A történet a múlt század végén játszódik Londonban. Az álomjelenetek, melyek az elefántember születését magyarázzák (John Merrick anyját terhességének nyolcadik hónapjában ledöntötte egy elefánt), a gépek mellett dolgozó munkások testéről felismerhetetlen közelségből készült képekbe tűnnek át. Egy formátlan anyag önmozgásából a kozmikus szörnyűség születik. Ebbe a világba merül alá a londoni kórház fiatal sebésze, Frederick Treves, hogy megértse a rejtélyt...
Ramón Sampedro egy fiatalkori balesete következményeként már csaknem harminc éve él ágyhoz kötötten. Azóta az egyetlen kapocs, ami a külvilághoz köti, a tengerre néző szobájának ablaka és egyetlen vágya, hogy méltósággal fejezhesse be életét. Napjait azonban megváltoztatja két nő érkezése. Julia, az ügyvédnő azért jön, hogy segítsen az eutanáziára irányuló kérelem megszerzésében. Rosa, egy nő a faluból, aki megpróbálja meggyőzni őt arról, hogy mégis érdemes életben maradnia. Ramón rendkívüli személyisége mindkét nőt rabul ejti és arra készteti őket, hogy most először végiggondolják azokat az elveket, amelyek szerint saját életüket irányítják. Ramón tisztában van vele, hogy csak az képes segíteni neki az utolsó úton, aki igazából szereti őt.
A negyvenhét gazdáját vesztett szamuráj megindító és romantikus története nem csupán a japán irodalom nagy hatású alkotása, egyik ritka és majdnem elfeledett gyöngyszeme. Jelentőségét jól mutatja, hogy már 1907-ben egy kabuki-előadás felhasználásával film készült belőle Japánban. A legjelentősebb japán filmadaptáció Kenji Mizoguchi (1898-1956) rendező nevéhez fűződik, aki 1941-42-ben két részes, 220 perces fekete-fehér filmet készített a mű alapján, melyet a "The 47 Ronin" címen ismerhettek meg a világon.
Vik Muniz, a New Yorkban élő művész hazájába, Brazíliába visszatérve a világ egyik legnagyobb szeméttelepén, a Rio de Janeiro külvárosában található Jardim Gramachóban valósította meg tervét. Az újrahasznosítható hulladékokból a gyűjtögetőket ábrázoló hatalmas képeket készít, és az ezekről készült fotókat elárverezteti. Az alkotás közben megismerjük a gyűjtögetőket is. Ezek az emberek itt élnek és végzik munkájukat, ők válogatják ki a szemét közül az újrahasznosítható dolgokat. A körülmények és a nehézségek ellenére boldogok, és büszkék a munkájukra.
