Jókislány 2024
Egy nagy hatalmú vezérigazgató kockára teszi karrierjét és családját, amikor szenvedélyes viszonyba kezd a nála jóval fiatalabb gyakornokával. (szarka84)
Egy nagy hatalmú vezérigazgató kockára teszi karrierjét és családját, amikor szenvedélyes viszonyba kezd a nála jóval fiatalabb gyakornokával. (szarka84)
A velencei Carla Borin Londonba érkezik és lakást keres, amit szeretne megosztani szerelmével a diák Matteo-val. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére összetalálkozik az ügynökség vezetőjével a leszbikus Moira-val, akinek azonnal megtetszik a lány és bizonyos szolgáltatások fejében a lakás bérleti díját tekintve kedvezményes összegben állapodnak meg. Amikor a pillangós-bugyi és az álmoskönyv keresése közben az amúgy is féltékeny Matteo ráakad néhány levélre és fényképre, ami Carla-ról és egykori szerelméről Bernard-ról a Velencében a napsütötte tengerparton készült, a diák teljesen maga alá kerül. Az ideges és amorális Carla pedig sorra létesít idegenekkel futó kapcsolatokat. Amikor Matteo Londonba érkezik, először számon kéri a lányon az őt ért sérelmeket - ami a tengerparton történt az már arra az időre esett, amikor ők már jártak - majd arra a következtetésre jut, hogy az a vágy amit Carla iránt érez sokkal fontosabb, mint a beteges féltékenysége.
A Megalopolisz jövőképében Új Róma városának fényűző, hatalmas felhőkarcolói között komoly ellentétek feszülnek. Az ambiciózus és vizionárius építész, Cesar Catilina progresszív gondolkodásával szemben áll Franklyn Cicero polgármester hatalmi beágyazottsága és kapzsiságtól hajtott játszmái. A kettejük közötti konfliktust tovább hevíti Cesar kapcsolata a polgármester lányával, Juliával, aki számára a tét nemcsak a város jövője, hanem szerelme és családja is.
Mi lehet egy javakorabeli, de még fitt és szívében fiatalos férfi álmainak netovábbja? Hát persze, hogy csakis Rio, a Copacabana és a monokinis, bombázó csajok! Filmünk főhőse is ide tart legjobb barátjával és mindkettőjük tinédzser lányával. A baj csak az, hogy a brazil szépségek helyett a jó barát lányával indított könnyű flört váratlanul vad éjszakába torkollik. S mindennek tetejébe a bősz atya neszét veszi, hogy lányát "sérelem" érte, és éppen az elkövetőt kéri meg: segítsen kézre keríteni a gaz szívtiprót.
Humbert egy amerikai kisvárosban vállal állást irodalomtanárként. Egy csinos özvegynél bérel szobát. Ám Humbert vágyainak titokzatos tárgya nem a szépséges özvegy, hanem annak tizenkét éves lánya, a bájos Lolita. Humbert hamarosan feleségül veszi az özvegyet, csak hogy Lolita közelében lehessen...
Evan első ránézésre a tökéletes férfi. Elismert építész, aki gyönyörű kaliforniai otthonában él két gyermekével, és szeretett, tehetséges feleségével. Egyik délután a gyerekek és a férfi felesége kimennek a tengerpartra, de Evannek otthon kell maradnia, ugyanis el kell készülnie egy határidős munkával. Odakint esik, egyedül van, szól a zene, és váratlanul kopogtatnak az ajtaján. Két fiatal lány áll odakint bőrig ázva, akik csak be szeretnének menni megszárítkozni, és telefonálni egyet...
Nincs édesebb a bosszúnál, nincs boldogítóbb mások bajánál - Sebastian és mostohatestvére, Katherine e régi igazság jegyében él. Gazdagok, szépek, és túlcsordul bennük az erotika: New York naiv fiataljai mind a lábuk előtt hevernek, ők pedig ördögi csínyeikkel alaposan felforgatják, aztán pokollá teszik mindük életét. A nagy dobás azonban még várat magára - míg fel nem tűnik a színen új iskolaigazgatójuk lánya, aki elhatározta: mindaddig megőrzi szüzességét, míg férjhez nem megy. Katherine fogadást ajánl: ha Sebastiannek sikerül elcsábítania a jégkirálynőt, az ő teste a ráadás. Ellenkező esetben viszont bátyja vadonatúj Jaguárja a tét.
