot találnak – amihez grátisz jár egy hulla is –, majd később egy furcsa, pókszerű lény támadja meg a két űrhajóst.

2011

Szerezd meg a zászlót

Szerezd meg a zászlót 2015

6.10

A 12 éves Mike apja és nagyapja is űrhajósok voltak. Ám a fiú elidegenedett a nagyapjától, aki a családtól elzárkózva él. Frank az Apollo XI legénységének tagjaként írta be nevét a történelemkönyvekbe. Mike megtudja, hogy egy milliárdos a Holdra készül, hogy kiaknázza az értékes ásványkincseket, és kitűzze zászlaját az amerikai helyett. Mike összefog nagyapjával, és a legjobb barátaival Amy-vel és Marty-val, valamint egy kaméleonnal annak érdekében, hogy megakadályozzák a milliárdos gonosz tervét.

2015

Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor

Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor 2022

7.00

A felnőtté válás története a texasi Houston külvárosában játszódik 1969 nyarán, az Apollo-11 történelmi holdraszállásának ideje táján.

2022

Apollo 11

Apollo 11 2019

7.87

A Neil Armstrong és Buzz Aldrin vezette Apollo 11 küldetés holdraszállásának igaz és elképesztő története.

2019

Séta a Holdon

Séta a Holdon 1999

6.10

Pearl, a fiatal háziasszony úgy érzi, a nagy idők elsuhannak felette. Nyaralásuk alatt megismerkedik Walkerrel, az utazóügynökkel, akivel merész szexuális viszonyba kezd és megváltozik egész élete. A családi leleplezés után régi életét valahogyan összhangba kell hoznia új vágyaival és álmaival.

1999

Operation Avalanche

Operation Avalanche 2016

6.09

1967-ben négy fedett CIA ügynököt küldenek a NASA-hoz, akik dokumentumfilmesnek álcázzák magukat. Az ügynökök az amerikai történelem legnagyobb összeesküvését fedezik fel.

2016

Holdjárók

Holdjárók 2015

6.14

A Holdjárók egy valós összeesküvés-elméleteken alapuló vígjáték, amelyben egy CIA ügynök, Kidman (Ron Perlman) felbérel egy a brit rocksztárt Jonny-t (Rupert Grint), hogy hozzon össze egy titkos kormányzati forgatást Stanley Kubrickkel, hogy a rendező meghamisíthassa a holdra szállást, amivel az USA legyőzheti a szovjeteket a hidegháborús versenyben.

2015

Emberek a holdban

Emberek a holdban 1964

6.30

A sci-fi irodalom klasszikusa, H. G. Wells megálmodta, a speciális effektusok iskolateremtő mestere, Ray Harryhausen pedig egy lenyűgöző látványvilágú filmben tárja elénk a holdbéli élet rejtélyeit és titkait. Űrhajósok indulnak a Holdra, hogy expedíciójuk során kiderítsék, igaz-e az elborzasztó történet, miszerint a békésnek tűnő égitestet hangyaszerű szörnyszülöttek uralják.

1964

Műholdvevő a birkák közt

Műholdvevő a birkák közt 2000

6.72

Az emberiség Holdra szállásának napja igen ferde tükörből. 1969. július 19-én az egész emberiség együtt büszkélkedett az Apollo 11-es űrhajó legénységével és bámulta a Holdra lépő ember első lábnyomát. Kevesen tudják, hogy az egyenes közvetítés igencsak nehezen jött össze. Igaz történet alapján készült film a találékony ausztrál mérnökökről, akik dacolva a nehézségekkel 600 millió ember számára biztosították a technikát a nagy lépéshez. A NASA emberei féltették a méregdrága parabola-antennát az ausztrálok kezébe adni, akik egy birkafarm kellős közepére telepítették a technikát. Az amerikaiak aggályoskodásait rendre lerázta a komolynak nem nagyon mondható csapat Cliff Buxton vezetésével.

2000

Münchhausen báró kalandjai

Münchhausen báró kalandjai 1962

7.40

Zeman költői fantáziája a hatvanas években újabb nagysikerű filmet teremtett. Egy klasszikus meséhez nyúlt, s egyedi stílusában újjáteremtette Münchhausen báró kalandjait. Báró Münchhausen örök barátai és rokonlelkei egytől-egyig szinte Verne-figurák. Barbicane, az ágyú-klub elnöke, Nicole kapitány, Michel Ardan, de az örök holdlakók között találjuk Cyrano de Bergerac, a romantikus lelkületű költőt is. Ezek a csodás örökéletű emberkék különböző bolygókról repültek - a Vénuszról, a Marsról, a Jupiterről a Holdra, hogy ott Münchhausen báróval találkozhassanak és nagy kalandokban legyen részük. Felesküdtek a képzeletre, az új csillagokra, az új barátságokra, s az új kalandokra. Münchhausen legúrabb barátja egy fura kis tudálékos fickó lett, akit Holdlakó útitársként fogadott.

1962

Visszaszámlálás

Visszaszámlálás 1967

5.80

Apollo 3 legénysége a holdraszállásra készül amikor Houstonban arról értesülnek, hogy az oroszok hamarosan űrhajót indítanak a Holdra. Az űrközpontban döntenek: az eredeti küldetésre kiképzett asztronauta Chiz helyett a civil Lee kapja a feladatot. Mindössze három hete van a felkészülésre, ráadásul sikeres holdraszállás esetén közel egy évig kell a bolygón vesztegelnie, míg az Apollo készen áll arra, hogy biztonságban visszahozza a Földre. A verseny drámai fordulatot vesz amikor az oroszok a tervezettnél két nappal előbbre hozzák az indítást.

