Kulcsszó Sisterhood
Gonosz halott - Az ébredés 2023
Két nővér egy ősi könyvet talál, amely vérszomjas démonokat szabadít a világra, akik egy Los Angeles-i bérházban ámokfutásba kezdenek. A lányoknak a túlélésért kell küzdeniük, miközben szembenéznek ezzel a rémálommal.
A fiúknak, akiket valaha szerettem 2018
Lara Jean jó tanuló, helyes 16 éves kamaszlány, aki inkább az álomvilágában él, mint a valóságában. Álmodik a nagy szerelemről, és titokban leveleket ír a fiúknak, akik megérintették a szívét. Ezeket gondosan eldugja ám amikor nővére egyetemre megy, a rendrakás közben elkeverednek, és fel lesznek adva a levelek. A legutolsót a nővére barátjának írta, aki az ő legjobb barátja is volt. Hogy Josh ne higgye, még mindig szereti, megcsókolja előtte az iskola legnépszerűbb fiúját, Petert, aki éppen arról a levélről kérdezi, amit 12 éves koruk körül írt neki. Mivel Peterrel épp szakított a barátnője, akit vissza akar szerezni, meg is egyeznek, eljátsszák, hogy együtt járnak. A lány éppen csak azzal nem számol, hogy a megjátszott érzelmei egyre igazabbá válnak. Lehet igazi esélye is?
Éretlenségi 2019
Amy és Molly legjobb barátnők és rém szorgalmas tanulók. Iskolaéveiket végiggürcölték a jó eredményekért, ennek köszönhetően biztatóbb jövő előtt állnak, mint folyton bulizó társaik. Ám a diplomaosztó előtti este a két elválaszthatatlan, rendszerezett életű lány egyszeriben rádöbben, hogy totálisan kimaradtak a szórakozásból. Hogy bepótoljanak négy évnyi nem-partizást egyetlen éjszaka alatt, őrült kalandra vállalkoznak, amihez nem lehet elég éretlennek lenni.
Bíborszín 2023
Éld át három nő kivételes kapcsolódását, akiket megbonthatatlan kötelék köt össze a Bíborszín történetében. A szeretett klasszikus merész újrafeldolgozását Blitz Bazawule rendezte, a producerek pedig Oprah Winfrey, Steven Spielberg, Scott Sanders és Quincy Jones voltak.
Az apa három lánya 2024
Mindenkit elragadnak az érzelmek, amikor három elhidegült nővér újra találkozik egy kis New York-i lakásban, együtt végigkísérve beteg apjukat élete utolsó napjain.
Augusztus Oklahomában 2013
A költő Beverly Westonnak alkoholproblémái vannak, felesége, Violet pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra. A férj úgy dönt, hogy felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé. Néhány héttel később fel is bérlik e célra Johannát. Majd Beverly eltűnik, amely arra ösztönzi a családot, hogy összegyűljenek megkeresni, ám néhány nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el. Az egész család részt vesz a temetésen, köztük Violet és Beverly lányai, Barbara és Karen, valamint a házban lakó Ivy is. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok. Ennek egyik oka, hogy Violet és Barbara sosem jöttek ki jól egymással. A másik, hogy Karen marihuánán élő vőlegénye megpróbálja molesztálni jövendőbeli unokahúgát, Ivy pedig összekavar unokatestvérével, és azt tervezik, hogy elszöknek a diszfunkcionális család elől.
Facér mamik klubja 2014
Miután gyerekeiket vandalizmuson kapják az iskolában, az egyedülálló anyukák létrehoznak egy támogató csoportot, hogy átsegítsék egymást az élet nehézségein.
Francia nyár 2015
A Francia nyár című romantikus vígjátékban Delphine maga mögött hagyja családját, s az önállósodás jegyében Párizsba költözik. A feminista mozgalom egyik lelkes támogatójával, a vagány Carole-lal történő találkozása azonban alaposan felforgatja életét.
Nincs kegyelem 2019
A szüleik halála óta In-Ae (Lee Si-Young) és húga, Eun-Hye (Park Se-Wan) együtt élnek. A két testvér egymásra támaszkodik, de egy nap Eun-Hye eltűnik. In-Ae az idősebb testvér küzd az Eun-Hye megtalálásáért, és bosszút áll az eltűnéséért.
