Eretnek

Eretnek 2024

7.20

Két fiatal hittérítőnek be kell bizonyítania a hitét, amikor egy nap rossz ajtón kopogtatnak. Az ördögi Mr. Reed (Hugh Grant) köszönti őket és csalja kelepcébe, rémséges és halálos macska-egér játékával.

2024

Azon a karácsonyon

Azon a karácsonyon 2024

7.10

Wellingtontornya lakói felejthetetlen ünnepek elé néznek, amikor a történelem legnagyobb hóvihara miatt senkinek sem a tervek szerint alakul a karácsonya — még a Télapónak sem.

2024

A fegyvertelen katona

A fegyvertelen katona 2016

8.20

Desmond Doss a második világháború egyik legvéresebb csatájában Okinawa szigetén 75 bajtársa életét mentette meg úgy, hogy ő maga nem viselt fegyvert. Vallási meggyőződése volt, hogy noha hazája igazságos háborút vív, neki magának nem szabad ölnie. Szanitécként több alkalommal is egymaga hozta ki sebesült bajtársait az ellenséges vonalak mögül vagy a tűz alatt tartott senkiföldjéről, miközben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Doss volt az első olyan katona, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, és megkapta a Kongresszusi Becsület Érdemrendet, Amerika legmagasabb katonai kitüntetését.

2016

Legendás állatok: Dumbledore titkai

Legendás állatok: Dumbledore titkai 2022

6.60

Albus Dumbledore egykori tanítványa segítségét kéri, hogy meghiúsítsa Grindelwald varázslóvilág feletti irányítás átvételére irányuló terveit. Göthe beleegyezik, hogy egy varázslókból, boszorkányokból és a bátor mugli pékből álló csapatot, egy veszélyes küldetésre vezesse, ahol régi és új vadállatokkal találkoznak, és összecsapnak Grindelwald követőinek egyre növekvő légiójával.

2022

Alkonyat: Hajnalhasadás - 2. rész

Alkonyat: Hajnalhasadás - 2. rész 2012

6.46

Bella miután életet adott lányának, Renesmee-nek, megerősödve és új képességek birtokában, vámpírként tér magához. Végre beteljesedett amire mindig is vágyott: vámpírként élheti életét Edward oldalán. A boldogságukat azonban hamarosan megzavarja a Volturik tanácsa, akik azt állítják, a Cullenek vétettek a vámpírtörvények ellen. Úgy vélik, hogy Bella és Edward gyermeke halhatatlan, természetfeletti képességeit születése után kapta, ezért a gyermeknek meg kell halnia. A Volturik csak a kínálkozó alaklomra vártak, hogy örökre leszámolhassanak a Cullenekkel. Edward Jacobbal az oldalán szövetségeseket gyűjt, hogy együtt küzdjenek meg a Volturikkal a mindent eldöntő, utolsó nagy csatában, ahol már nem csak családja, hanem a vámpírok és a vérfarkasok sorsa a tét.

2012

Közönséges bűnözők

Közönséges bűnözők 1995

8.20

A rendőrség egy leégett hajót talál a San Pedró-i kikötőben, rajta huszonhét halottal. Két túlélő marad mindössze: egy égési sérülésekkel küszködő és halálra rémült magyar terrorista, és Verbal Kint. Kint kényszer alatt hajlandó elmesélni, hogyan robbant fel a hajó. Története hat héttel korábban kezdődik, mikor is öt bűnözőt letartóztatott a New York-i rendőrség kamion-eltérítés vádjával. Senki sem tudja, ki volt a megbízó, még az öt férfi sem, de lassan kiderül, hogy Keyzer Soze-nak, a legendás maffiózónak a keze is benne van a dologban...

1995

Rambo V - Utolsó vér

Rambo V - Utolsó vér 2019

6.53

John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat.

2019

Fűrész

Fűrész 2004

7.40

Mit tennél meg azért, hogy mentsd az életed? A megháborodott szadista sorozatgyilkos áldozatait megszállottan az élet értékére akarja megtanítani úgy, hogy erkölcsileg szilárd embereket rabol el, és hátborzongató játékra kényszeríti őket, melynek tétje a saját életük.

