Forrest Gump

Forrest Gump 1994

8.47

Az alacsony IQ-val rendelkező Forrest nagy dolgokat ért el életében, és jelentős történelmi események során is jelen volt – minden esetben messze felülmúlva azt, amit bárki elképzelt, hogy képes lenne megtenni. De annak ellenére, hogy mindent elért, egyetlen igaz szerelme elkerüli őt.

1994

A könyvelő

A könyvelő 2016

7.09

Chris Wolff a világ egyik legjobb könyvelője és kissé autista - kerüli az embereket, magányosan él és nem is vágyik másra. Amikor egy nagy, robotokat tervező gyár könyvelésében furcsa hibák tűnnek fel, természetesen hozzá fordulnak. Ő és a cég egyik munkatársa hamar új, megmagyarázhatatlan eltérésekre figyel fel, és ez valakinek nagyon nem tetszik. Egy különleges katonai egység leszerelt tisztje megbízást kap, hogy végezzen a párral. Chris és Dana kénytelen együtt bujkálni. De Chris tartogat egy-két meglepetést. Néhány közülük halálos lehet...

2016

Háromszög

Háromszög 2009

6.93

Jess a barátaival hajókirándulásra indul, azonban nem is sejti, hogy a felhőtlen utazás hamar véget ér, és nemsokára elképzelhetetlen borzalmakat kell túlélnie a tengeren. Mert amikor viharba keverednek nincs más lehetőségük, minthogy felszálljanak egy közelben álló óceánjáró hajóra, melyről Jessnek meggyőződése, hogy már járt rajta. A rejtélyes hajó látszólag teljesen elhagyatott, a fedélzeten lévő órák mind megálltak. De hamar rá kell jönniük, hogy nincsenek egyedül, és valaki vagy valami egyesével vadássza le őket...

2009

Esőember

Esőember 1988

7.75

Charlie Babbitt, a csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves kocsimatuzsálemet. Hamarosan még egy keserű meglepetés éri - kiderül, hogy van egy bátyja, aki a hagyaték mintegy hárommillió dollárnyi részét kapja. Charlie egy intézetben talál rá Raymondra, s magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. Közös útjuk során Charlie sok újat tanul, s Raymond segítségével végül legyőzi saját korlátait, s átértékeli életét.

1988

A nevem Khan

A nevem Khan 2010

8.00

Rizvan Khan, a fiatal muszlim férfi Indiából költözött San Franciscóba, ahol a fivérével és a sógornőjével él. Rizvan, aki az autizmus enyhébb formájában, Asperger-szindrómában szenved, beleszeret Mandirába, egy hindu bevándorlóba. Családja ellenkezése dacára feleségül veszi, és egy kis vállalkozásba kezdenek. Boldogságban élnek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásig, melynek következtében egy csapásra megváltozik a muszlimok megítélése Amerikában. Mandira elhagyja Rizvant, aki képtelen felfogni a történteket. Hogy visszakapja élete szerelmét, átutazza egész Amerikát.

2010

Power Rangers

Power Rangers 2017

6.26

Jason, Kimberly, Bill, Trini és Zack, öt átlagos tinédzser, akiket hétköznapi dolgok foglalkoztatnak. Alig ismerik egymást, ám a sorsuk végzetszerűen összefonódik. Egy nap tiltott területre tévednek, ahol különleges erővel rendelkező érmékre bukkannak. Olyan természetfeletti képességekre tesznek szert, amiről álmodni sem mertek: egyik pillanatról a másikra szuperhősökké válnak. Miközben az öt fiatal harcos mentoruk, Zordon segítségével azt tanulja, hogyan tartsa kordában a bennük lakozó erőt, a végtelenül kegyetlen Rita Repulsa csatlósaival feltűnik a színen: el akarják pusztítani Angel Grove városát. A srácoknak össze kell fogniuk, hogy mint a Power Rangers légiója, együtt nézzenek szembe a világuralomra törő gonosz hatalommal.

2017

Kocka

Kocka 1997

6.81

Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra.

