Apró titkok

Apró titkok 2006

7.10

Sarah és Brad látszólag boldog házasságban él a kertvárosi otthonukban, csak az a baj, hogy mással, más fedél alatt. Sarah egyedül neveli a kislányát, miközben a munkába temetkező férjét alig látja. Bradnél fordított a helyzet, ő vigyáz a gyerekre, miközben neje dokumentumfilmeket forgat. A magányos szülők a gyerekeiket sétáltatva, a játszótéren találkoznak. Egymás segítségével hamarosan újra felfedezik a szabadság és a szerelem érzését. De van-e jövője kapcsolatuknak? Titkolózzanak, vagy kezdjenek új életet? És mi lesz a gyerekekkel?

2006

A burzsoázia diszkrét bája

A burzsoázia diszkrét bája 1972

7.47

A film szép és megejtő kommercializálása a szürrealista ábrázolásmódnak: a burzsoáziáról úgy rántja la a leplet, hogy Oscar-díjjal jutalmazzák. A valóságnak hitt történetben többször is álmodnak a szereplők, sőt néha arról álmodnak, hogy mit álmodik a másik, így az eredeti álmot is beszámítva (hiszen az egész film egy nagy álom) háromszoros álomképet kapunk.

1972

Heves jeges

Heves jeges 1969

6.70

Hatalmas esküvő készülődik a de Tartas és a Crépin-Jaujard család között, a szülők már mindent elrendeztek Didier és Evelyne kézfogójával kapcsolatban. Ám váratlanul megtalálják de Tartas feleségének a nagyapját, méghozzá jégbe fagyva. A papát magához veszi a család, s hogy ne okkozzanak neki megrázkódtatást, múlt századbéli stílusban rendezik be a házukat és a környezetét. Ám eljön az az idő, amikor is az "örökifjú" megtudja az igazat.

1969

A szertartás

A szertartás 1995

7.30

A hallgatag, igénytelen és szorgalmas fiatal lány, Sophie személyében ideális cselédet talál a gazdag liberális polgárcsalád. A lány problémáira, jelenlétére senki sem szentel figyelmet, egyedüli támasza az agresszív postáskisasszony, Jeanne. Csakhamar kiderül azonban, hogy az okos és ravasz postáskisasszonynak Sophie csak ürügy arra, hogy bejusson a lány gondjaira bízott házba. Az egyszerű sorból származó, és nem éppen makulátlan előéletű háztartási alkalmazott és a szintén kétes múltú postáskisasszony úgy érzi, eljött a bosszú ideje az őket megalázó társadalmat megszemélyesítő családdal szemben... Chabrol ezúttal is a mindennapi bűnről, s erkölcsről szól. Ezt a történetét sem sorolhatjuk a bűnügyi filmek kizárólagos kategóriájába, művei inkább nevezhetők - ahogyan kritikusai próbálták megfogalmazni - csak Chabrolra jellemző "bűnfilmeknek". Claude Chabrol, az egykori újhullámos rebellis félszáz film után az egyenletes francia minőség megtestesítője lett.

1995

Bolond Pierrot

Bolond Pierrot 1965

7.40

Egy férfi szeret egy asszonyt. Mást vett feleségül, de mindig is őt szerette. Egy napon megszöknek együtt, ki tudja, merre, valahova messzire. Különös lelki azonosság köti őket össze. Gátlástalanok, s félredobva minden társadalmi normát, lopnak, ölnek, hajszolják a gyönyört. A férfi egyszer rájön, hogy a nő megcsalja, és ebben a helyzetben is a maga módján reagál: erőszakkal...

1965

Szerelmes lettem

Szerelmes lettem 2010

6.80

A gazdag milánói család sarja, Edo egy étterem megnyitásáról álmodozik, melyet barátjával, Antonióval, a megnyerő és tehetséges séffel közösen vinne. Kettejük ígéretes együttműködése és egyben a családi béke akkor bomlik meg, amikor Antonio és Edo édesanyja szenvedélyes viszonyba bonyolódik.

