Arábiai Lawrence

Arábiai Lawrence 1962

8.00

T. E. Lawrence a Brit Hadsereg hadnagya az első világháborúban. Feladata nem túlságosan izgalmas: különböző haditérképeket kell megfelelő színűre kifestenie. Amikor végre egy megfigyelői megbízatást kap az egykori Török Birodalom területén, nagy elszántsággal veti bele magát a munkába. Amikor azonban megbízatása helyszínére érkezik, megtudja, a dolgok egészen máshogy festenek mint ahogy azt gondolta.

1962

Az ismeretlen Drakula

Az ismeretlen Drakula 2014

6.43

Bram Stoker klasszikus történetének legújabb feldolgozásában a havasalföldi fejedelem, III. Karóbahúzó Vlad történetét ismerhetjük meg. Az uralkodó nem a saját érdekeit tartja szem előtt, a legfontosabb az számára, hogy megmentse a birodalmat és ezzel együtt a családját is. Ehhez pedig kénytelen alkut kötni a gonosszal, egy olyan „szerződést” amelynek következtében ő maga is pokoli szörnyeteggé válik és így vonul be a történelembe.

2014

Az ígéret

Az ígéret 2016

6.90

A film az Ottomán birodalom végnapjai idején játszódik. Itt alakul ki egy szerelmi háromszög egy fiatal orvostanhallgató, egy amerikai újságíró és egy csodálatosan szép nő között. A nő és a kegyeiért versengő férfiak egy idő után már saját életükért is versenyt futnak a háttérben mind jobban forrongó fegyveres konfliktusban, s kalandos útjuk során igyekeznek épségben elhagyni az országot.

2016

Az oszmán hadnagy

Az oszmán hadnagy 2017

6.10

Lillie egy határozott amerikai nő, aki a tengerentúlra utazik, hogy csatlakozzon egy orvosi misszióhoz az Oszmán Birodalomban, az első világháború küszöbén. Amikor beleszeret egy oszmán tisztbe, Ismailbe, rá kell ébrednie, hogy neki és Dr. Jude-nak, a misszió vezetőjének, illetve Woodruff-nak, a misszió alapítójának a nézetei nagyon mások a háborúról.

2017

Taras Bulba

Taras Bulba 1962

6.29

A tizenhatodik századi kozák parancsnok, Taras Bulba katonáival a törökök által fenyegetett lengyel csapatok segítségére siet, de cserébe a lengyelek árulással fizetnek. A nyílt háború az elkövetkezõ években törékeny békévé szelídül. Tarasz Bulba két fia, Andrej és Osztap idõközben férfivá érnek, és apjuk Kijevbe küldi õket tanulni, hogy kellõen felkészüljenek a lengyelek elleni lázadásra. Kijevben Andrej beleszeret Natalie Dubrovba, a lengyel lányba. Az apa azonban ellenzi a kapcsolatot, ezért gyermekét Dubnóba küldi. Eközben a lengyel király megint a kozákok segítségét kéri, de Tarasz Bulba csapdát sejt a dologban. Bár vállalja a megbízást, arra számít, hogy ezúttal megfizethet az egykori árulásért…

1962

A hódítás 1453

A hódítás 1453 2012

6.10

A monumentális filmeposz az egykor szebb napokat megélt, végső pusztulásra ítélt Konstantinápoly 1453-as ostromát dolgozza fel.

2012

Bécs ostroma

Bécs ostroma 2012

4.30

A kahlenbergi csata 1683. szeptember 11-én zajlott le a Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezette lengyel–osztrák–német hadak és a Kara Musztafa nagyvezír vezénylete alatt Bécset ostromló török haderő között, a Bécs melletti Kahlenberg hegyen. A csata a Oszmán Birodalom súlyos vereségével végződött, mellyel el is indult a megállíthatatlan bukás útján. Az oszmán haderő ezt a vereséget többé nem tudta kiheverni, többé nem fenyegette a korabeli Európát.

2012

Amerika, Amerika

Amerika, Amerika 1963

6.90

Az író-rendező nagybátyjának családi legendává lett századvégi története elevenedik meg ebben a monumentális lírai-naturalista filmregényben, amely "pikareszkbe bújtatott szenvedélyes vallomás". Az anatóliai hegyek közt élő görög és örmény kisebbséget egyaránt elnyomó Törökországból mindenáron Amerikába, az ígéret földjére akar jutni a görög kereskedő kamasz fia, Stavros. E pokoli harcban fő fegyvere az a bizonyos "anatóliai mosoly" - Angliában ezen a címen forgalmazták a filmet -, amely mindig ott bujkál a főhős szeme és szája szögletében. Bíró Yvette szerint e különös, megvesztegető mosoly megfejtésével jut el Kazan a jellem kulcsához: "...ez az áttetsző, gyengéd grácia - különféle felismerések révén - céltudatossá keményedik; természetes adományból merev álarc lesz, a barbár világnak felmutatott, eltökélt szervilizmus - a befogadtatásért... A tisztaság és a megalkuvás közötti választás drámája tükröződik benne

1963

A fehér lovag

A fehér lovag 2006

3.90

A XV. századi népszerű barokk lovagregény a híres lovag, Tirante történetét meséli el, akire Bizánc császára rábízza a törökök ostromolta Konstantinápoly védelmét. A hős lovag emberei legendásan bátrak, és nem félemlíti meg őket az ellenfél túlereje. Tirante igaz stratéga, tudja, hogyan győzze le őket. A vonzó ifjú legyőzhetetlen, csakhogy nem nemesi származású, ezért meg kell törnie az öreg császár egyetlen örökösének, a szinte még gyermek Carmesinának az ellenállását, hogy neki adja legféltettebb kincsét: a szüzességét. A császár kíséretében lévő hölgyek ezt jól tudják, ezért igyekeznek mindent megtenni, hogy sor kerüljön az eseményre, egyedül Estefania küzd ellene, aki a törökök kegyence, és őrülten szerelmes Tirante-ba.

