Polar Expressz

Polar Expressz 2004

6.70

Főhősünk még csak tíz éves, de már majdnem biztos benne, hogy a Mikulás nem létezik és a karácsony csak a szülők trükkje, amikor az éjszaka közepén, hatalmas robajjal csillogó fekete vonat áll meg közvetlenül a házuk előtt. A kalauz azt mondja, egyenest érte jöttek. Miután hitetlen hősünk habozva felszáll, a Polar Expressz pöfögve megindul: apró, pizsamás utasaival az Északi-sarkra, hogy részesei lehessenek annak az ünnepi pillanatnak, amikor a Mikulás a manók jelenlétében átadja az általa választott gyermeknek az első karácsonyi ajándékot.

2004

A feláldozhatók 2.

A feláldozhatók 2. 2012

6.35

Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor csúnyán félremennek a dolgok, és egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött társaság elszántan zúzza-tizedeli az ellenséget, és közben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani. Mindez azonban semmi ahhoz képest, amire az az aljas figura számíthat, aki lemészárolta a testvérüket. Mert ekkor vetik be csak igazán magukat a feláldozhatók...

2012

Felkoppintva

Felkoppintva 2007

6.30

Alison, a huszonnégy éves, ambiciózus tévériporter váratlanul élete legfontosabb kérdésével találja magát szembe. Egyik este bulizni megy a nővérével. A piától túlfűtött lány végül a szimpatikus léhűtő, Ben ágyában köt ki. A valószerűtlen egyéjszakás kaland nem marad következmények nélkül: Alison rájön, hogy terhes. Úgy dönt, hogy megtartja a babát. A nagy kérdés viszont, hogy hogyan tálalja mindezt Bennek. Vajon hogyan fog reagálni a hírre a mit sem sejtő apa, akinek esze ágában sincs még családot alapítani. Kilenc hónapjuk van, hogy eldöntsék, mit csinálnak.

2007

The Joy of Painting

The Joy of Painting 1983

8.30

The Joy of Painting was an American television show hosted by painter Bob Ross that taught its viewers techniques for landscape oil painting. Although Ross could complete a painting in half an hour, the intent of the show was not to teach viewers "speed painting". Rather, he intended for viewers to learn certain techniques within the time that the show was allotted. The show began on January 11, 1983, and lasted until May 17, 1994, a year before Ross' death.

1983

Date Night Mastered

Date Night Mastered 2024

7.50

Mixing top grooming tips and cheeky banter, we look at the seven most popular facial hairstyles in the UK. All this under the guidance of Dan Gregory, one of the U.K.'s top Barbers. Featuring Actor, Martyn Luke and Model, Dan Clack. Campaign by Wilkinson Sword.

2024