Kleopátra

Kleopátra 1963

7.00

A filmtörténet egyik legkalandosabb sorsú és legnagyobb költségvetésű, gigantikus produkciója a Római Birodalom függésébe került Egyiptom híres-hírhedt uralkodónőjéről és szerelmeiről: Caesarról és Antoniusról. A közel négyórás filmeposz díszleteivel és csatajeleneteivel még a mai kor nézőjét is ámulatba ejti. A gyönyörű Kleopátra már-már feladja nagyratörő terveit, hogy fia Róma és Egyiptom uralkodója lehet, ám a befolyásos Antonius évek múlva újra felébreszti benne a reményt. A szerelmes férfi Kleopátra tanácsaira hallgatva szembefordul a római szenátussal és az uralkodói vágyakat dédelgető Octavius-szal. Hogy hűségét bizonyítsa, Antonius feleségül veszi Octavius húgát, de hamarosan Kleopátra oldalán háborút kezdeményez Rómával.

1963

Tombstone - A halott város

Tombstone - A halott város 1993

7.59

A Vadnyugat talán legellentmondásosabb személyiségei gyülekeznek a kis arizonai városka postakocsi megállójánál, hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyenek egy évek óta húzódó viszály végére.

1993

A nemzet aranya

A nemzet aranya 2004

6.60

Benjamin Franklin Gates archeológus - családja hét korábbi generációjához hasonlóan - egy különös kincs megtalálására szenteli életét. A Gates család titkos legendája úgy tartja, hogy George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin Amerika Függetlenségi háborúja idején egy jelentős arany-tartalékot rejtett el "szűkösebb napokra", és az arany rejtekhelyéhez az Alkotmány, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányaiban található titkos utalások vezetnek el. Gates-nek nincs semmilyen kézzelfogható bizonyítéka arra, hogy a legendának bármilyen valóságalapja lenne, mégis teljes erőbedobással fog hozzá a titkos kód feltöréséhez és a kincs megtalálásához. Hamarosan azonban mások is értesülnek a kincsről, és megindul a hajtóvadászat.

2004

JFK - A nyitott dosszié

JFK - A nyitott dosszié 1991

7.60

Több mint három évtizede foglalkoztat minden amerikait a kérdés: "Ki ölte meg Kennedyt?" John F. Kennedy meggyilkolása, a merénylet körülményei, a Zapruder-film, Oswald, a könyvraktár padlásablaka... - számtalan téma és kérdés, melyet mindenki betéve tud a világon; sőt a legtöbb amerikainak saját válasza is van rájuk. Az 1963-as merénylet óta több dokumentumfilm, tévéjáték, mozifilm foglalkozott a Kennedy-gyilkossággal, a téma örök és befejezhetetlen, hiszen máig tucatnyi megoldatlan rejtély övezi. Oliver Stone filmje nem egyszerűen egy a sok feldolgozás közül, hanem a legismertebb, és egyszersmind a legmerészebb is. Dokumentum és színjáték, valóság és feltételezés sejtelmesen keverednek e maratoni moziban, a nézőt mindvégig izgalomban tartva.

1991

Wyatt Earp

Wyatt Earp 1994

6.80

Wyatt Earp a Vadnyugat meghódításának legendás hőse volt. Fiatalon megtanulta, hogy nincs semmi fontosabb a világon, mint a család és az igazság. Azok a mozgalmas évek, melyek kiszakították a biztonságos családi élet melegéből és Amerika peremvidékére sodorták, először kalandvágyó fiatalemberré, majd megrögzött igazságosztóvá tették. Mialatt egyre híresebbé vált, folyamatosan meg kellett küzdenie vágyai és a családjáért érzett felelősség kettősségével. Testvérei és álmai iránti töretlen hűsége egyaránt jelentett számára boldogságot és tragédiát. Wyatt Earp megszállott igazságosztó, legendás seriff volt, aki attól sem riadt vissza, hogy látszólag szélmalomharcot folytasson a sokszor túlerőben lévő gonosz elemek ellen.

