Az Igazság Ligája

Az Igazság Ligája 2017

6.08

Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír. Nincs metahumán, aki képes lehet megállítani.

2017

Bosszúállók: Végtelen háború

Bosszúállók: Végtelen háború 2018

8.24

A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek eltökélt célja, hogy megszerezze mind a hat végtelen követ, és ezzel korlátlan hatalomra tegyen szert. A Bosszúállók minden eddigi harca ehhez a pillanathoz vezetett – a Föld, és a létezés sorsa soha nem volt még annyira bizonytalan, mint most.

2018

Bosszúállók

Bosszúállók 2012

7.74

Amikor egy váratlan ellenség felbukkanása a globális biztonságot fenyegeti, Nick Fury, a S.H.I.E.L.D. néven ismert nemzetközi békefenntartó ügynökség igazgatója azon kapja magát, hogy szüksége van egy csapatra, amely megakadályozza a katasztrófát. Az egész világon átívelő toborzás veszi kezdetét!

2012

Pókember: A Pókverzumon át

Pókember: A Pókverzumon át 2023

8.34

Miután Miles és Gwen Stacy újra találkozik, Brooklyn teljes munkaidős, barátságos hőse hirtelen a multiverzumban találja magát, ahol egy csomó Pókember van, akiknek a feladata a multiverzum létezésének védelme. Ám amikor a hősök összevesznek azon, hogy hogyan kezeljenek egy új fenyegetést, Miles szembekerül a többiekkel, és egyedül indul útnak, hogy megmentse azokat, akiket a legjobban szeret.

2023

Pókember: Nincs hazaút

Pókember: Nincs hazaút 2021

7.95

Peter Parker lelepleződik, már nem tudja elválasztani a normális és a szuperhős életét. Amikor Strange segítségét kéri, a tét még veszélyesebbé válik, és arra kényszeríti, hogy felfedezze, mit is jelent valójában Pókembernek lenni.

2021

Bosszúállók: Végjáték

Bosszúállók: Végjáték 2019

8.24

A galaxis őrzőinek és a bosszúállóknak a háborúja Thanos-szal a végső szakaszába lép. A végső csata kimenetele mindörökre megváltoztathatja nemcsak a Föld, de az egész univerzum sorsát.

2019

Bosszúállók: Ultron kora

Bosszúállók: Ultron kora 2015

7.27

Amikor Tony Stark újra életet akar lehelni a parkolópályára állított békefenntartó programba, nem minden sikerül a tervei szerint. A Föld legnagyobb hőseinek, vagyis Vasembernek, Amerika kapitánynak, Thornak, a Hihetetlen Hulknak, a Fekete Özvegynek és Sólyomszemnek ezúttal a legvégső megmérettetésen kell helytállniuk, mivel a bolygó sorsáról van szó. A rettegett Ultron megjelenésével a Bosszúállókra vár a feladat, hogy megakadályozzák ördögi terve megvalósítását. Az egyedülálló, globális kaland azonban csupán vonakodva megköttetett szövetségek és nem várt események árán teljesedhet ki.

2015

Power Rangers

Power Rangers 2017

6.26

Jason, Kimberly, Bill, Trini és Zack, öt átlagos tinédzser, akiket hétköznapi dolgok foglalkoztatnak. Alig ismerik egymást, ám a sorsuk végzetszerűen összefonódik. Egy nap tiltott területre tévednek, ahol különleges erővel rendelkező érmékre bukkannak. Olyan természetfeletti képességekre tesznek szert, amiről álmodni sem mertek: egyik pillanatról a másikra szuperhősökké válnak. Miközben az öt fiatal harcos mentoruk, Zordon segítségével azt tanulja, hogyan tartsa kordában a bennük lakozó erőt, a végtelenül kegyetlen Rita Repulsa csatlósaival feltűnik a színen: el akarják pusztítani Angel Grove városát. A srácoknak össze kell fogniuk, hogy mint a Power Rangers légiója, együtt nézzenek szembe a világuralomra törő gonosz hatalommal.

2017

A galaxis őrzői: 3. rész

A galaxis őrzői: 3. rész 2023

7.95

Peter Quillnek, akit még mindig gyötör Gamora elvesztése, össze kell verbuválnia csapatát, hogy megvédjék az univerzumot és megóvják egyik társukat is. Ha ez a küldetés nem jár sikerrel, az a galaxis őrzőinek végét jelenti...