2010

Amerikai nagybácsim

Amerikai nagybácsim 1980

7.00

A történetben nem képzelt tudósról van szó: a film főalakja Henri Laborit, az orvos és teoretikus, akinek az emberi faj lehetőségeit tárgyaló könyvei rendkívül népszerűek Franciaországban. Patkánykísérletekkel bizonyította, hogy konfliktushelyzetben az ember három lehetőség közül választ: felveszi a harcot, elmenekül, vagy elfojt és rosszul lesz. Három párhuzamos életút bomlik ki a filmben: a színésznőé, aki kitér a problémák elől (menekül), az első generációs értelmiségi férfié, aki szembeszáll, harcol korlátaival, valamint a sikeres karrierjét építő értelmiségié, aki a válsághelyzettel nem tud megküzdeni, belebetegszik. Mind Laborit, mind Resnais a "menekülésben" látja az egyetlen, válságból kivezető utat. A tudományos téziseket bemutató, elgondolkodtató filmnek meglepően nagy közönségsikere volt, s a kezdeti fanyalgás után a kritika is elismerte.

1980

A csendes szobalány

A csendes szobalány 2024

6.30

Egy fiatal kolumbiai nő szobalányként dolgozik egy nyári kúriában, ahol egy gazdag család élvezi buja nyaralását. Csendes és diszkrét, ahogyan azt mondták neki, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy talán ő is megtalálhatja a saját módját, hogy élvezze a nyarat.

2024

Bovaryné

Bovaryné 1991

6.30

Charles Bovary, a nemrég megözvegyült vidéki orvos feleségül veszi Emmát, egy módos parasztgazda szép és nagyravágyó lányát. Emmának már az esküvő után rá kell jönnie arra, hogy férjében nem találja meg a szenvedélyt, amire vágyott. Gyűlöli a gyenge jellemeket, kiábrándul tutyimutyi férjéből, romantikára vágyik. Sikertelenül próbál kitörni a hétköznapok szürke egyhangúságából. Mivel felesége folyton gyengélkedik, Bovary úgy gondolja, levegőváltozásra van szüksége, ezért Yonville-be költöznek, ahol Emma más férfiakhoz menekülve keresi az életéből hiányzó szenvedélyt.

1991

Teoréma

Teoréma 1968

7.10

A gyártulajdonos családja vendéget fogad, akinek megjelenése mindenkit elbűvöl. A szolgálólány megvilágosodik a hatására, kitör eddigi életéből, és csodagyógyítóvá válik. A többiek is változásokon mennek át, ezek azonban őrületben, kétségbeesésben és szexuális kicsapongásban végződnek. A család azonban mégsem tud teljesen elszakadni korábbi életétől.

1968

A romlás virága

A romlás virága 2003

6.10

A film középpontjában egy titokzatos haláleset áll a II. világháború idejéből, amelynek következményei a későbbi nemzedék sorsát is befolyásolják. A gazdag családból származó Anne ismét indulni akar az önkormányzati választásokon. Férje, Gerard ellenszenvet érez felesége munkája iránt, amit a választások alatt megjelenő, családjával kapcsolatos röpcédulák csak fokoznak. Anne fia, François visszatér Amerikából és beleszeret mostohatestvérébe, Michele-be, aki viszonozza a fiú érzéseit.

2003

A vízből kimentett Boudu

A vízből kimentett Boudu 1932

6.97

Lestingois úr, a tisztes párizsi kispolgár kimenti a Szajna habjaiból Boudut, az életunt hajléktalant és meghívja magához. Felesége előbb ki akarja dobni a faragatlan koldust, de Boudu heves udvarlása megenyhíti. Eközben a férj már a szobalány körül legyeskedik, és amikor Boudu a szobalányt is célba veszi, elszabadul a pokol...

