Bridget Jones naplója

Bridget Jones naplója 2001

6.74

Hirtelen rádöbbentem, hogy ha azonnal nem változtatok, olyan életem lesz, ahol a legmeghittebb kapcsolat egy üveg borhoz fűz. Egyedül és kövéren halok meg, és mire három hét múlva rám találnak, már félig megettek a farkaskutyák. Vagy Glenn Close-zá változom a Végzetes vonzerőből. Így hát fontos elhatározásra jutottam. Annak érdekében, hogy jövőre ne végezzem ilyen trágya képpel, az Önsajnáló Rádió harmincon túliaknak szóló slágermúzeumát hallgatva, úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az életem. Naplóba kezdek, és elmondom az igazat Bridget Jonesról. A tejes igazságot.

2001

Örökség

Örökség 2018

7.29

Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében.

2018

A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse

A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse 2006

7.37

Jack Sparrow kapitánynak ezúttal is természetfeletti kalózokkal gyűlik meg a baja: kiderül ugyanis, hogy egy régi vérszerződés miatt még mindig a legendás Davy Jones, a Repülő Hollandi nevű szellemhajó kapitányának adósa. Jacknek mihamarább rendeznie kell a tartozását, különben örök átokra és szolgaságra ítéltetik. És ha mindez még nem lenne elég, a kapitány zűrjei miatt meghiúsul Will Turner és Elizabeth Swann kisasszony esküvője. Ugyanis ők is kénytelenek elkísérni Sparrowt a nagy kalandra, mely egykönnyen életük utolsó kalandja lehet.

2006

A keresztapa 3.

A keresztapa 3. 1990

7.42

Michael Corleone egyre inkább úgy érzi, hogy családja tevékenységeit ideje lenne legalizálni. A régi típusú maffiának ugyanis mára már leáldozott. Ezért dönt úgy, hogy a szerencsejáték-iparból kiszállva inkább a tőzsde és a bankvilág irányába fordul. Így kerül kapcsolatba a Vatikán egyik bankjával is. S hamarosan olyan üzletet kötnek, ami végleg eldönti a Corleone család sorsát.

1990

Mulan

Mulan 1998

7.90

Az ősi kínai legenda hősnője, Mulan, amikor az országot megtámadják a hunok, idős beteg édesapja helyett bevonul a hadseregbe. A csatában ő az, aki bátorságával megfutamítja az ellenséget. Csakhogy a harcban megsebesül, így ország-világ előtt kiderül, hogy a hős katona - lány!

1998

28 nappal később

28 nappal később 2002

7.20

Jim felébred a kómából, de senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Jim semmit sem ért, rémülten bóklászik a kihalt metropoliszban. Végül rátalál egy emberpár: túlélő, mindentől rettegő menekülők. És nemsokára találkoznak azokkal is, akik elől menekülni kell. Egykor emberek voltak, ám a gyilkos vírusnak köszönhetően már csak fékevesztett őrültek, akik ölni akarnak. Jim huszonnyolc napig feküdt a kórházban, de ez elég volt ahhoz, hogy Anglia szinte elnéptelenedjen.

2002

A kis hableány

A kis hableány 1989

7.40

Ariel apja, Triton király víz alatti birodalmában él, de az emberek közé vágyik, ám álmai hercegét, Ericet csak úgy nyerheti el, ha alkut köt a gonosz tengeri boszorkával, Ursulával. A sellőlánynak hangját kell adnia azért, hogy a boszorkánytól emberi lábat kapjon uszonya helyett. Ráadásul, ha Eric herceget nem csókolja meg három napon belül, örökre Ursula rabszolgája lesz. Az ősz szakállú Triton király aggódik lányáért, noha mit sem tud az alkuról. Ariel mégis fittyet (és vízmélyi cigánykereket) hány atyja és testőrző rákja, Sebastian tanácsaira. A habókos hableánynak azonban hamarosan rá kell jönnie, hogy hallgatni nem mindig arany, és hogy Ursula a zavarosban halászik.

