Megfojtott virágok 2023
Amikor az 1920-as évek Oklahomájában, az Osage Nation földjén olajat fedeznek fel, az oszázs indiánokat egyenként gyilkolják meg – egészen addig, amíg az FBI közbe nem lép a rejtély megfejtése érdekében.
Amikor az 1920-as évek Oklahomájában, az Osage Nation földjén olajat fedeznek fel, az oszázs indiánokat egyenként gyilkolják meg – egészen addig, amíg az FBI közbe nem lép a rejtély megfejtése érdekében.
Will Hunting még csak húsz éves, de már kilóg a kemény dél-bostoni munkásnegyed környezetéből. Barátaihoz hasonlóan gürcöl, amikor éppen nem a helyi bárban lóg vagy nem keveredik összetűzésbe a törvénnyel. Sohasem járt egyetemre, legfeljebb gondnokként felmosni a padlót. Mégis homályos történelmi utalásokat idéz fel fényképszerű emlékezetéből és szinte azonnal old meg Nobel-díjas professzorokat is zavarba ejtő matekpéldákat. Az egyetlen dolog, amire ez a bámulatosan okos és lehetetlenül dühös fiatalember nem képes, hogy újabb kocsmai verekedése után kidumálja magát a várható börtönbüntetés alól. Egyetlen reménye Sean McGuire, az egyetemi professzorból lett pszichológus, aki csodálja a fiú érzelmi küszködéseit és megérti, milyen az, amikor az ember élete állandó küzdelem.
Démoni hatású, egyedi filmcsemege. Az utolsó pillanatokig meglepetésekkel szolgál az utóbbi évek egyik műfajteremtő filmje. Kevin Lomax, a sikeres védőügyvéd egyetlen pert sem veszített még életében, mert szinte hipnotikus erővel bírja rá az esküdteket, hogy mentsék fel ügyfeleit. De nemcsak a tárgyalóteremben, hanem a magánéletében is szerencsés, elbűvölő feleségével, Mary Annel az oldalán. De semmi sem tarthat örökké. Egy napon betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja és közli vele, hogy felettesei felfigyeltek hihetetlen teljesítményére és szeretnék a cég munkatársai között látni. Feleségével New Yorkba utazik, ahol hamarosan megismerkedik a cég titokzatos vezetőjével, John Miltonnal is. A nagyravágyó Kevin nem bír ellenállni a kísértésnek és elfogadja Milton ragyogó ajánlatát...
Bill és Stan, a két New York-i egyetemista délnek tart, ám egy börtönben kötnek ki. Mire felocsúdnának, Alabama államban letartóztatják őket és gyilkosság vádjával bíróság elé kerülnek. Bár ártatlanok, mint a ma született bárányok, nincs alibijük, ráadásul több szemtanú is ellenük vall. Persze pénzük sincs ügyvédre, de eszükbe jut, hogy az egyikük Vinny nevű bácsikája talán segíthetne rajtuk. Vinny ugyan ügyvéd, de kész katasztrófa. Nem beszélve arról, hogy ez ügyvédi pályafutásának első ügye. A bácsika és segítőkész barátnője minden trükköt bevet, hogy kihúzzák a fiúkat a csávából.
A tizenkét esküdtnek, látszólag sima gyilkossági ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott bűnösségét annyi tökéletesen egybevágó tény bizonyítja, hogy az egyik esküdtben felmerül a gyanú: a dolog túlságosan is egyszerű, és nem ártana alaposabban megbeszélni a tárgyalóteremben hallottakat. Kezdetben tizenegyen vannak egy ellen, ám a helyzet fokozatosan változni kezd, és percek múlva már nem is egy gyilkossági ügyről szól ez a feszült és izgalmas, eredetileg tévéjátéknak szánt darab, hanem a bennünk lévő előítéletekről, félelmekről, szerepeinkről, vagy éppen rejtegetni kívánt gyöngeségeinkről, egyszóval az Emberről.
Clyde Shelton úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, miután egy vádalku szabaddá teszi családja egyik gyilkosát. Nemcsak a gyilkost veszi célba, hanem a kerületi ügyészt és másokat is, akik részt vettek az alkuban.
Egy nőt gyanúsítanak férje meggyilkolásával, az egyetlen tanúként pedig a vak fiuk, aki egy komoly morális döntés előtt találja magát a tárgyalás során.