Démoni hatású, egyedi filmcsemege. Az utolsó pillanatokig meglepetésekkel szolgál az utóbbi évek egyik műfajteremtő filmje. Kevin Lomax, a sikeres védőügyvéd egyetlen pert sem veszített még életében, mert szinte hipnotikus erővel bírja rá az esküdteket, hogy mentsék fel ügyfeleit. De nemcsak a tárgyalóteremben, hanem a magánéletében is szerencsés, elbűvölő feleségével, Mary Annel az oldalán. De semmi sem tarthat örökké. Egy napon betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja és közli vele, hogy felettesei felfigyeltek hihetetlen teljesítményére és szeretnék a cég munkatársai között látni. Feleségével New Yorkba utazik, ahol hamarosan megismerkedik a cég titokzatos vezetőjével, John Miltonnal is. A nagyravágyó Kevin nem bír ellenállni a kísértésnek és elfogadja Milton ragyogó ajánlatát...
Lawrence Jamieson elegáns, kifinomult úriember, aki könnyedén elhiteti a turistákkal, hogy személyében egy száműzött uralkodót tisztelhetnek. Egy szép nap a vonaton ülve megismerkedik egy kisstílű szélhámossal, Freddy Bensonnal, aki szegény öreg nagyanyja javára gyűjt könyöradományokat. A baj csak az, hogy mindketten azonos helyen, a Riviéra exkluzív felségterületén szeretnének mindenkit megkopasztani. Ezt a gondot csak egyféleképp lehet megoldani: ha szövetkeznek egymással és ki-ki a maga módján, de mégis közös erővel fosztják ki a hiszékenyeket.
Egy fiatal pár (Sydney Sweeney és Justice Smith) azon kapja magát, hogy érdeklődni kezd a szemközti szomszédok (Ben Hardy és Natasha Liu Bordizzo) szexuális élete iránt. Ami ártatlan kíváncsiságnak indul, beteges megszállottsággá válik, miután rájönnek, hogy az egyikük félrelép. A kísértés és a vágy hatására életük összekuszálódik, ami halálos következményekkel jár.
A kémek nem válogatnak az eszközökben. Egy titkos ügynök nemcsak pisztolyokkal, késekkel, mérgekkel és poloskákkal bánik tökéletesen. Ha kell, a teste lesz a fegyvere. Dominika Jegorova az orosz titkosszolgálat egyik legjobbja. És ahhoz, hogy a cége titkokat szedjen ki a CIA magas rangú emberéből, akinek a fejében ott van az Oroszországban működő amerikai ügynökök listája, csak egy eszközt használhat: el kell csábítania. Az akció jól indul, de azután hiba csúszik a számításba. A két ügynök életre-halálra menő játékba kezd: az átverések, hazugságok, fenyegetések csak a kezdetet jelentik – a ráadás a tiltott szenvedély.
Frank-nek birtokában van egy rejtélyes puzzle doboz, melyben az érzéki extázist ígérő szellemek lakoznak. Miután a dobozt kinyitja, a férfi szétszaggatott testének véres maradványai borítják a padlót. Egy idő múlva Frank bátyja Larry, annak felesége Julia és lánya Kirsty, Frank régi házába költözik. Larryt költözéskor baleset éri, és vére a padlóra kerül. Ez táptalajként szolgál Frank szellemének. Az élőhalott Frank, hogy új erőre kapjon, ráveszi volt szeretőjét, hogy szerezzen neki férfiakat, és segítsen vérüket ontani. Utolsóként Larryt ölik meg. Közben Kirsty kezébe kerül a sötétség doboza. Kirsty a saját életét csak úgy tudja megmenteni, hogy Frank-et visszaadja a démonoknak...