1997

Gyere, játssz

Gyere, játssz 2020

6.39

Oliver egy autista kisfiú, aki telefonon keresztül tud csak kommunikálni a szüleivel és az iskolában, de barátai nincsenek. Egyszer csak a készüléken keresztül megszólítja őt Larry, a meg nem értett magányos szörny, aki egy barátra vágyik. Miután a szülei felfigyelnek a furcsa jelenségekre maguk körül, mindent megtesznek azért, hogy Larry ne juthasson ki a saját világából, és ne tudja magával vinni Olivert.

2020

Temple Grandin

Temple Grandin 2010

7.80

Dr. Temple Grandin professzor az állattartást segítő eszközök kifejlesztésével szerezte hírnevét. Kevesen tudják, hogy Grandin az autizmus egyik formájában, Asperger-szindrómában szenved. Hároméves volt, amikor az autizmust diagnosztizálták nála. Az orvosok azt javasolták az anyjának, hogy adja intézetbe. Ám ő inkább nevelőt fogadott, aki fáradságos munkával elérte, hogy Temple beszélni és írni kezdjen. Miközben a középiskolában a diákok gúnyolódásának céltáblája lett, néhány tanára rájött, hogy a lányt érdeklik az állatok. Az egyetemen pszichológiát és zoológiát tanult, majd ledoktorált, és a nagyüzemi állattartás szakértője lett.

2010

A kód neve: Merkúr

A kód neve: Merkúr 1998

6.28

Az elszigeteltség erőt ad, ha nincs vesztenivalód... Art Jeffries kiábrándult és kiégett FBI ügynök. Az idegösszeomlás szélén áll, miután felettesei bűnbaknak kiáltották ki egy évekig tartó akció véres kudarca miatt. Rutinfeladatai során egy kilencéves autista kisfiú eltűnése ügyében kell kutatnia. Simon szüleit megölték. Art rátalál a rettegő kisfiúra és megérzi benne saját lelkivilágának tükörképét. Segíteni akar neki. Felettesei nem adnak hitelt Art gyanúinak, de mikor Simon életére törnek rendőri őrizet mellett, az ügynök maga akarja megoldani a rejtélyt. Simon különleges kombinációs készsége révén véletlenül megfejtette az amerikai hadsereg legtitkosabb kódját, a Merkúrt. A katonai hírszerzés feje, Kudrow ezredes hiú ember. Nem engedheti meg magának, hogy fontos pozícióját egy kisgyerek veszélyeztesse.

1998

Áldott a gyermek

Áldott a gyermek 2000

5.30

Jenna idegileg instabil fiatal nő, aki egy gyönyörű kislánynak, Cody-nak ad életet. A kisbabáról azonban hamar kiderül, hogy beteg - autista. Jenna képtelen egyedül gondját viselni a kicsinek, ezért nővérét, a pszichiátriai ápolóként dolgozó Maggie-t kéri meg, segítsen neki. Maggie magához veszi a kislányt és sajátjaként neveli fel. Cody hat éves, amikor igazi édesanyja újra megjelenik - ezúttal azonban nem látogatóba jött és nem egyedül. Jenna új férjével érkezett, hogy magával vigye a kislányt. Maggie attól tart, rossz helyre került Cody, ezért a rendőrséghez fordul segítségért. Megdöbbenéssel hallja az egyik nyomozótól, hogy az elmúlt időszakban szokatlanul megszaporodtak a gyermekrablások, és ami még ennél is megmagyarázhatatlanabb: mindegyik elrabolt kisgyerek ugyanazon a napon született, mint a kis Cody...

2000

Az ártatlanok

Az ártatlanok 2021

6.90

Négy gyerek összebarátkozik a nyári vakáció alatt, és a felnőttek elől elrejtőzve rájönnek, hogy titkos képességekkel rendelkeznek. Ahogy elkezdik felfedezni, hogy mire képesek, ártatlan játékuk egyre sötétebbé válik, és furcsa dolgok veszik kezdetüket.