1994

A bukás - Hitler utolsó napjai

A bukás - Hitler utolsó napjai 2004

7.90

Berlin, 1945 április. Egy nép a bukására vár. A főváros utcáin kegyetlen harcok folynak. Hitler a katonai vezetőséggel és néhány hívével elsáncolja magát a vezetőségi bunkerben. A Birodalom helyzete a Vörös Hadsereg előrenyomulásával egyre reménytelenebbé válik. A folyamatos bombázások állandó rettegésben és életveszélyben tartják a város elkeseredett lakosságát.Miközben az utcákon kétségbeesés tombol, Hitler a Harmadik Birodalom teljes pusztulását a bunker falai között éli át. Jóllehet Berlint már lehetetlen tartani, a Führer tiltakozik a búvóhely elhagyása ellen - Albert Speer építészhez hasonlóan "a színpadon akar lenni, amikor legördül a függöny". Már csak néhány órája maradt, mielőtt közös öngyilkosságuk előtt feleségül veszi Eva Braunt. A vég elkerülhetetlenül közeleg, Hitler mindent az utolsó részletig kidolgoz: miután ő és szeretője meghalt, holttestüket a birodalmi kancellária udvarában fogják elégetni, nehogy a tetemük ellenséges kézre jusson...

2004

Malcolm X

Malcolm X 1992

7.50

Malcolm X életrajzát bemutató film, aki Malcolm Little néven látta meg a napvilágot, és az egyik leghíresebb fekete bőrű, amerikai vezető. Miniszter apját a Ku Klux Klán tagjai ölték meg. Gengszterré vált, és mikor a börtönben ült fedezte fel Elijah Muhammad iszlám írásait. Szabadulása után prédikálni kezdte a megismert tanításokat, majd később elzarándokolt Mekka városába.

1992

Az ember, aki ismerte a végtelent

Az ember, aki ismerte a végtelent 2016

7.20

Srinivasa Ramanujan szegényként nőtt fel Madrasban, Indiában. A 26 éves férfi rendkívül könnyen képes megoldani matematikai problémákat, olyanokat is, amik a kor nagy matematikusainak is kemény fejtörtést okoznának. Indiában viszont nem képes ezt a tehetségét kamatoztatni. Sir Francis Spring azonban meglátja benne a potenciált, ezért G. H. Hardy-hoz irányítja, aki a Cambridge egyetemen tanít. Ramanujan Angliába utazik, hogy valóra váltsa álmait...

2016

Halványkék szemek

Halványkék szemek 2022

6.80

West Point, 1830. Egy életunt detektívet bérelnek fel, hogy diszkréten nyomozzon egy kadét hátborzongató meggyilkolása ügyében. A kadétok hallgatási kódexétől akadályoztatva, felkéri az egyiküket, hogy segítsen megoldani az ügyet - egy fiatal férfit, akit a világ később Edgar Allan Poeként ismer meg.

2022

Race - A legendák ideje

Race - A legendák ideje 2016

7.24

Jesse Owens, az olimpiai futólegenda elképesztő igaz története elevenedik meg ebben a magával ragadó filmben. Hogy a történelem legnagyobb atlétává váljon, Owens (Stephan James, Selma) benevez az 1936-os berlini olimpiára, ahol nem csupán kőkemény versenytársait kell legyőznie, de Adolf Hitler Németországának brutális faji előítéleteit is.

2016

Elizabeth

Elizabeth 1998

7.17

A beteg Máriának gyermeke nem lévén, az uralkodói poszt várományosa a királynő féltestvére, VIII. Henrik király törvénytelen gyermeke, Erzsébet lett. Amikor 1558-ban trónra lépett, Anglia nehéz helyzetben volt. A protestánsok és a katolikusok küzdelme megosztotta az országot, a kincstár üresen állt, a franciák pedig a spanyolokkal szövetkeztek a térdre kényszerítésére. Erzsébetnek szüntelen ármánykodás közepette kellett megvédenie trónját, megszilárdítani hatalmát. A politikai viszonyok mellett szükségképpen háttérbe szorult a magánélete, beteljesületlen szerelme.

1998

El Cid

El Cid 1961

6.80

A Krisztus születése utáni 1080. esztendőben spanyolföld vigasztalan, háború sújtotta terület volt, amelynek felét keresztények, felét mórok lakták. Ekkortájt élt itt Rodrigo Diaz de Bivar, akinek nevét a történelem és a legenda úgy jegyezte fel: El Cid, az Úr. Valójában mindennapi ember volt ő, mégis a legnépszerűbb spanyol hős lett, aki nem tekintve a vallási különbségeket, e föld minden lakóját, keresztényeket és mórokat is felszólította, hogy szálljanak szembe a közös ellenséggel, mely a hazájukra tör. Az ellenség, amely dühödt elszántsággal vonta össze csapatait Afrika északi partjain, a Földközi-tenger irányából támadt az afrikai emírrel, Ben Yussuffal az élen. El Cid szembeszáll a veszéllyel, ám győzelmei ellenségeskedést szülnek saját táborában, így árulással vádolva, száműzetéssel is fenyegetve kell vezetnie seregét a spanyolhonra törők ellen.