Egy amerikai kisvárosban két férfi brutálisan megerőszakolja egy munkás tízéves kislányát. A feldühödött apa lelövi a gyilkosokat, és börtönbe kerül. Az eset felkorbácsolja az indulatokat, és a vádlott fiatal ügyvédje, Jake hamar rádöbben, milyen veszélyes ügybe nyúlt. Következetesen kitart azonban álláspontja mellett még akkor is, ha ezzel családja, munkatársai és saját életét veszélyezteti. Jake és segítőtársa, Ellen Roark szembeszáll a rafinált, minden hájjal megkent ügyésszel, Rufus Buckleyvel is. Kérdés: mit tehet a törvény embere a megosztott és előítéletektől terhes délen olyan körülmények között, amikor a megölt két gazember fehér volt, a vádlott pedig fekete.
A nagyvárosi, nagyszájú jogász az édesanyja halála miatt utazik haza, és kénytelen átmenetileg egy fedél alatt maradni az apjával. Az öreg bíró nyakas és kiállhatatlan. És nagyon beteg. És gyilkossággal gyanúsítják. Hank akarva-akaratlan egyre több időt tölt a szülői házban, és egyre jobban érti, miért is szökött el innen örökre. Ám család ellen nincs orvosság: a szeretet is felébred benne a rokonság iránt, melyet olyan nagyon igyekezett elfelejteni.
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bíróságra. A helyzetük elég meredek, a fél gengsztervilág a nyomukban jár, egy könyörtelen kelet-európai diktátor is a fejükre vadászik, és ha mindez nem lenne elég, még a bérgyilkos hírhedt felesége is feltűnik a színen. Ráadásul a robbanásokkal, autósüldözésekkel kikövezett véres európai "vakáción" a két fickónak egymás idiotizmusát is el kell viselnie... de persze a szakmájában legjobb testőrön és lökött védencén nem olyan egyszerű kifogni.
A Szellemirtók csapata változatlan felállásban lép pályára a természetfölötti lények elleni többfordulós vígjáték második menetében. A szellemek ezúttal elsöprő fölényben vannak, de a "lelkes" csapat halált megvető bátorsággal küzd a rózsaszín lélektrutymó ellen, amely már-már elárasztja New York városát. A földöntúli fenyegetés egy festményen megelevenedő alakban ölt testet: ő Vigo, a Kárpátok Ostora, Moldávia Bánata. Hogy a gonosz valódi életre kelhessen, egy gyermek lelkére van szüksége - történetesen Dana kisfiáéra. S már bele is csöppentünk a hátborzongatóan kacagtató és kacagtatóan hátborzongató kalandok kellős közepébe.
Libby Parsons-nak mindene megvan - jóképű, gazdag férje, akit szeret, egy fia, akiért mindketten rajonganak, csodálatos otthona Seattle közelében, és remek barátaik, akikre mindig lehet számítani. Idillikus élete azonban hirtelen rémálommá válik, amikor férje, Nick egy romantikus hétvégi vitorlázás során eltűnik a hajó fedélzetéről, és Libby-t vádolják a meggyilkolásával. Libby-t elítélik és börtönbe zárják, legjobb barátnője pedig eltűnik a kisfiával. A nő később kideríti, hogy mindketten San Franciscóban élnek Nick-kel, aki megrendezte a saját halálát, majd új személyazonossággal új életet kezdett. Egy jogásznő rabtársa azonban némi vigasszal tud szolgálni a végsőkig kétségbeesett Libby számára: amikor szabadon engedik, nyugodt lélekkel megölheti Nick-et, akár a Times Square közepén, mindenki szeme láttára, ha akarja, hiszen senkit nem lehet kétszer perbe fogni ugyanazért a bűnért. Az kettős kockázat lenne...
Caroline Polhemust, az ambíciózus, fiatal ügyésznőt brutális kegyetlenséggel meggyilkolják. Minden jel szerint kéjgyilkosság történt, a gyanú a mindaddig feddhetetlen hírben álló államügyész-helyettesre, Rusty Sabich-re terelődik. A nős férfi - több más kollégájában hasonlóan - valóban viszonyt folytatott a gyönyörű Caroline-nal és azután sem tud szabadulni hatása alól, miután a nő lecseréli őt főnökükre. A perdöntő tárgyaláson minden Rusty bűnösségére utal...
Arthur Kirkland fiatal, idealista büntetőjogász a tárgyaláson összetűzésbe keveredik Fleming bíróval, szerinte ugyanis tévesen ítélte el az ügyfelét. A bíró végül a bíróság megsértése miatt egy nap elzárásra ítéli Kirklandet. Nem sokkal később a bírót letartóztatják egy fiatal lány bántalmazása és megerőszakolása miatt. A nézeteltérésük elenére Fleming azt szeretné, ha Kirkland védené őt. Cserébe azt ígéri, felülvizsgálja a korábbi vitás ügyet. Közben Kirkland ügyfele szökni próbál, és túszokat ejt.