2004

Kisasszonyok

Kisasszonyok 2019

7.90

Az apa a polgárháborúban harcol: négy lányának és feleségének így kell boldogulni. Ők azonban nem hajlandóak elfogadni a helyzetüket: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak és szeretnek – s közben felnőtté válnak.

2019

Willy Wonka és a csokigyár

Willy Wonka és a csokigyár 1971

7.48

Az egész világ meglepődik, amikor a híres csokigyáros, Willy Wonka sok éves rejtegetés után kihirdeti: öt szerencsés kiválasztott körülnézhet a gyárában, meglesheti híres csokoládéinak titkát, és mindezek tetejébe élete végéig ingyenes ellátást kap a Wonka termékekből. Senki sem szeretné jobban ezt a díjat, mint az ifjú Charlie, de a családja túl szegény ahhoz, hogy a drága Wonka csokikból vásároljon, márpedig így semmi esélye, hogy egyhez hozzájusson abból az öt csokiba rejtett aranytallérból, mely a belépést jelentené. Ám a mozi világában éppen az a csodálatos, hogy minden megtörténhet.

1971

Állj mellém!

Állj mellém! 1986

7.85

Gordie Lachance író visszagondol gyermekkora egy sötét epizódjára. Négyen voltak elválaszthatatlan jó barátok: Gordie, Chris, Teddy és Vern. Egy napon eltűnt egy pajtásuk. Sokáig nem került elő és halottnak nyilvánították. Majd ismeretlen holttestet talál egy másik náluk idősebb fiúcsapat az erdei vasútvonal mellett. Gordie és társai magánnyomozásba kezdenek. A testet viszont eltüntetik előlük. Egyre durvuló rivalizálás kezdődik a két fiúcsapat között. Nem lehet az igazságot évekig titkolni. Valaki úgysem bírja tovább a nyomást és elszólja, vagy elsírja magát...

1986

Jojo Nyuszi

Jojo Nyuszi 2019

8.02

A második világháború idején a magányos német kisfiú, Jojo elképzelései a világról alapjaiban rendülnek meg, amikor felfedezi, hogy egyedülálló anyukája egy zsidó lányt rejteget házuk padlásán. Csupán tökkelütött képzeletbeli barátjára, Adolf Hitlerre támaszkodva, Jojo kénytelen átértékelni megrögzött nacionalista gondolkodásmódját.

2019

Szenvedélyek viharában

Szenvedélyek viharában 1994

7.39

William Ludlow ezredes, miután megelégelte kormánya bánásmódját, egy távoli, őslakosok lakta vidéken telepszik le, hogy nyugodtan nevelhesse fel három fiát. Alfred, a legidősebb csendes, kötelességtudó fiú, aki pontosan tudja, mit akar. Samuel, a legfiatalabb mindenki kedvence, a századforduló idealizmusának megtestesítője. Tristan, a középső azonban senkihez sem hasonlítható: vad, öntörvényű lélek, akit az ezredes hű indián segédje nevelt képzett harcossá. A három testvér elválaszthatatlan, de amikor felnőnek, életüket előre nem látható tragédiák, szenvedélyek és indulatok más-más útra terelik. A háború és a szerelem, a küzdelem és a családi kötelékek hol eltaszítják, hol mágnesként vonzzák a család tagjait: az apát, a fiúkat és a közéjük álló Susannah-t.

1994

A fantasztikus Róka úr

A fantasztikus Róka úr 2009

7.80

Róka úr valaha a legjobb ravaszdi volt a környéken. Ám tizenkét esztendeje boldog, csendes családi életet él. Köszönhetően a rámenős rókaasszonyságnak, akinek megfogadta, hogy messze elkerüli a tyúkketreceket. Mi tagadás, Róka úr élvezi a vidéki életet, a nagy házat, a kölyöknevelést. Ám amikor lehetőség nyílik egy utolsó nagy rablásra, a tisztes családapából előtör a régi szenvedély. A gazdák persze rossz néven veszik, hogy kifosztották őket, és rókavérre szomjaznak. Az állatok azonban összefognak Róka úrral, és együtt veszik fel a harcot az őket kifüstölni szándékozó gazdák ellen.