2021

Rém hangosan és irtó közel

Rém hangosan és irtó közel 2011

6.98

Oskar nem átlagos fiú. Amatőr feltaláló, felfedező, csillagász, zenész és ékszertervező. Imádott apja a 2001. szeptember 11-i terrortámadás idején az egyik toronyházban dolgozott. Fia a temetése után talál egy kulcsot, és meggyőződésévé válik, hogy apja hagyott számára egy üzenetet: csak meg kell találnia a zárat, melyet a kulcs nyit. Útnak indul: bebarangolja New Yorkot, sokféle emberrel ismerkedik meg, sokféle sorssal találkozik. Gyásszal, örömmel, szeretettel és gyűlölettel. Míg anyja egyre jobban bezárkózik saját gyászába, előtte új világok nyílnak meg: melyek talán segítenek, hogy elviselje az elviselhetetlennek tűnő veszteséget.

2011

Benny és Joon

Benny és Joon 1993

7.00

Joon (Mary Stuart Masterson) bájos és okos lány, ráadásul művészi hajlamokkal is rendelkezik, de kórosan kiegyensúlyozatlan. Benny (Aidan Quinn), a bátyja, akivel kettesben él, a széltől is óvja. Joon mást nem is visel el maga körül, a házvezetőnők hamar menekülőre fogják a dolgot. Egy este együtt kártyáznak Benny haverjaival, és a testvérpár veszít - vagy nyer? -, mert büntetésként rájuk bízzák Samet (Johnny Depp), aki felettébb fura figura. Legszívesebben egész nap egy fa tetején gubbaszt, vagy beleveti magát példaképei, Buster Keaton és Charlie Chaplin utánzásába. Joon az első perctől vonzódik hozzá, Benny viszont a falra mászik Sam bohóckodásától.

1993

Egy ragyogó fiatal elme

Egy ragyogó fiatal elme 2014

6.68

Nathan (Asa Butterfield) nem mindennapi fiú. Enyhén autista, ugyanakkor nagy örömét leli a matematikában, így gyakrabban fordul a számokhoz, mint az emberekhez. Ez csak fokozódik, amikor kiskorában egy autóbalesetben meghal az apja, s anyjával kettesben maradnak. Bár anyja, Julie (Sally Hawkings) mindent megtesz, hogy fia kedvére tegyen (kezdve az olyan furcsaságokkal, hogy Nathan csakis prímszámú ételt hajlandó fogyasztani, ráadásul mindennemű emberi érintéstől elhúzódik), nincs meg köztük az a harmónia, amely Nathan apjával megvolt. A dolgok akkor változnak meg, mikor Nathan órákat vesz egy megkeseredett, súlyos betegségben szenvedő férfitől, aki fiatal korában részt vett a nívós Matematikai Diákolimpián. Martin (Rafe Spall) segítségével Nathan bejut a brit csapatba, s Tajvanba utazik a versenyre, ahol nemcsak a szerelem nevű, matematikailag megoldhatatlan jelenséggel ismerkedik össze, hanem eddig még feldolgozatlan múltjával és érzelmeivel is kénytelen szembenézni…

2014

बर्फी!

बर्फी! 2012

7.50

Bár Murphy ’Barfi’ Johnson süketnémaként született, teljes szívvel-lélekkel éli életét, igazi optimista, életvidám és talpraesett fiatal fiú, aki állandó csínytevéseivel tör borsot a városlakók orra alá és keseríti meg a rend éber őreinek amúgy nyugodt életét. Amikor Barfi életébe belép a gyönyörű Shruti, a két fiatal hamar egymásba szeret. Engedve azonban a társadalmi normáknak és a szülői nyomásnak, a lány inkább a biztos jövőt ígérő jegyeséhez megy férjhez. Időközben Barfi édesapja komolyan megbetegszik, és a fiúnak szembesülnie kell vele, hogy nincs elég pénze az életmentő műtét kifizetéséhez. Ekkor egy tervet eszel ki; el fogja rabolni gyermekkori barátnőjét, a gazdag nagypapa egyetlen unokáját és örökösét, Jihmilt, aki autizmusban szenved és az érte kért váltságdíjból fedezi majd a műtét költségeit. Azt azonban nem is sejti, hogy hosszan tartó közös útjuk kezdődik most.