2006

Kuruluş Osman

Kuruluş Osman 2019

8.00

The life of Osman Bey, the son of Ertugrul Gazi and the founder of the Ottoman Empire.

2019

Magnificent Century

Magnificent Century 2011

8.10

At the age of 26, when his reign began, Sultan Süleyman sought to build an empire more powerful than Alexander the Great and to render the Ottomans invincible. Throughout his 46-year reign, his fame as the greatest warrior and ruler of his age spreads both to the East and West. With his companion Pargalı İbrahim, Süleyman achieves great victories, and makes his name known in the Muslim World. Süleyman called İbrahim his brother, friend and advisor. The television series shows Süleyman's consolidation of his power: Pargalı İbrahim being grand minister of state, reinforcing the rule of law throughout the empire, meeting foreign diplomats, and preparing for military campaigns, all set against the backdrop of the tension between Christian Europe and the Ottoman Empire.

2011

Payitaht: Abdülhamid

Payitaht: Abdülhamid 2017

7.80

The fight of Abdülhamid II to keep the Ottoman Empire and Caliphate alive.

2017

Rise of Empires: Ottoman

Rise of Empires: Ottoman 2020

7.44

Ottoman Sultan Mehmed II wages an epic campaign to take the Byzantine capital of Constantinople and shapes the course of history for centuries.

2020

Catherine the Great

Catherine the Great 2019

6.80

This four-part historical drama follows the end of Catherine the Great's reign and her affair with Russian military leader Grigory Potemkin that helped shape the future of Russian politics.

2019

Mehmed: The Conqueror

Mehmed: The Conqueror 2018

6.30

Fatih series will be about the life of Ottoman sultan Fatih Sultan Mehmet.

2018

El Turco

El Turco 2025

1

Balaban, a soldier in the Janissary army, settles in Moena in northern Italy after the Battle of Vienna in 1683 and fights for the rights of the local people.

2025

Filinta: An Ottoman Policeman

Filinta: An Ottoman Policeman 2014

7.50

"Carbine" The first Ottoman crime show of television history, -Filinta- is a show that presents notions of rights, justice, camaraderie, fellowship and love. Mustafa is a very smart, skillful, handsome young man. He serves as a policeman with his best friend Ali, who is also an orphan like Mustafa. Kadı Gıyaseddin is a -kadı- (judge) who belongs to a well-established family, and was trained in Damascus, Bukhara, Cairo and Konya from an early age. He is of an easy-going and coolheaded temperament. He shows us his refined wisdom in every scene. He also has trained sultans sons at the palace. He is a former mentor of the Sultan. Our story begins with a conspiracy against Mustafa and Ali.

2014

Barbaroslar

Barbaroslar 2021

7.90

Barbaroslar: Sword of the Mediterranean will take viewers on a historic journey across the Ottoman Empire based on the life of 16th-century Ottoman admiral "Barbaros" Hayreddin Pasha and the adventures of four brothers who become seafarers. The drama series retells this adventure through the stories of four brothers; Ishak, Oruc, Hizir, and Ilyas, fighting high tides and the secrets of the seas. It focuses on their pursuit of a holy secret with the help of Master Suleyman, and during the course of their journey, they make enemies in, Pietro; the Pope's hand reaching out to the Mediterranean who is also pursuing the secret and organizes an attack against their ship. But this doesn't stop the brothers and they continue their original quest to find the holy secret all the while fighting their enemies at high tides.

2021

Bir Zamanlar Osmanlı: Kıyam

Bir Zamanlar Osmanlı: Kıyam 2012

6.00

Bir Zamanlar Osmanlı: Kıyam is a Turkish historical television series about Assassins, Tulip period and Patrona Halil rebellion in 18th-century Ottoman Empire. It was originally broadcast on Turkey's state television TRT.

2012

Selim I

Selim I 2022

10.00

Sultan of Ottoman Empire Selim I son of Bayezid II nicknamed Yavuz was born on 10th of October 1470 in Amasya. His father was Beyazid II and mother was Gulbahar Hatun. He was ascended to throne in 1512 and ruled the Ottoman Empire for 8 years until 1520. Yavuz Sultan Selim was one of the Empire's most successful and respected sultans. He was tall, strong, brave, fierce, but very modest despite his powers and was writing poems. He never rested during his rule, he worked hard and organized campaigns, filled the treasury with lots of gold. He was an expert on using the sword, archery, and wrestling. He had long mustache but he cut his beard, unlike other sultans.

2022

The Demon of the Empire

The Demon of the Empire 1971

1

A limited series focusing on the life of Vasil Levski and the Bulgarian fight for independence from the Ottoman Empire.

1971

Ottoman Empire by Train

Ottoman Empire by Train 2024

1

Professor Alice Roberts takes a train ride that covers 600 years of the Ottoman Empire. Her mission is to learn about this vast empire that started with a dream in the 14th century.

2024