Molly Los Angelesbe költözik, ahol személyi asszisztensként kezd el dolgozni, másodállásban pedig főnöke pókerklubja vezetésébe is besegít. Hirtelen a hollywoodi elit legbelsőbb köreiben találja magát, vendégei menő üzletemberek, híres sportolók, mozisztárok, rendezők. Egy kis lelemény és kitartás árán a legnívósabb klub élére küzdi fel magát, ahol percenként dollármilliók cserélnek gazdát. A sikeres vállalkozásra az orosz maffia is felfigyel, csakúgy, mint az FBI. A diszkréciót mindennél fontosabbnak tartó lány nehéz helyzetbe kerül: ha nem akar rács mögé kerülni, ki kell szolgáltatnia exkluzív ügyfeleit a kormány embereinek. Az egyetlen szövetségese, ügyvédje, Charlie Jaffey, próbálja kihúzni őt a csávából: meg akarja mutatni a világnak, hogy az elveihez végsőkig ragaszkodó pókerhercegnő korrektebb játékot űz, mint ahogy azt elsőre bárki gondolná.
Az igazság ára című fordulatos thrillerben Matthew McConaughey a dörzsölt, karizmatikus Los Angeles-i bűnügyi védőügyvédet, Michael "Mick" Hallert alakítja, aki Lincoln Continental kupéjának hátsó ülését használja irodaként. Mick eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát: egy gazdag Beverly Hills-i playboy ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak. Az ügyvéd azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám a rengeteg pénzzel kecsegtető eset, amely pofonegyszerűnek ígérkezik, hamarosan halálos játszmává alakul át. Hallernek nemcsak egy hozzá hasonlóan mesteri manipulátorral, de saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie.
1925-ben a rendőrség letartóztatja John Scopes biológiatanárt, aki a feljelentők szerint megsértette Tennessee állam törvényeit azzal, hogy az ember eredetének darwini tanát tanította a gyerekenek a vallásos déli kisvárosban. A bíróság előtt a vádat az egykori politikus és Biblia-tudós, William Jennings Brady képviseli. A tanár védelmét pedig a The Baltimore Sun által felbérelt Henry Drummond ügyvéd látja el, oldalán a lap munkatársával, E.K. Hornbeckkel. A tárgyalás a daytoni majomper néven híresül el.
Amikor egy középiskolai tanárnő egy alkalommal feltesz egy kérdést az osztály előtt, mely Jézussal kapcsolatos, nem is sejti még, hogy a válaszra lendülő kezek milyen szörnyű bajba sodorják...
Wilfried Robarts, a jónevű ügyvéd védi a rokonszenves Leonard Vole-t, akit egy özvegyasszony megölésével vádolnak. Bár Volenak sem indítéka, sem alibije nincs Sir Wilfried hisz az ártatlanságában, még ha Mrs. Vole, ez a kemény, rideg asszony, nem sokat tesz is férje fölmentése érdekében. Sőt, inkább ő a vád tanúja, aki minden megszólalásával csak árt férjének. Minden látszat ellenére Sir Wilfried biztosra veszi, hogy Mrs. Vole valamit titkol.
A hatvanas években játszódó, megtörtént eseményeken alapuló film történetének főhőse egy ügyvéd, James Donovan, akit a CIA arra utasít, hogy védjen meg egy KGB-ügynököt, Rudolf Abelt. Miután a szovjetek foglyul ejtenek egy amerikai pilótát, Francis Gary Powerst, az ügyvédnek Kelet-Berlinben kell végrehajtania a fogolycserét.
Judge Mablean Ephriam, who presided over "Divorce Court" from 1999-2006 as the first star of the revived version of the show, returns to the courtroom genre with his half-hour series that deals with life and the law. The former Los Angeles-based prosecutor takes on the typical cases that are found on TV court shows. The arbitrator says that her show "will be life because everything we do, it involves the law."
In the criminal justice system, sexually-based offenses are considered especially heinous. In New York City, the dedicated detectives who investigate these vicious felonies are members of an elite squad known as the Special Victims Unit. These are their stories.
Owen Marshall, Counselor at Law is an American legal drama, jointly created by David Victor and former law professor Jerry McNeely, that starred actor Arthur Hill. The series was broadcast on ABC from 1971 to 1974. A two-hour pilot movie had aired as a 1971 ABC Movie of the Week entry prior to the series run.
Trial & Retribution is a feature-length ITV police procedural television drama series that began in 1997. It was devised and written by Lynda La Plante as a follow-on from her successful television series Prime Suspect. Each episode of the Trial & Retribution series is broadcast over two nights. The 2008 series 10 had 10 episodes, the longest run of the drama so far. The latest series was number 12 which aired in February 2009.