1989

Oldboy

Oldboy 2003

8.30

A '80-as évek végén, Oh Dae-soo-t, a teljesen átlagos családapát elrabolják saját háza elől és évekig fogva tartják egy privát cellában, ahol az egyetlen kapcsolatot a külvilággal egy televízió jelenti számára. Így szerez tudomást róla, hogy feleségét megölték és a rendőrség őt gyanúsítja. Értelmetlen és érthetetlen fogvatartása a kezdeti kétségbeesés után eltökélt belső bosszúvá érik. 15 évvel később szabadul, mindenféle magyarázat nélkül. Oh Dae-soo-t megkeresi az a személy, aki valószínűleg minden balszerencséjének okozója és azt javasolja, hogy találja meg, ki és miért tartotta fogva annyi éven át. A rémálom folytatódik Oh Dae-soo számára.

2003

Amelie csodálatos élete

Amelie csodálatos élete 2001

7.92

Amélie, a naiv fiatal lány Párizsban él, a Montmartre-on. Élete egyhangúan telik, egy környékbeli bisztróban felszolgálóként dolgozik, a szomszédokkal pedig olyan bensőséges kapcsolatot tart fenn, mintha egy kisvárosban élne. Ám egy nap váratlan fordulat történik: A lakásának egy titkos zugában kis dobozra talál, amely az előző lakó gyerekkori emléktárgyait tartalmazza. Elhatározza, hogy visszajuttatja a kis dobozt jogos tulajdonosának. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozik, rájön, hogy valami módon képes környezetét boldogabbá tenni. Szívesen boronál össze magányos embereket, amiből gyakran komoly bonyodalmak származnak. De jótéteményei közepette megismer egy különös fiatalembert és most már a környezetén a sor, hogy segítsenek rajta...

2001

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája 2023

7.00

Évekkel azelőtt, hogy elnökké vált volna, a 18 éves Coriolanus Snow az egykori büszke családhoz tartozott, amely a háború utáni Capitoliumban elvesztette megbecsülését. A 10. Éhezők Viadala közeledtével az ifjú Snow-t Lucy Gray Baird mentorává nevezik ki, aki a 12-es körzet egyik szegény családjából származik. Amikor Lucy Gray az aratási ceremónia alatt magára vonja a figyelmet, Snow úgy gondolja, ez képes lehet a javukra fordítani az esélyeket.

2023

Piszkos tánc

Piszkos tánc 1987

7.30

1963 nyarán egy luxus nyaralóhelyen tölti vakációját Baby, egy tizenhét éves lány, akinek életében a táncé a döntő szerep. Megismerkedik Johnny-val, a jóképű tánctanárral, akivel szerelemre gyúlnak egymás iránt. Amikor a fiút faképnél hagyja a táncpartnere a nagy verseny előtt, Baby veszi át a szerepét, s remek kettőst alkotnak együtt...

1987

Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley

Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley 2024

6.70

Negyven évvel első felejthetetlen Beverly Hills-i ügye után a detroiti zsaru, Axel Foley visszatér specialitásához: bűnügyeket old meg, és felfordulást okoz.

2024

Kokszongi sirató

Kokszongi sirató 2016

7.36

Egy idegen érkezése után nem sokkal rejtélyes betegség söpör át a kis falu lakóin. Egy rendőrnek hamarosan személyes üggyé válik a dolog, mikor a kislánya is megbetegedik, és ki kell derítenie az okokat, hogy megmentse őt.

2016

Harcban élve

Harcban élve 2013

6.94

Phil Broker , az ex-kábszerellenes ügynök maga mögött hagyva sötét múltját lányával, Kittel új életet készül kezdeni egy látszólag csendes kisvárosban. Azonban a nyugodt, hétköznapi élet csak vágyálom Broker és Kit számára. Amikor a kislányt az egyik helyi srác megtámadja és Kit önvédelemből visszaüt, nem várt események veszik kezdetét. A bosszúra éhes szülők nem riadnak vissza az erőszakos eszközöktől sem, mindent bevetnek, hogy az újonnan jött idegeneket megfélemlítsék és tönkre tegyék.

2013

Rendes fickók

Rendes fickók 2016

7.12

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény, a másik meg a világ leggázabb detektívje, de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bírónő kérésére annak nem kevésbé csinos lányát, Ameliát próbálják meg előkeríteni. És ami egyszerű rutinmelónak ígérkezett, arról hamarosan kiderül, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java.