2009

A vadon hívó szava

A vadon hívó szava 2020

7.50

Az imádnivaló kutya kényelmes városi élete fenekestül felfordul, amikor váratlanul messzire szakad kaliforniai otthonától, és az alaszkai Yukon zord vadonjában találja magát az 1890-es évek aranyláza idején. A postaszánt húzó kutyacsapat legújabb tagjaként – majd később vezéreként – Buck élete kalandját éli át, s végül megleli valódi helyét a világban, midőn a maga ura lesz.

2020

Charlie angyalai

Charlie angyalai 2000

5.84

Natalie (Cameron Diaz), Dylan (Drew Barrymore) és Alex (Lucy Liu), a három gyönyörű lány John Bosley-val (Bill Murray) dolgozik együtt. Mindenki csak Charlie angyalaiként ismeri őket. Ezúttal Eric Knox (Sam Rockwell), egy szoftverfejlesztő cég tulajdonosa kéri a segítségüket. Legújabb, titkosan kifejlesztett programjukat ellopták. Az első számú gyanúsított Corwin (Tim Curry), a rivális cég főnöke. Az angyalok első akciójára kemény válasz érkezik. Bázisukat lerombolják, Charlie életét megfenyegetik. Az ügy bonyolultnak ígérkezik, mivel a megbízó korántsem szent. Hogyan lehet védekezni egy fantom ellen, akinek a keze mindenhová elér?

2000

A nomádok földje

A nomádok földje 2021

7.19

A 2008-as gazdasági világválság következményeként 2011-ben a Nevada állambeli Empire városában működött bányaüzem, a United States Gypsum Corporation bezárt. A cég által ellátott nevadai kisváros lakói munka és szolgáltatás nélkül maradtak, kénytelenek voltak elköltözni, a település pedig kihalt lett, még irányítószáma is megszűnt. Fern, a hatvanas éveiben járó nő, egy ideig marad még - nem sokkal korábban elvesztett férje emléke ott tartja -, de végül útnak indul és modern nomádként él egy pickup teherautóban. Alkalmi munkákat vállal, csatlakozik egy nomád közösséghez...

2021

The 100 Girlfriends Who Really, Really, Really, Really, REALLY Love You

The 100 Girlfriends Who Really, Really, Really, Really, REALLY Love You 2023

8.10

Rentaro Aijo was rejected 100 times in middle school. He visits a shrine and prays for better luck in high school. The God of Love appears and promises that he'll soon meet 100 people he's destined to date. But there's a catch—once destiny introduces someone to him, the two must happily love each other. If they don't, they'll die. What will befall Rentaro and his 100 girlfriends in high school?

2023

Date a Live

Date a Live 2013

8.37

Thirty years ago a strange phenomenon called a "spacequake" devastated the center of Eurasia, claiming the lives of at least 150 million people. Since then, smaller spacequakes plague the world on an irregular basis. Shido Itsuka, a seemingly ordinary high schooler comes across a mysterious girl at the ground zero of a spacequake and learns she is one of the "Spirits" who are the real cause of the spacequakes that occur when they manifest themselves in the world. He is recruited to make use of his mysterious ability to seal the Spirits' powers thus stopping them from being a threat to mankind. However, there is a catch: to seal a Spirit's power, he must make her fall in love with him and kiss him.

2013

XO, Kitty

XO, Kitty 2023

8.10

Teen matchmaker Kitty Song Covey thinks she knows everything there is to know about love. But when she moves halfway across the world to reunite with her long-distance boyfriend, she'll soon realize that relationships are a lot more complicated when it's your own heart on the line.

2023

Su Ji and U Ri

Su Ji and U Ri 2024

5.80

A healing romance begins between fallen star doctor Jin Su Ji and stubborn newbie doctor Choi U Ri.

2024

Toilet-Bound Hanako-kun

Toilet-Bound Hanako-kun 2020

8.63

First year high school student and occultist, Nene Yashiro summons "Hanako-san of the Toilet" to grant her romantic wishes. She ends up Hanako's spiritual assistant, helping him destroy supernatural beings and change rumors to balance the spirit and human worlds. Along the way, Nene learns about her connection to the spirit world and the dark secrets regarding Hanako's past.

2020

Lovely Runner

Lovely Runner 2024

8.60

Right after Ryu Sun-jae, a top star, ends his life, Im Sol, his top fan, somehow ends up at a time when they were in high school and tries to protect him. A fantasy romance unfolds where people who missed each other in time finally meet.

