Acéllövedék

Acéllövedék 1987

8.13

Igazi szupercsapatot láthatunk akció közben Stanley Kubrick kitűnő filmjében, amelynek tárgya a vietnami háború és az a folyamat, amely során a katonák lassan elvesztik emberi mivoltukat és gyilkológépekké válnak. Hőseink egy kőkemény kiképzőtábor kellős közepén találják magukat, ahol egy állati kegyetlenségű őrmester veszi őket kezelésbe, aki pitbullagyával pusztán háborús nyersanyagot lát a kiképzendő újoncokban. Az Acéllövedék nem babazsúrokon való vetítésre készült: a cselekmény durva, a történet erős, a párbeszédek humora gyilkos. És mint oly kevés film, Kubrick alkotása - mutassa bár épp a kíméletlen alapkiképzést vagy a hue-i csata rémálmát - minden pillanatában telibe talál.

1987

A másik Boleyn lány

A másik Boleyn lány 2008

6.69

A másik Boleyn lány érzelmes történet intrikáról, romantikáról és árulásról. Két nővér, Anne és Mary teljes mértékben ambiciózus apjuk és nagybátyjuk irányítása alatt állnak, akik minden eszközzel a család hatalmának növelésén és státuszának megerősítésén munkálkodnak. Céljukat Anglia királyának kegyeit keresve próbálják elérni. A lányok, maguk mögött hagyva a békés vidéki életet, bekerülnek az udvari élet veszedelmes és izgalmas világába. Nem sokkal később pedig már azon kapják magukat, hogy egymás könyörtelen riválisai lettek, hiszen mindketten a király szerelméért küzdenek.

2008

Boss Level - Játszd újra

Boss Level - Játszd újra 2021

6.87

Roy élete egy nap körül forog. Szó szerint, ugyanis egy napot él át újra és újra. Amint felébred, bérgyilkosok hada tör rá és egy ismeretlen oknál fogva a fejét akarják. Hősünk képzett katona, így nem retten meg a kihívástól és lassacskán rájön, hogy a különös eseményeknek köze lehet az ex-barátnőjéhez, aki egy titkos kísérleten dolgozott.

2021

I.S.S.

I.S.S. 2024

5.83

A közeljövőben a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén fellángol a feszültség, amikor a Földön világméretű konfliktus tör ki. Az űrhajósok ennek hatására parancsot kapnak a földről: minden eszközzel vegyék át az irányítást az állomás felett.

2024

Marley meg én

Marley meg én 2008

7.19

Az ifjú házaspár, John és Jenny Grogan Floridában kezd új életet. Beköltöznek első közös otthonukba, ahol a házasság, a karrier és a családalapítás kihívásai várnak rájuk. John azonban még nem érzi magát felkészültnek az apaságra. Barátja tanácsára örökbe fogadnak egy kölyökkutyát, hogy némi tapasztalatot szerezzenek a gondoskodásról. Marley, a tündéri labrador kölyök azonban hamarosan féktelen kutyussá cseperedik, megbukik a kiképzőiskolában és katasztrófa sújtotta övezetté változtatja otthonukat. Az évek során végigkíséri Groganékat jóban-rosszban.

2008

Amerikai irodalom

Amerikai irodalom 2023

7.32

Az Amerikai irodalom Percival Everett Erasure című regényén alapszik, mely egy elkeseredett afroamerikai íróról, Monkról (Jeffrey Wright) szól, aki annak ellenére, hogy kritikailag többnyire pozitív visszajelzéseket kap, anyagilag sokkal kevésbé sikeresek a könyvei. Az viszont tény, hogy részéről hiányzik is az igyekezet, ugyanis már teljesen elege van abból, hogy minden második (afro)amerikai bestseller a feketék identitását vizsgálja történelmi vagy szubkulturális szempontból. Egy nap azonban úgy dönt, hogy meghackeli a rendszert: álnéven, egy menekült bűnöző identitását magára öltve ír egy olyan "önéletrajzi" regényt, mely minden előbb említett konvenciónak megfelel. Meglepetésére (?) a regényt felkapja a média, sőt még arra az irodalmi díjra is esélyes, ahol Monk a zsűri tagja.