2012

A harc szelleme

A harc szelleme 2008

7.30

Zen, egy jakuza bérgyilkos, és a thaiföldi maffia főnökének szeretője szerelméből született. A kislány autista, ám rendkívül gyors reflexei vannak. Amikor anyjával egy harcművész iskola közelébe költöznek, Zen elkezdi figyelni az edzéseket, és döbbenetes módon tökéletesen végrehajtja a látott mozdulatokat. Édesanyja időközben beteg lesz, de a kezelésre nincs elég pénzük, habár rengeteg ember tartozik nekik. Zen elhatározza, hogy kamatoztatja frissen szerzett tudását és behajtja a pénzt az adósoktól, hogy megmentse rákbeteg édesanyját.

2008

Pszichoanyu

Pszichoanyu 2018

6.77

Marlo várandós, kétgyermekes édesanya, akit testvére különös ajándékkal akar meglepni: egy éjszakai dadussal. Marlo eleinte fenntartásokkal kezeli az extravagáns felajánlást, és nem veszi igénybe a szolgáltatást, de amikor az újszülött is megérkezik a házhoz, rájön, hogy minden segítségre szüksége van, és felhívja Tullyt. A fáradt édesanya és az energikus, különc dadus között különleges kapcsolat szövődik.

2018

The Good Doctor

The Good Doctor 2017

8.48

Shaun Murphy, a young surgeon with autism and savant syndrome, relocates from a quiet country life to join a prestigious hospital's surgical unit. Unable to personally connect with those around him, Shaun uses his extraordinary medical gifts to save lives and challenge the skepticism of his colleagues.

2017

Aapki Antara

Aapki Antara 2009

1

Aapki Antra was a Zee TV soap opera which premiered on June 1, 2009 and ended on February 18, 2010. The story is about a girl, Antara, who is diagnosed with autism and who positively affects the lives of those she encounters during her life.

2009

Scorpion

Scorpion 2014

8.22

Eccentric genius Walter O’Brien and his team of brilliant misfits comprise the last line of defense against complex, high-tech threats of the modern age. As Homeland Security’s new think tank, O’Brien’s “Scorpion” team includes Toby Curtis, an expert behaviorist who can read anyone; Happy Quinn, a mechanical prodigy; and Sylvester Dodd, a statistics guru.

2014

Atypical

Atypical 2017

8.10

Sam, an 18-year-old on the autism spectrum, takes a funny, yet painful, journey of self-discovery for love and independence and upends his family.

2017

Astrid et Raphaëlle

Astrid et Raphaëlle 2020

7.90

Astrid Nielsen works in the library of the judicial police. She has Asperger's syndrome. With an incredible memory, she excels at analyzing files of ongoing investigations. The district commander decides to use it to the fullest, entrusting her with very complex investigations which have remained unsolved to date.

2020

Move to Heaven

Move to Heaven 2021

7.91

Finding life in all that’s left behind, a detail-oriented trauma cleaner and his estranged uncle deliver untold stories of the departed to loved ones.

2021

Extraordinary Attorney Woo

Extraordinary Attorney Woo 2022

8.50

With a genius-level IQ, Woo Young-woo learns to embrace her extraordinary self while forming a tight-knit community of friends and allies.

2022

Good Doctor

Good Doctor 2013

8.10

A man, who is an autistic savant, aspires to become a paediatrician. He overcomes societal discrimination and uses his exceptional abilities to achieve his dreams.