2016

Armageddon

Armageddon 1998

6.84

Hatalmas méretű aszteroida közeledik a Föld felé, 40.000 km/órás sebességgel. A becsapódás - amely elkerülhetetlennek látszik - bolygónkat a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. A NASA egyik vezetője, Dan Truman egyetlen esélyt lát a megmenekülésre: ha sikerül még az űrben elpusztítani a fenyegetően közeledő égitestet. Ezért elképesztő tervet eszel ki: megbízza Harry személyében a világ legkiválóbb olajfúróját, hogy a kemény fickókból álló csapatával fúrjon lyukat az aszteroidába és robbantsa apró darabokra. A villámgyors kiképzés után fel is jut a csapat, ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak.

1998

Croodék

Croodék 2013

6.92

Croodék igazi modern család. Abban az ősi, elfeledett korban élnek, amikor a természet még kísérletező szakaszában van: fura lények és növények veszi körül vagy próbálják megenni őket, és ők nem hagyják magukat. Sokáig nem dugják ki az orrukat a barlangjukból, de egy szerencsétlen baleset következtében kénytelenek előjönni, és attól kezdve számukra csupa kaland, meglepetés és váratlanul felbukkanó húsevő az élet. Azután találkoznak egy fiatalemberrel, aki született kísérletező. Ráadásul megtetszik neki a család kamaszlánya – és vele együtt szeretné felfedezni ezt a folyton fejlődő, ismeretlen, de nagyon érdekes világot.

2013

Világok harca

Világok harca 2005

6.50

Senki sem hitte volna a 21. század első éveiben, hogy világunkat oly lények tartják szemmel, melyek intelligenciája meghaladja a miénket - hogy miközben az embereket lekötik mindennapos gondjaik, ők megfigyelnek és tanulmányoznak bennünket, ahogy a tudós vizsgálja mikroszkópján át a lényeket, melyek egy vízcseppben hemzsegnek és sokasodnak. Az ember határtalan önelégültséggel szelte keresztül-kasul a földgolyót, biztos tudatában annak, hogy ez a világ az ő birodalma. Mégis, az űr végtelen mélyén át hatalmas, hideg, rideg lények kémlelték irigy szemmel bolygónkat, és tervüket lassan és biztosan szőtték ellenünk.

2005

Kill Bill 2.

Kill Bill 2. 2004

7.90

A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis életben van.

2004

Parfüm: Egy gyilkos története

Parfüm: Egy gyilkos története 2006

7.37

1766-ban, a franciaországi Grasse városban a parfűmkészítő Jean-Baptiste Grenouille-t halálra ítélték tizenhárom nő meggyilkolásáért. Az ifjú huszonkét évvel korábban, a halpiacon született. Árvaházban nő fel, más mint a többi gyerek, három évesen se járni, se beszélni nem tud, a szagokon keresztül próbálja megismerni a világot. Felnőve cserzőüzemben dolgozik, így jut el Párizsba. A városban magával ragadja egy lány gyönyörűséges illata. Véletlenül megöli, majd próbálja magába szívni elhalványuló illatát, Grenouille minden vágya, hogy az illatot újból érezhesse.

2006

The Heiress

The Heiress 2018

5.60

The story of Romina, a secretary turned wife of business tycoon, Robert, who married her despite the fact that she was raped and is carrying the child of the assailant. Unknown to Romina, it was Daniela, Robert’s daughter, who had orchestrated her abduction, right before seducing Romina’s fiance, Carlos. With Romina's and Daniela's lives intertwined, their daughters, Cassandra and Margaret, are made to fight as to who among them is the rightful heiress to the Mondragon empire.

2018

Mother of Mine

Mother of Mine 2019

7.30

Story of a mother and three daughters living in modern day Korean society. The drama conveys a message about the low fertility rate, divorce rate, and the problems of the younger generation who are avoiding marriage.

2019

Live Your Own Life

Live Your Own Life 2023

5.30

The story of Hyo-sim, who sacrificed her life for her family trying to lead an independent life as she began to value herself.