2023

Erőnek erejével

Erőnek erejével 2013

6.08

Miután Ray Owens egy balsikerű művelet miatt érzett elkeseredésében elhagyja a Los Angeles-i rendőrség kábítószerosztályát, seriffként vigyáz egy álmos határvároska, Sommerton Junction rendjére. A békés időknek azonban egyik pillanatról a másikra vége szakad, amikor a hírhedt drogbáró, Gabriel Cortez elképesztő vakmerőséggel megszökik az FBI rabkonvojából. Kíméletlen zsoldosok segítségével, akiket a jégszívű Burrell vezet, Cortez az amerikai-mexikói határ felé száguld egy felspécizett kocsiban, egy tússzal az oldalán.

2013

Egy botrány részletei

Egy botrány részletei 2023

6.61

Amikor Gracie és Joe életéről játékfilmet akarnak forgatni, Elizabeth Berry, egy hollywoodi színésznő Maine-be utazik kutatás céljából, mivel a filmben ő alakítja Gracie szerepét, és szeretné jobban megismerni őt. Azonban Elizabeth érkezésével a házaspár között régóta lappangó konfliktusok egyre jobban felerősödnek.

2023

A Nagy dobás

A Nagy dobás 1996

7.20

Stony, Frankie, Cleo és Tisean, a négy barátnő jóban-rosszban kitart egymás mellett. Sőt még azon túl is. Frankie-nek ugyanis támad egy ötlete: ki kell rabolniuk egy bankot ahhoz, hogy elég pénzük legyen és végre úgy élhessenek, ahogy mindig is szerettek volna. Cleo azonnal igent mond, a másik két lányt viszont győzködni kell egy kicsit. Miután ráállnak a dologra, hamar lendületbe jönnek és az egyik akció követi a másikat. Ténykedésükre a rendőrség is felfigyel és akcióba lép. Éppen időben, ugyanis a lányok utolsó nagy kalandjukat tervezik: azt a bankot akarják kirabolni, amelyiknek a tulajdonosa nem más, mint Stony gazdag szerelme, Keith. De ez az akció már cseppet sem megy olyan simán, mint a korábbiak.

1996

Hurrikán

Hurrikán 1999

7.43

A fekete bőrű Rubin Carter, akit mindenki csak Hurrikánnak becézett, a középsúly egyik kedvence volt a hatvanas évek elején. A bokszkarrierjét azonban kettétörte, hogy gyilkossági ügybe keveredett. A bíróság életfogytiglani börtönre ítélte az ártatlan férfit. A rácsok mögött Hurrikán megírta az önéletrajzát. Évekkel később a könyve Lesra Martin kezébe került. Mivel meg volt győződve az ártatlanságáról, Martin felkarolta az ügyét, és kampányt indított a szabadon bocsátásáért. Carter kezdetben vonakodva fogadta a segítséget, hogy azután újult erővel harcoljon az igazáért.

1999

Kriptocsalás

Kriptocsalás 2024

6.31

A megtörtént bűnesetet feldolgozó dokumentumfilmben három srác a szabad kriptovaluta-piac lehetőségeit kihasználva milliókat csal ki a befektetőktől, hogy kedvére dőzsölhessen.

2024

Piszkos játék

Piszkos játék 1969

6.16

Az afrikai sivatagban tevékenykedő speciális angol csapat főnöke elhatározza, hogy mélyen a német arcvonal mögött embereivel felrobbanttat egy olajraktárat. Az ex-fegyencekből álló különítmény élére egy kimért, tapasztalatlan tisztet vezényelnek, akit a laza társaság nem néz jó szemmel, mégis vigyázniuk kell rá, mert ha épségben visszahozzák a parancsnokukat, akkor kétezer font üti a markukat. Így vág neki a kis csapat a homoktengernek.

1969

Black Jesus

Black Jesus 2014

5.80

A TV series finds Jesus living in present day Compton, CA on a daily mission to spread love and kindness throughout the neighborhood with the help of his small but loyal group of downtrodden followers.

2014

Born Rich

Born Rich 1970

6.30

Born Rich is a 2003 documentary film about the experience of growing up as a child in one of the world's richest families. It was created by Jamie Johnson, an heir to the Johnson & Johnson fortune.

1970