1961

A tábornok

A tábornok 1970

7.50

A nácik talán az ördögtől sem féltek, de volt egy férfi, akivel soha nem bírtak, és akinek neve hallatán a hideg futkározott a hátukon. Patton tábornok nehéz ember hírében állt, módszereit, katonáival szemben tanúsított magatartását sokan bírálták, de mindezek a bírálatok eltörpültek stratégiai képességei, elszántsága és hazafisága mellett, melyek sorra segítették hozzá legendás győzelmeihez. Patton volt az, aki kiverte Afrikából a legyőzhetetlennek hitt Rommell hadseregét. A normandiai partraszállás után pedig megállíthatatlanul tört előre Európában. Patton civilként is katona maradt - azt tartotta, hogy már előző életében is harcos volt.Ebből a klasszikus, monumentális filmalkotásból megismerhetjük a férfit, aki győztes hadvezérnek született és akit senki sem ismert igazán. Történetén keresztül megtapasztalhatjuk a második világháború sorsfordító pillanatait is.

1970

Geronimo - Az amerikai legenda

Geronimo - Az amerikai legenda 1993

6.30

Az Egyesült Államok hadserege előtt már minden őslakos indián törzs vezetője letette a fegyvert és elfogadta az ultimátumot: rezervátumba vonulnak. Csupán egy maroknyi apacs törzs áll ellen a végsőkig. A lázadó Geronimo mindössze három tucatnyi emberével vív egyenlőtlen háborút 5000 amerikai katonával szemben. A karizmatikus indián-vezető több mint egy éven keresztül képes volt ellenállni, míg végül 1886 szeptemberében kénytelen volt megadni magát a Csontváz kanyonban. Geronimo kíméletlen harcos volt, ellenfelei azonban a hadsereg vezetőitől kezdve az indián fejvadászokig kivétel nélkül tisztelték őt hihetetlen kitartása, nagyszerű stratégiai érzéke és bátorsága miatt.

1993

Újra szól a hatlövetű

Újra szól a hatlövetű 1957

7.03

Wyatt Earp, Dodge city marshalja megengedi Doc Holliday -nek a nagy kártyásnak, hogy a városban maradjon egy feltétellel, ha nincs lövöldözés és nincs késelés. Doc betartja szavát, mert Wyatt egyszer már megmentette az életét, sőt követi Tombstone-ba, ahonnan Wyatt testvére Virgil Earp ( Tombstone marshalja) kért segítséget. A négy Earp testvér, Wyatt, Virgil, Moorgan és James együtt dolgozzák ki a tervet Ike Clanton ellen, aki át akarja hajtani a városon embereivel a Mexicobol lopott marháit. Ike még a sherifet, Cotton Wilsont is megvásárolta.

1957

Sissi - Az ifjú császárné

Sissi - Az ifjú császárné 1956

7.10

A trilógia második része a "magyarok királynéjának" Sissinek Ferenc Józseffel kötött házasságát, a Monarchiát irányító Habsburg-ház különös világát, a pompa és a protokoll uralta ünnepeket és hétköznapokat tárja elénk. Bécsi tartózkodásának első napjától kezdve az ifjú császárné boldogtalannak érezte magát a merev és szigorú bécsi udvarban, melynek megtestesítője anyósa, Zsófia volt. Házassága első éveiben a magányba és betegeskedésbe menekült, de miután megszületett a trónörökös, akinek nevelését nem bízták rá, nyíltan is fellázadt.

1956

Az orvosdoktor

Az orvosdoktor 2013

7.30

Anglia, a 11. században. A fiatal Rob Cole egy különleges képesség birtokában van: előre érzi a másik ember közelgő halálát, ha megérinti. Miután édesanyját egy gyógyíthatatlan betegségben elveszti, a vándorló borbély mellé szegődik, aki bevezeti a gyógyítás rejtelmeibe. Azonban hamar rájön, hogy az ismeretei szörnyen hiányosak. Megtudja, hogy perzsa Isfahanban a nagy Ibn Sina iskolájában tanulhatna orvoslást. Mivel az arab világban a keresztényekre azonnali halál vár, zsidónak álcázza magát, és útra kel, hogy elérje célját. Útja során azonban számos akadályba botlik.