1932

Lady Chatterley

Lady Chatterley 2006

6.20

A huszonhárom éves Constance hozzámegy egy bányatulajdonoshoz, Clifford Chatterley-hez. A férj 1917-ben rokkantként tér haza a háborúból, a hátralévő éveit tolószékben kell töltenie. A fiatal pár visszatér Wragbyba a vidéki birtokra, hogy elvonuljanak a kíváncsi tekintetek elől. Itt a magányos és boldogtalan asszony megismerkedik Olivier Parkinnal, a vadőrrel, és ezzel egy mindent elsöprő, szenvedélyes viszony veszi kezdetét.

2006

Benny videója

Benny videója 1992

6.90

A kamasz Bennyvel nem törődnek a szülei. A tizennégy éves srác minden idejét videózással és kamerázással tölti. A képernyőn a brutális, erőszakos felvételeket szereti nézi, vagy az ablakból eléje táruló látványt rögzíti kamerájával. Számára minden, ami videóra van rögzítve, jobb és valóságosabb, mint amit a szemével lát. Különösen az általa felvett disznóölés képeit elemzi, sokszor megnézi, lelassítja, visszapörgeti. A videokölcsönzőben megismerkedik egy lánnyal, akit felhív a lakásukra. Azután hidegvérrel megöli, miközben mindezt videóra veszi. Később a felvételt megmutatja a szüleinek.

1992

Május után

Május után 2012

6.10

Az érettségi előtt álló, tizennyolc éves Gilles teljesen átlagos diákéletét éli osztálytársaival. 1971-ben azonban a politikai események felperzselik lázongó lelküket, és a fiatalokat megfertőzik az anarchista gondolatok. Tanulmányaik helyett a megjelenő lapok híreire koncentrálnak, s forrongó ideákat hirdetve graffitizik ki iskolájuk falait. A fiatalok lázadása az első pillanattól kezdve törvénybe ütköző, ám amikor erőszakossá válnak tetteik, már nem egyszerűen rejtőzködniük, hanem menekülniük is kell. Olivier Assayas hetvenes években játszódó, életrajzi ihletettségű filmje a felnőtté válás nehézségeiről és a meg nem értettségről szóló dráma. Assayas, filmjében fiatalok szemszögéből dolgozza fel a '60-70-es évek Európáját, s forradalmi hevülettel mutatja be az időszakot.

2012

Vörös és fekete

Vörös és fekete 1997

5.70

A papnak készülő fiatalember, Julien Sorel, jóakarója, Chelan abbé közbenjárására kerül Verriéres polgármesterének, de Renal úrnak a házába, gyermekeinek nevelőjeként. A titokban Napóleonért rajongó, önérzetes tanító fiatalos lobogása, vonzó megjelenése erős hatással van a ház gyönyörű úrnőjére, aki soha nem ismerte még a szerelmet... Stendhal máig népszerű romantikus regényének filmfeldolgozása négy részben idézi fel az alacsony sorból származó, fiatal tanító, Julien Sorel dicsőséges és dicstelen pályafutását a párizsi szalonok és a női ölelések forgatagában.

1997

Tre piani

Tre piani 2021

6.36

Három polgári család történetét ismerhetjük meg, akik ugyanabban a polgári házban élik mindennapjaikat.

2021

Marguerite - A tökéletlen hang

Marguerite - A tökéletlen hang 2015

6.40

Marguerite Dumont egy rendkívül tehetős nő, aki egész életét egy dolognak szentelte, a zenének. Szenvedélye az éneklés, rendszeresen ad privát koncerteket barátainak, akik mindig örömmel fogadják, de nem az előadást, sokkal inkább annak végét. Marguerite borzasztóan énekel, de ezt senki nem meri neki elmondani, ezért Ő abban a hitben él, hogy kiváló előadó, így elhatározza, megmutatja "tehetségét" az egész világnak.

2015