2023

The Kagestar

The Kagestar 1976

10.00

While rescuing his wealthy boss's daughter from kidnappers, Sugata Kageoh, struck by an electric shock, was given the ability to merge with his shadow and transform into Kagestar!

1976

Daughter from Another Mother

Daughter from Another Mother 2021

7.63

After realizing their babies were exchanged at birth, two women develop a plan to adjust to their new lives: creating a single —and peculiar— family.

2021

Citadel Honey Bunny

Citadel Honey Bunny 2024

7.00

When stuntman Bunny recruits struggling actress Honey for a side gig, they are hurled into a high-stakes world of action, espionage and betrayal. Years later, as their dangerous past catches up, the estranged Honey and Bunny must reunite and fight to protect their young daughter Nadia.

2024

The Kominsky Method

The Kominsky Method 2018

7.50

An aging actor, who long ago enjoyed a brush with fame, makes his living as an acting coach.

2018

Yeh Kaali Kaali Ankhein

Yeh Kaali Kaali Ankhein 2022

6.40

Relentlessly pursued by a powerful politician’s daughter who will do anything to make him hers, a man slips down a dark, risky path to reclaim his life.

2022

Safe

Safe 2018

6.90

After his daughter goes missing, a widower begins uncovering the dark secrets of the people closest to him.

2018

In Sickness and in Health

In Sickness and in Health 1985

7.80

Sequel to 'Till Death Us Do Part' with the bad tempered Alf Garnett, who has not mellowed with the years and is as bigoted as ever.

1985

The Last Don

The Last Don 1997

7.10

Spanning decades, a powerful Italian crime family battles internal strife when a ruthless grandson seeks control after a violent wedding sparks unintended chaos, testing loyalties as lines blur between family and criminal enterprise. Best selling author of Mario 'The Godfather' Puzo's blockbuster new novel comes to life in this epic saga of America's most powerful crime family.

1997

Away

Away 2020

6.64

American astronaut Emma Green must leave her husband and teenage daughter behind to command an international space crew embarking upon a treacherous mission. A series about hope, humanity and how we need one another if we are to achieve impossible things.

2020

If It's for My Daughter, I'd Even Defeat a Demon Lord

If It's for My Daughter, I'd Even Defeat a Demon Lord 2019

7.20

Dale is a cool, composed, and highly skilled adventurer who's made quite a name for himself despite his youth. One day on a job deep in the forest, he comes across a little devil girl who's almost wasted away. Unable to just leave her there to die, Dale takes her home and becomes her adoptive father. Devil or not, Latina is beyond adorable, and the adventurer soon finds himself head over heels with being a parent. But why was she out in the forest to begin with, and why does she carry the mark of a criminal?

2019

Mildred Pierce

Mildred Pierce 2011

7.01

Mildred Pierce depicts an overprotective, self-sacrificing mother during the Great Depression who finds herself separated from her husband, opening a restaurant of her own and falling in love with a man, all the while trying to earn her spoiled, narcissistic daughter's love and respect.

2011

In From the Cold

In From the Cold 2022

6.76

Exposed as an ex-Russian spy, an American single mom must juggle family life and unique shape-shifting skills in a battle against an insidious enemy.

2022

Till Death Us Do Part

Till Death Us Do Part 1966

7.40

Following the chronicles of the East End working-class Garnett family, headed by patriarch Alf Garnett, a reactionary working-class man who holds racist and anti-socialist views.

1966

Bitches

Bitches 2004

1

To Hester, Sabine and Rachel, three sisters of wealthy parents, everything comes naturally and they never had a care in the world. That all changes when they get involved in a car accident.

2004

Father, Dear Father

Father, Dear Father 1968

5.00

Patrick Glover is a divorced thriller novelist attempting to raise and keep the peace between his two teenage daughters.

1968

Bouquet of Barbed Wire

Bouquet of Barbed Wire 2010

5.00

Bouquet of Barbed Wire explores the consequences of a father’s obsessive love for his daughter and how secrets once buried in the past return to haunt their lives. Trevor Eve plays Peter Manson, whose apparently successful life is turned upside down when his beloved teenage daughter Prue reveals she’s pregnant by her teacher, Gavin Sorenson. The very heart of the family is threatened as Peter has an intuitive sense that Gavin’s on a personal quest for revenge.

2010