A sexy, suspense-driven legal thriller about a group of ambitious law students and their brilliant, mysterious criminal defense professor. They become entangled in a murder plot and will shake the entire university and change the course of their lives.
Picking up one year after the events of the final broadcast episode of "The Good Wife", an enormous financial scam has destroyed the reputation of a young lawyer, Maia Rindell, while simultaneously wiping out her mentor and godmother Diane Lockhart's savings. Forced out of her law firm, now called "Lockhart, Deckler, Gussman, Lee, Lyman, Gilbert, Lurie, Kagan, Tannebaum & Associates", they join Lucca Quinn at one of Chicago's preeminent law firms.
Dr. Jason Bull is the brilliant, brash, and charming founder of a hugely successful trial consulting firm.
A horrific murder upends the Chicago Prosecuting Attorney's Office when one of its own is suspected of the crime—leaving the accused fighting to keep his family together.
Rafferty's Rules was an Australian television drama series which ran from 1987 to 1990 on the Seven Network. Rafferty's Rules was one of the first programs undertaken by the Seven Network's then new in-house drama unit, going into production in May 1985 as "a 15-part courtroom drama". The program had started out as a pilot episode, recorded in early 1984 with the actor Chris Haywood in the lead role. When the pilot episode was remounted later in 1984, Chris Haywood wasn't available and the lead role was re-cast to John Wood. This second recording was eventually broadcast as the program's first episode.
Chrissy Teigen reigns supreme as the “judge” over small claims cases. The plaintiffs, defendants, and disputes are real, as Chrissy’s mom turned “bailiff,” Pepper Thai, maintains order in the courtroom.
Alice De Raey is a newly minted attorney who joins the chaotic world of criminal justice in Toronto. She's exposed to the seamier side of life, the backroom deals that make the system work accompanied by the usual eccentric characters.
We the People with Gloria Allred is an American nontraditional/dramatized court show that debuted in first-run syndication on September 12, 2011. The series is presented by famed celebrity lawyer/attorney Gloria Allred, who also serves as co-producer with series creator Byron Allen through his production company Entertainment Studios, LLC. John Cramer does the narration of the judge's final verdict.
Matlock is an American television legal drama, starring Andy Griffith in the title role of criminal defense attorney Ben Matlock. The show, produced by The Fred Silverman Company, Dean Hargrove Productions, Viacom Productions and Paramount Television originally aired from September 23, 1986 to May 8, 1992 on NBC; and from November 5, 1992 until May 7, 1995 on ABC. The show's format is similar to that of CBS's Perry Mason, with Matlock identifying the perpetrators and then confronting them in dramatic courtroom scenes. One difference, however, was that whereas Mason usually exculpated his clients at a pretrial hearing, Matlock usually secured an acquittal at trial, from the jury.
The New Perry Mason is a revival of the long-running hit television series about Erle Stanley Gardner's brilliant defense attorney.
Qiao Nuo, a fresh graduate, comes across an unexpected opportunity to become an intern for the city court. Because of her lack of knowledge for what the work entails, her abilities are questioned by the judge. Qiao Nuo witnesses the intense confrontations between prosecutors and defense lawyers with her own eyes and starts to develop an appreciation for her profession. She becomes determined to become a good judge. Under the guidance of the chief judge, Zuo Dong Hai, she is unafraid to put in the hard work to search for useful clues to help a trial case, to accumulate experiences, to meet friends and to find love.
Brilliant attorney Woo Youngwoo tackles challenges in the courtroom and beyond as a newbie at a top law firm and a woman on the autism spectrum.
The Court of Last Resort is an American television dramatized court show which aired on the NBC from 1957 through 1958. It was co-produced by Erle Stanley Gardner's Paisano Productions, which also brought forth the long-running hit television program, Perry Mason on CBS. Its approach to dealing with potential miscarriages of justice in an entirely extra-judicial format was adopted by the BBC series Rough Justice in the 1980s.
Judge Mills Lane is an American television series and arbitration-based reality court show that ran in first-run syndication from August 17, 1998 to September 7, 2001. Reruns later aired on The National Network. The show was produced by John Tomlin and Bob Young for Hurricane Entertainment Corporation, and distributed by Rysher Entertainment. The show's judge was Mills Lane. Mills Lane was previously a well-known professional boxing referee, as shown in the show's intro; "he's been a boxer, a lawyer, a prosecutor, and a referee." The intro also declared Lane to be "America's Judge." Lane uses his catchphrase "Let's get it on!" at the beginning of each case, and occasionally when someone states something that is either quite obvious or tried to deceive him, he usually states "I may have been born at night, but I wasn't born last night!"
An eccentric fun-loving judge presides over an urban night court and all the silliness going on there.