2013

Az igazak

Az igazak 1983

7.40

Az ötvenes években az emberiség még félelemmel vegyes ámulattal figyelte az ismeretlen, titokzatos és veszélyes világűrt. Miután a szovjetek 1957-ben fellőtték az első Szputnyikot, Amerikában nekikezdtek egy olyan űrhajó elkészítésének, mellyel embert küldhetnek a világűrbe. A legjobb pilótákból 1959-re válogatták össze azt a hétfős csapatot, melynek tagjai közül kerül ki az első amerikai űrhajós. "Az Igazak"-nak hívták őket, akiket egységes csapattá, igaz barátokká kovácsolt a hatalmas feladat. A szovjetek azonban újból megelőzik őket, első emberként Gagarin jár a világűrben.

1983

A Holló

A Holló 2012

6.29

Amikor a 19. századi Baltimore-ban egy anya és lánya brutális gyilkosság áldozata lesz, Emmett Fields nyomozó megdöbbentő felfedezést tesz: a bűntény egy fiktív esetre emlékeztet, amiről gyomorforgató részletességgel számolt be a helyi újság a társadalom margóján tengődő író, Edgar Allan Poe egyik történeteként. Miközben a rendőrség magát Poe-t is kihallgatja, újabb embertelen gyilkosság történik, amit egy másik népszerű Poe-sztori ihletett. Miután rájön, hogy az eszelős sorozatgyilkos Poe elbeszéléseit használja véres hadjárata alapjául, Fields igénybe veszi az író segítségét az őrült megállításához. Amikor kiderül, hogy egy Poe-hoz közel álló személy lehet a következő áldozat, magasabb lesz a tét, és a detektívtörténet műfajának feltalálója élesíti saját okfejtő képességeit, hogy megoldja az ügyet, mielőtt túl késő lenne.

2012

Queen Insoo

Queen Insoo 2011

2.40

Queen Insoo focuses on the fierce power struggle among three women in the royal court of the Joseon Dynasty.

2011

The Ume Tree in the Midst of the Snow

The Ume Tree in the Midst of the Snow 1984

1

The third episode of 500 Years of Joseon Dynasty deals with the period of history spanning from the reign of King Munjong, the first son of Sejong, to the chaos of Yeonsangun's rule.

1984

Emperor Wang Gun

Emperor Wang Gun 2000

3.20

Taejo Wang Geon was a 200-episode Korean drama starring Choi Soo Jong in the title role. It became very successful, reaching very high ratings, around 60%.

2000

The Legend of Hao Lan

The Legend of Hao Lan 2019

5.40

Towards the end of the Warring States Era, the States of Qin and Zhao are engaged in a lengthy battle. Li Hao Lan, daughter of the Censor-in-chief of Zhao, is forced out of her own home after being set up by her stepmother. Having nothing to her name, she is sold as a slave and purchased by Lu Buwei, who is cleverly able to marry Hao Lan to Ying Yiren, a Qin royal who resides in Zhao as a hostage. However, Hao Lan and Buwei's presence in the Zhao palace ignites a dangerous battle, as they rely on their wits to evade Princess Ya’s devious schemes.

2019

La Petite Histoire de France

La Petite Histoire de France 2015

8.30

**1810:** Renata Plancher, cousin of Napoleon, Jean Plancher, and their son Baptiste run an inn, "Chez Bonaparte," in Paris, Faubourg Saint-Honoré. Jean complains that the Emperor has shown them no regard since coming to power. **1695:** Count Philippe Honoré de Roche Saint-Pierre, cousin of Louis XIV, was dismissed from Versailles by the king. He lives with his wife Marie-Louise at the Château de La Croûtinière, 250 kilometers from Versailles. **1430:** François d'Arc is the cousin of Joan of Arc. He lives in Domrémy, Joan's birthplace, with his wife Ysabeau and Gaspard, a sheep breeder. François tries by all means to free his cousin, who is imprisoned by the Burgundians. **1:** Yorik is the cousin of Vercingetorix. He lives at the salt mine of Marsal, in Gallo-Roman Moselle, with his wife Maëlle, his son Briac, his daughter Gwénola, Burgal, Maëlle's brother, and Lena, Yorik's mother.

