Kihívók

Kihívók 2024

7.00

Art és Patrick nagyon jól ismerik egymást. Évekkel korábban elválaszthatatlan cimborák voltak, egészen addig, míg Tashi nem került a képbe. Nemcsak a legjobb volt a pályán, hanem a legvonzóbb is. A két srác egyszerre nyomult rá, és egyszerre kaptak bíztató jeleket. Tashi azonban nem tud választani köztük, de a múló évek alatt a kötelékek kibogozhatatlanul összegubancolódnak…

2024

Nyomd, bébi, nyomd

Nyomd, bébi, nyomd 2017

7.40

Bébi első ránézésre ártatlan, mint egy ministránsfiú. Hallgatag, odavan a jó zenéért, és egy helyes csajért. Csak munka közben táltosodik meg – de akkor képtelenség utolérni, és nem is nagyon ajánlatos megpróbálni. Ugyanis Bébi bankrablók sofőrje: a legprofibbak is szeretnek rablás után vele menekülni, mert aki mellette ül a kocsiban, biztonságban érezheti magát. De egy akció rosszul sül el, és a srácnak attól kezdve nem a zsaruk elől kell menekülnie, és nem mások bőrét menti. Doc, a félelmetes bandafőnök tűzött ki a fejére vérdíjat. És aki neki nem adja meg az elsőbbséget, az jobb, ha inkább megpróbál egy másik országban leparkolni…

2017

Elfújta a szél

Elfújta a szél 1939

7.93

Az amerikai polgárháború idején játszódó történet főhőse egy georgiai ültetvényes gyönyörű lánya, Scarlett O'Hara. A tüzes és makacs teremtés hiába szerelmes a szomszéd birtokos legidősebb fiába, Ashley-be, a fiatalember mégsem őt, hanem unokatestvérét választja. Házasság és pusztulás, születés és halál kíséri végig Scarlett életét, melyben egy különös férfi, Rhett Butler válik főszereplővé.

1939

Miss Daisy sofőrje

Miss Daisy sofőrje 1989

7.24

Atlanta, 1948. Daisy, a 72 éves nyugdíjas tanárnő vadonatúj Packard autójával nekimegy a szomszéd garázsának és az autó totálkáros lesz. Booli, a fia megpróbálja meggyőzni makacs anyját arról, hogy a jövőben egyetlen biztosító társaság sem vállalja a kockázatot. Sőt, egy lépéssel tovább megy és felfogad egy fiatalembert, Hoke Colbumot anyja sofőrjének. A színesbőrű férfi tisztában van saját képességeivel és saját méltóságával. Az első zökkenők után különös barátság alakul ki közöttük.

1989

Szabotázs

Szabotázs 2014

5.60

A kábítószer ellenes csoport kommandós osztagának tagjai, az utolsó akciójukból szerzett zsákmányt szépen elosztják maguk között. Nem számolva azzal, hogy megjelenik a színen egy titokzatos bérgyilkos és egyenként, de szisztematikusan, kíméletlenül likvidálni kezdi őket.

2014

Szép még lehetsz

Szép még lehetsz 2005

6.31

A gyengébbik nem képviselői a csodálatos Beauty Shopban "randevúznak" egymással. Gina, az akaratos tulaj senkitől sem irigyli a szolgáltatásait. Csinos kis üzletében a konzervatív fehérnéptől kezdve a szókimondó feketékig mindenféle "népség" megfordul. Miközben új frizurát kapnak, a nők gondtalanul trécselnek az életükről, legyen az örömteli esemény vagy bánat, gond vagy éppen valami jó dolog. Persze a pasik és a szerelem sem marad ki a témák sorából. Eközben a rivális fodrászüzlet tulajdonosa keseríti meg Gina életét.

2005

Egy, kettő, három

Egy, kettő, három 1961

7.50

A film szerint Nyugat- Berlinben vagyunk, 1961-ben. MacNamara, a németországi Coca Cola leányvállalat elnöke mindent elkövet, hogy jó benyomást tegyen az atlantai főnökségre, mivel azt a pletykát hallotta, hogy Londonban megüresedik egy vezetői hely. Kapóra jön neki, hogy a Coca Cola nagyfőnök Mr. Hazeltine arra kéri, ügyeljen a lányára, Scarlettre, aki európai körutazásra indul. Scarlett azonban távolról sem olyan, amilyennek egy jól nevelt, fiatal amerikai lánynak lennie kellene. Önfejű, szeszélyes és senkire sem hallgat. Ahelyett, hogy városnézésre menne, mint a többi rendes turista, ő hajnalig kimarad és szórakozik. Ami még rosszabb, beleszeret Otto Pifflbe, egy elveit harcosan képviselő kelet-berlini kommunista fiatalemberbe. Sőt, nemcsak hogy beleszeret, feleségül is megy hozzá. Amikor MacNamara erről tudomást szerez, jobb ötlet híján börtönbe csukatja a fiút, ám ekkor robban a bomba: a nagyfőnök feleségével együtt Európába jön, hogy imádott kislányukat meglátogassák.

1961

Kozmikus látogatók

Kozmikus látogatók 1979

5.21

Egy fiatal, tele-kinetikus képességekkel rendelkező lány lelke válik az isteni és ördögi erők párvidalának főnyereményévé.