2024

One Hundred Years of Solitude

One Hundred Years of Solitude 2024

8.03

In the mythical town Macondo, seven generations of the Buendía family navigate love, oblivion and the inescapability of their past — and their fate.

2024

Avatar: The Last Airbender

Avatar: The Last Airbender 2005

8.74

In a war-torn world of elemental magic, a young boy reawakens to undertake a dangerous mystic quest to fulfill his destiny as the Avatar, and bring peace to the world.

2005

Heartstopper

Heartstopper 2022

8.60

Teens Charlie and Nick discover their unlikely friendship might be something more as they navigate school and young love in this coming-of-age series.

2022

Killing Eve

Killing Eve 2018

8.00

A security consultant hunts for a ruthless assassin. Equally obsessed with each other, they go head to head in an epic game of cat-and-mouse.

2018

Basketball Wives

Basketball Wives 2010

6.50

Follow the extraordinary lives of a group of female best friends as they juggle the success and stresses of building businesses, battling groupies, and searching for stability in the unstable arena of being the significant other to a basketball superstar.

2010

Love Between Fairy and Devil

Love Between Fairy and Devil 2022

8.34

When a low-ranked fairy accidentally resurrects a powerful demon, their fates become cosmically entangled as the world is thrown into turmoil.

2022

Normal People

Normal People 2020

8.10

Marianne and Connell weave in and out of each other's lives in this exploration of sex, power and the desire to love and be loved.

2020

Nineteen to Twenty

Nineteen to Twenty 2023

7.80

A group of young adults share their last week of teens and first week of twenties together — experiencing freedom and all the “firsts” of adulthood.

2023

Interview with the Vampire

Interview with the Vampire 2022

7.40

Louis de Pointe's epic story of love, blood, and the perils of immortality, as told to the journalist Daniel Molloy. Chafing at the limitations of life as a black man in 1900s New Orleans, Louis finds it impossible to resist the rakish Lestat De Lioncourt's offer of the ultimate escape: joining him as his vampire companion.

2022

Elfen Lied

Elfen Lied 2004

8.33

The Diclonius, a mutated homo sapien that is said to be selected by God and will eventually become the destruction of mankind, possesses two horns in their heads, and has a "sixth sense" which gives it telekinetic abilities. Due to this dangerous power, they have been captured and isolated in laboratories by the government. Lucy, a young and psychotic Diclonius, manages to break free of her confines and brutally murder most of the guards in the laboratory, only to get shot in the head as she makes her escape. She survives and manages to drift along to a beach, where two teenagers named Kouta and Yuka discovers her. Having lost her memories, she was named after the only thing that she can now say, "Nyuu," and the two allow her to stay at Kouta's home. However, it appears that the evil "Lucy" is not dead just yet...

2004

We Are

We Are 2024

8.50

For this friend group, no matter how hard their university studies are, there's always something more to do. The chaos of life and love won't let anyone rest. We are... friends, but we fight each other and like each other so much we might hit on each other.

2024

Our Youth

Our Youth 2024

8.80

Jin Minase, a dedicated student, finds his routine disrupted when he repeatedly encounters Hirukawa, a classmate from a rough neighborhood. Their unexpected interactions make Jin question his own life choices.

2024

Wedding Impossible

Wedding Impossible 2024

6.90

In this romantic drama, conflicting desires and opposition to a proposed marriage take center stage. When wealthy heir Lee Do-han suggests a sham marriage to the relatively unknown actress Na A-jeong, she seizes the chance despite Do-han's homosexuality. Complications arise when Do-han's ambitious younger brother, Lee Ji-han, intervenes to thwart the relationship, unable to bear witness to the unfolding of their fictitious marriage.

2024

The Courtship of Eddie's Father

The Courtship of Eddie's Father 1969

6.00

The Courtship of Eddie's Father is an American television sitcom based on the 1963 movie of the same name, which was based on the book written by Mark Toby. It tells the story of a widower, Tom Corbett, who is a magazine publisher, and his son, Eddie, who believes his father should marry, and manipulates situations surrounding the women his father is interested in. ABC had acquired the rights to the story; the series debuted on September 17, 1969, and was last broadcast on March 1, 1972. Bixby received an Emmy nomination for the show.

1969