2015

Jang Hee Bin

Jang Hee Bin 2002

1

Jang Hee Bin tells the story of a young lady-in-waiting whose beauty catches the eye of the King and becomes his concubine. Quickly rising in the ranks and eventually giving birth to a son, her hunger for power drives her not only to maintain her position, but to become Queen.

2002

Im Kkeok Jeong

Im Kkeok Jeong 1996

6.00

This historical drama talk about the life of Im Kkeok Jung who was from the low class and he was the leader of a group of gang, people from the same class that wish to live a decent life.

1996

The Deer and the Cauldron

The Deer and the Cauldron 2014

7.60

Can a hero with no combat abilities still save the empire? Wei Xiao Bao (Han Dong) is the most unlikely hero as the sly but witty son of a prostitute during the early Qing Dynasty. As he makes his way from the brothel where he was born in Yangzhou to the capital city of Beijing, he encounters all kinds of trouble and mishaps.

2014

Queen Inhyeon

Queen Inhyeon 1988

1

The eigth installment of 500 Years of Joseon Dynasty covers the reign of King Sukjong in the late 17th-early 18th Centuries.

1988

Epic Rap Battles of History

Epic Rap Battles of History 2010

7.32

Pitting notable historical and pop culture figures, real and fictional, against one another in a rap battle format.

2010

The Imjin War

The Imjin War 1985

1

The fifth episode of the 500 Years of Joseon Dynasty series depicts the history of the Imjin War, also known as the Seven Year War, where the newly unified Japan was led by Toyotomi Hideyoshi and invaded Korea twice, from 1592 to 1598. The fighting in this extended period includes the famous naval battles under Admiral Lee Soon Shin.

1985

Qin Dynasty Epic

Qin Dynasty Epic 2020

7.80

During the late stages of the Warring States era of the Qin state, Ying Zheng, Lu Bu Wei, Li Si, Wang Jian and many formidable politicians work together to unite the six states under one rule.

2020

The Legend of Dugu

The Legend of Dugu 2018

7.80

“He who has Dugu, has the world”. Daughters of a court official, Dugu Banruo, Dugu Mantuo, and Dugu Jialou were always destined for greatness. Blessed with beauty, intelligence, and connections, the Dugu sisters grew up knowing they were the subjects of a prophecy that could someday tear them apart. Determined to remain loyal to each other, they vowed to always put their relationship first. But time has a way of changing things, and vows are easily broken.

2018

Empress Myeongseong

Empress Myeongseong 2001

5.00

Based on the life of Empress Myeongseong (1851 - 1895), the first official wife of King Gojong, the 26th king of the Joseon dynasty. She was killed on October 8, 1895 by Japanese assassins.

2001

Heaven and Earth

Heaven and Earth 1969

7.00

The story chronicles the life of Nagao Kagetora.

1969

The Iron Empress

The Iron Empress 2009

4.80

Empress Cheonchu is a 2009 South Korean period television series based on the titular character, an actual historical figure and her lifelong struggle to protect the country her ancestors built. The granddaughter of Goryeo Dynasty founder Taejo Wanggeon, the empress ruled as the regent for her son Mokjong, the dynasty's seventh ruler. Determined to realize her ambitious goals for the kingdom of Goryeo, she dons armor, battles against foreign invaders, and tramples her lover, her son and brother in her rise to power.

2009

The Legend of Qin

The Legend of Qin 2015

7.00

Based off the very popular CGI animation series Qin's Moon, comes an adaptation from Tangren.

2015

Taira no Kiyomori

Taira no Kiyomori 2012

8.00

Villain or hero, Taira no Kiyomori changed Japanese history forever 900 years ago. Without ever knowing his real father, Kiyomori was raised as a samurai. Together with his stepfather, he wiped out piracy along Japan's western coast, becoming a full-fledged warrior samurai. In an age when samurai were looked down on as members of the lower class, Kiyomori was skillful at winning the hearts and minds of the people. By rounding up surrendered pirates and achieving other successes, Kiyomori eventually became the de facto ruler of Japan.

2012

Mominoki wa Nokotta

Mominoki wa Nokotta 1970

1

Depicting Date clan’s internal strife that occurred during a peaceful Edo period governed by the 4th Tokugawa shogun.

1970