孤味 2020
The Broadway Melody 1929
Harriet és Queenie Mahoney vidám operettje a Broadway-re érkezik, ahol barátjuknak, Eddie Kernsnek szüksége van rájuk Francis Zanfield egyik műsorában. Eddie régen szerelmes volt Harrietbe, de amikor találkozik Queenie-vel, hamarosan beleszeret a lányba. Azonban Jock Warriner, a New York-i felső tízezer tagja is udvarol neki. Eltart egy ideig, de Queenie végül felismeri, hogy Jock számára ő nem más, csak egy játékszer, és Harriet is csak idővel eszmél rá, hogy Eddie szerelmes a húgába.
細雪 1983
Little Women 2018
Ő egy arisztokrata 2021
A jól szituált Hanako a huszas évei végén jár, és szeretne férjet fogni magának. Egy elrendezett házasság lehetősége folytán találkozik az elithez tartozó Koichiroval. A gond csak az, hogy Koichiro emellett viszonyt folytat az alacsony sorból feltörni vágyó Mikivel. A két nő szembekerül egymással.
Skate Kitchen 2018
Min lilla syster 2015
Twinsters 2015
Louise 2021
The Sinner 2017
In a small New York town, a haunted detective hunts for answers about perplexing crimes while wrestling with his own demons.
18/40: Unbreakable Bond of Dreams 2023
Nakagawa Arisu is in the 3rd grade of high school and 18 years old. Her mother died when she was 11 years old. She has since lived with her father, who works as a firefighter. Having been influenced by her mother, Nakagawa Arisu has dreamed of becoming a curator who travels abroad often for work. But her life changes when she learns she is pregnant. Meanwhile, Naruse Toko is about to turn 40 years old soon. She works in the art world as someone who connects art and business. Naruse Toko is dedicated to her work and she hasn't been in a romantic relationship for 10 years. Nakagawa Arisu and Naruse Toko, who are totally different people, happen to meet and their encounter changes their lives.
Heeramandi 2024
The scheming Mallikajaan rules over an elite house of courtesans — but a new rival threatens her reign as rebellion brews in British-ruled India.
Phoenix Rising 2007
When their parents died at birth, three sisters were sent to orphanages and were later adopted into three different homes with different backgrounds. When one of the sisters gets sent to prison for killing her stepmother, but one of the other two sisters tell officials she committed the crime to save her sister from going to jail. The youngest sister forges evidence to save them both, but gets caught and gets sent to jail, too. This television series uses women in jail as its storyline, describing the dark side of women in prison.
Dear Sister 2014
Growing up, sisters Misaki and Hazuki couldn't have been more different. Misaki's charming personality and popularity stood in sharp contrast to the older, more responsible yet timid Hazuki. After high school, the two lose touch once Misaki leaves their home, only to be reunited many years later, when Misaki returns, harboring a secret.
Sisters of Pearl 2010
Set in 1960s Hong Kong, "Sisters of Pearl" centers on the daughters of a jewelry merchant vying for the heirship of their family business. The dying tycoon asks his eldest daughter Chu Pik-Wan to take over the company with the aid of second daughter Chu Pik-Ha, who has just returned home after the death of her husband, and the still-in-school youngest daughter Chu Pik-Lam. Conflict brews between the siblings as Pik-Wan suspects that her husband Ho Cheung-Hing still harbours illicit desires for Ha. When a woman suddenly appears and claims to be their father's mistress, can the Chu sisters put aside their differences and unite against a common enemy?
The Walsh Sisters 1970
Set in their Dublin hometown, Anna, Rachel, Maggie, Claire and Helen navigate the peaks and troughs of their late 20s and 30s. This is a sisterhood full of in-jokes, hand-me-down resentments and more than a few old wounds. But their DNA, history and shared love of power ballads keep the Walsh sisters together in the face of heartbreak, grief, addiction and parenthood.
琉璃女坊诡事集 1970
In ancient times, four bold and uniquely talented women team up to solve a string of mysterious crimes against women. As they pursue justice, they confront personal struggles, grow stronger together, and forge deep bonds of friendship, celebrating courage, independence, and the power of sisterhood.