2013

Walk with the Light

Walk with the Light 2004

1

Sachiko and Masato Azuma, in their 4th year of marriage, had been so excited about the birth of their long-waited first child. They named their baby boy "Hikaru" (meaning light in Japanese). Nobody doubted that the birth of their precious son Hikaru would bring great happiness to the Azumas' family life. Until one day, Sachiko noticed that there was something different about Hikaru. This heartwarming drama is a story about family. Hikaru's mother goes through so many difficulties raising her autistic son, sometimes so overwhelmed that she doesn't know what to do. Then at Hikaru's school, with the help of one very special teacher, Rio-sensei, she learns to deal with her son's autism and think positive about her family life. Her story will touch the heart of all mothers with young children, mothers who have brought up young children, as well as woman who will be mothers in the future.

2004

Impulse

Impulse 2018

7.60

16-year-old Henry Coles is an outsider in her new town of Reston, New York. With a major chip on her shoulder and no friends, she remains withdrawn and isolated, but everything changes when a traumatic encounter with a classmate triggers something deep within Henry— unleashing a power she cannot control.

2018

Touch

Touch 2012

6.60

Martin Bohm, a widower and single father, is haunted by an inability to connect to his autistic, mute 11-year-old son, Jake. Their relationship and their lives take an extraordinary turn when he discovers his gifted son has the ability to see things that no one else can and the patterns that connect seemingly unrelated events.

2012

Good Doctor

Good Doctor 2018

8.00

Minato Shindo has savant syndrome. His memory is amazing, but he has difficulty communicating with other people. When Minato was little, he dreamed of becoming a doctor. He met Doctor Akira Shiga and he wanted to become a pediatric surgeon. Akira was surprised by the 7-year-old's memory of the human organs and he decided to support Minato in achieving his dream. Eventually, Minato graduated from medical school and passed the national exam for medical practitioners. Now, Akira works as a director at a large hospital. He suggests to Minato to work in the pediatric surgery department at the hospital where he works.

2018

The Project 17 : Side by Side

The Project 17 : Side by Side 2019

8.00

Ping An is an autistic teenager who gains recognition for being a badminton prodigy. Zihao is his younger brother and a fellow badminton player. Xiao Na is a bright and cheery young woman who helps out at her grandpa's badminton court for the summer. She gets close to both brothers and becomes attracted to Zihao. However, their journey is not as smooth-sailing as they'd hope and the two brothers are pushed to a difficult crossroad.

2019

Our Dearest Sakura

Our Dearest Sakura 2019

6.30

Sakura grew up on a remote island. She has a dream, which is to build a bridge on her island. In the spring of 2009, Sakura joins a big construction company. She does not hesitate to tell her colleagues about her dream to build a bridge. Sakura's determination to accomplish her dream affects the colleagues at her company.

2019

Catch The Ghost

Catch The Ghost 2019

7.20

A romantic investigative drama about rookie detective Yoo-Ryung who solves cases with her overflowing sense of justice and exceptional spatial perception but always gets herself into trouble because of her rash actions. She meets the Wangsimni station constabulary chief, a man who avoids cases and seeks stability who always ends up cleaning up after the problems caused by Yoo Ryung and holds the key to solving the cases.

2019

The A Word

The A Word 2016

7.92

The various generations of the Hughes family, who all love, work and fight like any other clan, find they must learn to communicate all over again when the youngest member is diagnosed with autism.

2016

Patience

Patience 2025

8.30

Patience Evans works in a clerical role filing police records. An autistic woman, she has a special interest in solving puzzles and a secret fascination and talent for criminology—her unique perspective allows her to connect the dots through clues in a way others simply cannot.

2025

A Kind of Spark

A Kind of Spark 2023

9.00

When she discovers a centuries-old mystery within her town, autistic teen Addie finds her voice and lets her light shine as she stands up for those who were persecuted for being different like her.

2023

Close Your Eyes

Close Your Eyes 2024

1

Hayat is forced to leave her son, Jude, who is eight years old and is diagnosed with autism, in the custody of her friend Munes who tries to provide for him a stable and secure life.

2024

On the Spectrum

On the Spectrum 2018

8.00

Zohar searches for love, Ron seeks the ideal job, and Amit tries to forge new friendships. Follow the story of three people navigating the world through individual perspectives and facing their own unique challenges.

2018