1967

Az álomtévé

Az álomtévé 2006

5.91

1969 nyara, Görögország a diktatúra alatt. Az egyik vidéki kisvárosban a fiatal Achilles eltöri a lábát, miután leesik a helyi mozi kerítéséről. A pucér Bridget Bardot-ot akarta meglesni. A közeli nagyvárosban kezelik a lábát, ahol Achilles életében először lát tévét. Teljesen a hatása alá kerül, ezért hazatérve a barátaival együtt elhatározza, hogy pénzt fognak gyűjteni, hogy abból tévét vesznek. Ahogy gyarapszik az összeg, a kölykök dilemma elé kerülnek, megvegyék álmaik televízióját, vagy inkább költsék a pénzt Uranyára, aki bevezeti őket a szerelem rejtelmeibe. Közben a hatóságok letartóztatják Achilles apját.

2006

Holdárnyékban

Holdárnyékban 2007

7.53

1968 és 1972 között huszonnégy amerikai utazott a Holdig. Rajtuk kívül emberi lény még sosem látogatott el más égitestre. Filmünkben az Apollo program űrhajósai maguk mesélik el történetüket, és megosztják velünk gondolataikat arról, hogy ezek a nagyszabású kutatóutak mit jelentettek nekik és az emberiségnek. Készüljön fel rá, hogy bensőséges és tanulságos interjúkat fog látni az Apollo program minden egyes útjának legénységével az Apollo 8-tól - az első Hold körüli úttól - kezdve az Apollo 17-ig, az utolsó holdraszállásig, melynek során két ember több mint három nappalt és három éjszakát töltött a Hold felszínén. Az interjúk közé beillesztettünk felújított NASA-filmfelvételeket, melyek többsége még sosem volt látható.

2007

Úti cél a Hold

Úti cél a Hold 1958

3.50

Gary és Lon, a két szökött fegyenc egy rakétában rejtőzik el, melynek tervezője, Dirk Green arra kényszeríti őket, hogy vele együtt repüljenek el a Holdra, ahol aztán egy zsarnok királynő által elnyomott idegen fajra bukkannak. Az ötvenes évek autós mozijainak egyik nagy kedvence volt ez az akaratlanul is vicces sci-fi, amely telis-tele van már akkoriban is elavultnak számító speciális effektusokkal, túlbuzgó színészekkel és idézni valóan humoros párbeszédekkel.

1958

For All Mankind

For All Mankind 2019

7.70

Explore an aspirational world where NASA and the space program remained a priority and a focal point of our hopes and dreams as told through the lives of NASA astronauts, engineers, and their families.

2019

From the Earth to the Moon

From the Earth to the Moon 1998

8.12

The story of the United States' space program, from its beginnings in 1961 to the final moon mission in 1972.

1998

Space: 1999

Space: 1999 1975

7.10

The crew of Moonbase Alpha must struggle to survive when a massive explosion throws the Moon from orbit into deep space.

1975

Space

Space 1985

6.50

Space is a television mini-series. It is based on a novel of the same name by James A. Michener published in 1982.

1985

Chasing the Moon

Chasing the Moon 2019

8.30

An unprecedented look at the decade-long odyssey to land a man on the moon. This documentary pulls back the curtain on the familiar narrative of the moonshot, revealing a fascinating stew of scientific innovation, political calculation, media spectacle, visionary impulses and personal drama.

2019

Moon Landing Live

Moon Landing Live 2019

1

For the 50th anniversary of the Apollo 11 mission, two immersive documentaries gave viewers the chance to re-live this awe-inspiring event as it unfolds in real time, with incredible cinematic NASA footage and global news archive. Episode One relives the drama of the launch, while Episode Two focuses on the landing, as the world followed the nail-biting moments leading up to the first ever boot print of Man on the Moon.

2019

Moon Landing Special

Moon Landing Special 1970

8.00

To celebrate the Apollo moon landing's 50th anniversary, Professor Brian Cox and Dara O Briain travel to where the historic Apollo 11 mission began – Cape Canaveral in Florida. They hear first hand from astronaut general Charlie Duke what it was like to guide Neil Armstrong and Buzz Aldrin to the surface of the Moon in the Lunar Lander and how he followed in their footsteps three years later. They also look at the most exciting new developments and, with privileged access, they broadcast from the top of launch tower that is being prepared for crewed missions and from the assembly line of a spacecraft factory. They are joined by astrophysicist and medic Dr Kevin Fong and mathematician Dr Hannah Fry, who explore the latest developments in human space flight - from cutting-edge spacewalk technology to a future Mars buggy.

1970

Star City

Star City 1970

1

A propulsive, paranoid thriller that takes us back to the key moment in the alt-history retelling of the space race — when the Soviet Union became the first nation to put a man on the moon. But this time, the story is explored from behind the Iron Curtain, showing the lives of the cosmonauts, the engineers and the intelligence officers embedded among them in the Soviet space program, and the risks they all took to propel humanity forward.

1970