1979

Suli láz

Suli láz 1988

5.80

Az Egyesült Államok egyik déli városkájának fekete középiskolájában már a szünidőre készülnek a diákok. A nagy bulikat azonban megzavarja, hogy az öntudatos Dap egy fekete testvéri szövetséget akar létrehozni, amely a faji megkülönböztetés ellen emelné fel szavát. Harcos fellépése megosztja a diákokat, két táborra szakadnak. Úgy tűnik, az éles nézetkülönbségeket nem sikerül elsimítani. Egy találó megjegyzés szerint a film olyan, mintha a Porgy és Besst keresztezték volna a West Side Storyval.

1988

Mészárlás a farmon

Mészárlás a farmon 2009

4.40

Egy fiatal nő keresi a kiutat a gyalázatos életéből azáltal, hogy elköltözik a szülei farmjára Atlanta közelébe. Sajnos rá kell jönnie, hogy a feltételezett kényelmes élet rémisztőbb dolgokat takarhat.

2009

Vick

Vick 2020

6.80

2020

Atlanta

Atlanta 2016

8.00

Two cousins work through the Atlanta music scene in order to better their lives and the lives of their families.

2016

Designing Women

Designing Women 1986

6.70

Julia Sugarbaker, Mary Jo Shively, Charlene Frazier-Stillfield and Suzanne Sugarbaker are associates at their design firm, Sugarbaker and Associates. Julia is the owner and is very outspoken and strong-willed. Mary Jo is a divorced single-parent whom is just as strong-willed as Julia, but isn't as self-confident. Charlene is the naive and trusting farm girl from Poplar Bluff, Missouri. Suzanne is the self-centered ex-beauty queen whom has a number of wealthy ex-husbands.

1986

Dynasty

Dynasty 2017

8.10

Follows two of America’s wealthiest families, the Carringtons and the Colbys, as they feud for control over their fortune and their children focusing on Fallon Carrington, the daughter of billionaire Blake Carrington, and her soon-to-be stepmother, Cristal, a Hispanic woman marrying into this WASP family and America’s most powerful class.

2017

The Real Housewives of Atlanta

The Real Housewives of Atlanta 2008

6.00

Bravo's cameras turn to the Southern states as the network presents this inside look at the Real Housewives of Atlanta. These women handle the personal dramas that affect their affluent lifestyles with a signature Southern brand of “style” and “grace.”

2008

Star

Star 2016

7.94

Star is a tough-as-nails young woman who came up in the foster care system and decides one day to take control of her destiny. She tracks down her sister, Simone, and her Instagram bestie, Alexandra, and together, the trio journeys to Atlanta with the hope of becoming music superstars.

2016

Love & Hip Hop Atlanta

Love & Hip Hop Atlanta 2012

6.50

Get to know Atlanta hip-hop stars like Rasheesa Frost, Karlie Redd, Yung Joc, Renni Rucci, Erica Mena and more as they make music, build businesses and juggle their relationships.

2012

Married to Medicine

Married to Medicine 2013

7.90

Follows a group of successful and educated women who are connected to the world of medicine in Atlanta, including doctors and wives of doctors. Whether delivering babies in Louboutins or rushing off to galas in Buckhead, these women do everything with style, drama, and of course, southern flair.

2013

Profiler

Profiler 1996

7.00

Rachel Burke is a criminal profiler, one of the best, actually. She, along with a sophisticated team of specialists on the FBI's Violent Crimes Task Force in Atlanta, investigates crimes throughout the country. Together, they solve the toughest of cases while trying to live their lives as best they can.

1996

Helix

Helix 2014

6.60

Helix is an intense thriller about a team of scientists from the Centers for Disease Control who travel to a high-tech research facility in the Arctic to investigate a possible disease outbreak, only to find themselves pulled into a terrifying life-and-death struggle that holds the key to mankind's salvation...or total annihilation.

2014

Vanished

Vanished 2006

5.46

Sara Collins is gone. But before the FBI can solve the mystery of where she is, they first need to figure out who she really is. Nothing is as it seems. Everyone is a suspect. Everyone has a secret. And no one is safe. Sara is the beautiful young wife of prominent Georgia Senator Jeffrey Collins, and she has gone missing. Through the eyes of Senior FBI Agent Graham Kelton, ambitious reporter Judy Nash and the distraught members of the Collins family, viewers will journey inside a sensational, mysterious national soap opera.

2006

Containment

Containment 2016

6.70

An epidemic breaks out in Atlanta leaving the large city quarantined and those stuck on the inside fighting for their lives. This is the story of loved ones torn apart, and how the society that grows inside the quarantine reveals both the devolution of humanity and the birth of unlikely heroes.

2016

Little Women: Atlanta

Little Women: Atlanta 2016

6.90

These new little ladies turn it up wherever they go, especially with club promoter Emily Fernandez leading the charge with identical twins, Andrea and Amanda Salinas, Bri Barlup, Ashley "Minnie" Ross and Tiffany "Monie" Cashette. The drama heats up with these friends as catfights erupt among their feisty personalities and power hierarchies. Like many friends, they deal with problems with their parents, fights over men and one little lady even has a baby on the way. When it comes down to it, this clique is not afraid to get into it with each other, but together they face the daily challenges that come with being a little person while proving they are the true queens of Atlanta.

2016

Preachers of Atlanta

Preachers of Atlanta 2016

6.00

Elite megapreachers in Atlanta are the focus of this reality series, the third entry in the "Preachers" franchise. The unconventional preachers tackle hot-button issues in America, such as racial tensions, while delivering spiritual messages in unique ways, including the use of hip-hop lyrics.

2016

Ladies Who List: Atlanta

Ladies Who List: Atlanta 2022

10.00

Six professional Black women in business, including top-producing brokers, high-profile attorneys and luxury agents, manage their ever-changing work and personal relationships while serving clients in the Atlanta real estate market.

2022