A szégyenlős és visszahúzódó Ben most fejezte be az egyetemet, és készen áll, hogy beteljesítse szülei akaratát: találjon magának egy jól fizető állást, keressen magának egy feleséget és teremtse újra szülei unalmas életét. Valószínűleg így is tenne, ha a szülei barátainál tett látogatás során a csinos Elaine édesanyja, a középkorú Mrs. Robinson el nem csábítaná a kisfiús Ben-t. Miközben viszonyt kezd Mrs. Robinson-nal, Ben lassan rádöbben, hogy szerelmes Elaine-be, aki viszont San Franciscóba megy tanulni. Mire Ben végre döntésre jut és rászánja magát, hogy elvegye feleségül a lányt, Elaine már másnak ígéri a kezét. Ben azonban most már nem hagyja magát.
Kelly Van Ryannek (Dennis Richards), a csábító tinilány vágyainak célpontja egy jóképű tanár, Sam Lombardo (Matt Dillon). Amikor Kelly kocsimosás ürügyén Samnél jár, kihasználja az alkalmat. Ám másnap a lány kisírt szemmel azt állítja anyjának (Theresa Russell), hogy tanára megerőszakolta. Néhány nappal később egy másik diáklány, Suzie Toller (Neve Campbell) is erőszakkal vádolja Lombardót. Az ügybe belekeveredik Ray Duquette (Kevin Bacon) nyomozó is, akinek a megjelenésével csak tovább nő a megválaszolatlan kérdések száma, miközben a történet egyre vadabb és forróbb fordulatokat vesz...
A mesternek tanítvány kell. Nicky szélhámosok között nőtt fel, és a szélhámosok királya lett: de ő is utódra, vagy legalább egy tanítványra vágyik. A szárnyai alá vett ifjú csaló igazi tehetség, mégis bajt okoz: a mester beleszeret. Márpedig ebben a szakmában az ilyesmi tilos - lebukás lehet a vége. Amikor néhány év múlva találkoznak, már egyforma esélyekkel indulnak életük nagy fogásáért: egy spanyol aranyifjút próbálnak kiforgatni a vagyonából. Ám a szakma és az érzelmeik végleg összekeverednek, amikor kiderül, hogy más jelentkező is van a pénzre és a csinos szélhámosnő kegyeire is.
Roderick egy hét múlva megnősül. Ám életét váratlan esemény dúlja fel, titokzatos e-mailt kap, benne az összes nő nevével, akivel egykor dolga volt és akivel majd le fog feküdni. Az még hagyján, hogy a menyasszonya, Fiona huszonkilencedik a sorban és még a táncosnő a legénybúcsúról is belefér harmincadikként. Ám a lista százegy nevet tartalmaz, tehát garantált a félrelépés. Rod pánikba esik. Nem segít a dolgon, hogy kiderül, az égi erők tévedése folytán került hozzá a levél. Azt a tanácsot kapja, hogy semmisítse meg, de ezt könnyebb mondani, mint végrehajtani. (Port.hu)
When three working class kids enroll in the most exclusive school in Spain, the clash between the wealthy and the poor students leads to tragedy.
Married Alma spends a fateful weekend away from home that ignites passion, ends in tragedy and leads her to question the truth about those close to her.
Love is just a game for a chaebol heir who agrees to a petty bet with his friends to seduce a college student — until he starts to fall for her.
In this adaptation of Homer's timeless epic, Armand Assante stars as Odysseus, the warrior King of the mythical island of Ithaca, who must endure a decade long quest to reach home after the Trojan war, overcoming savage monsters, powerful forces of nature, and seductive nymphs, and he must outsmart them all, with all the guile and intellect he can muster.
A mysterious woman appears in front of Otaro Dojima. The mysterious woman has a pale face with red lips. She kisses him and he dies, but the next moment he regains consciousness. He realizes he is now seven days in the past. The mysterious woman also follows him. Due to her kiss, Otaro Dojima dies and goes back to the past over and over again.
They live among us, forever young and deadly seductive. And unlike vamps, it's not blood they crave from their male, as 17-year-old Didi Tiensuu discovers when she beds her boyfriend for the first time and promptly kills him. The sultry nymphs Kati and Nadia take Didi under their wings in her new life as a divine being and sexual predator.
Brazilian version of the classic 18th century novel Les Liaisons Dangereuses. Set in the 1920's, this adaptation in 10 episodes takes the story of love, lust and revenge to another era.
An entertaining yet informative look into the bizarre seduction rituals that often precede the mating process.