2023

Zack Snyder: Az Igazság Ligája

Zack Snyder: Az Igazság Ligája 2021

8.12

Hogy Superman végső áldozata ne legyen hiábavaló, Bruce Wayne és Diana összefog, és verbuválnak egy metahumán csapatot, hogy elhárítsák a világot fenyegető katasztrófát. A feladat nehezebbnek bizonyul, mint ahogy azt Bruce elképzelte, mivel az újoncoknak meg kell küzdeniük saját démonjaikkal, hogy ütőképes lehessen a világ különlegesebb hőseiből verbuvált liga. A kérdés már csak az, hogy Batman, Wonder Woman, Aquaman, Cyborg és Flash alkotta csapatnak lesz-e elég ideje megmenteni a bolygót.

2021

Black Adam

Black Adam 2022

6.87

Majdnem 5000 évvel azután, hogy az egyiptomi istenek mindenható hatalmával ruházták fel – és ugyanilyen gyorsan bebörtönözték –, Black Adam kiszabadul földi sírjából, készen arra, hogy rászabadítsa egyedülálló igazságszolgáltatását a modern világra.

2022

X-Men: Apokalipszis

X-Men: Apokalipszis 2016

6.51

X professzor, Magneto és Mistique még mindig kerülik egymást. De a sors újra úgy akarja, hogy útjaik keresztezzék egymást. Apokalipszis felébred a sírjában, körülnéz a világban, és úgy dönt: hirtelen evolúciós ugrással alakítja át a '80-as éveket. Elindul, hogy összegyűjtse négy mutáns segédjét, a négy lovast: egyiküket Kairó utcáin, a másikat egy berlini pankrátorklubban, a harmadikat valahol Kelet-Európa mélyén találja meg. A negyedik lovas maga Magneto, aki Lengyelországban bujkálva, egy szeretett nő oldalán próbált normális életet élni. X professzor iskolája sok tehetséges fiatal mutánst képez ki. Ám az átmeneti nyugalom véget ér, és senki sem maradhat semleges: hatalmas háború várható.

2016

X-Men: Sötét Főnix

X-Men: Sötét Főnix 2019

5.97

Az X-ek eddigi legfenyegetőbb ellenfelükkel néznek szembe: tulajdon társukkal, Jean Greyjel. Egy űrbéli mentőakció során Jean csaknem életét veszti, mikor egy titokzatos kozmikus erő lecsap rá. Otthon ez az erő nem csupán megnöveli erejét, hanem sokkal labilisabbá is teszi. A benne lakozó idegennel viaskodva Jean olyan hatalmat enged szabadjára, amit nem csak hogy nem ért, de kontrollálni is képtelen. Ahogy egyre inkább kicsúszik lába alól a talaj, s olyanoknak árt, akik fontosak számára, lassan az X-Men összetartó erejét is kikezdi. A széthulló családnak újra egyesülnie kell – nem csak Jean megmentéséért, hanem bolygónk megvédéséért olyan idegen lényektől, akik Jean erejét fegyverként használnák és ezzel az egész galaxist uralmuk alá hajtanák.

2019

SpongyaBob: Ki a vízből!

SpongyaBob: Ki a vízből! 2015

6.09

Vidám az élet Bikinifenéken, ahol az örök optimista SpongyaBob és barátai élnek: Patrick, a hű tengeri csillag, a kaján Tunyacsáp, a tudós mókus Szandi és a nagymenő vállalkozó Rák úr. Amikor ellopják a herkentyűburger titkos receptjét, SpongyaBob kénytelen összefogni örök ellenfelével, Planktonnal (Németh Gábor), hogy a tér és az idő határait átszelő utazásuk során felfedezzék saját szupererejüket és szembeszálljanak Burgerszakállal, az elvetemült kalózzal, akinek más tervei vannak a tengermélyi finomságokkal.

2015

Az Igazság Ligája: Végtelen világok válsága - Harmadik rész

Az Igazság Ligája: Végtelen világok válsága - Harmadik rész 2024

7.29

Egy zsebuniverzumban rekedve a túlélő Földek az Anti-Monitor általi megsemmisítéssel néznek szembe. Az idő megszakad, és a múlt hősei segítségül hívják az Igazság Ligáját a gonosz megtestesítője ellen. Áldozatuk győzelemhez vezethet.

2024

Az új mutánsok

Az új mutánsok 2020

6.10

Egy csapat ifjú mutánst pszichiátriai megfigyelés céljából tartanak bent egy a világtól elzárt kórházban. Amikor új mutációs képességeiket és barátságukat is próbatétel elé állító, különös dolgok történnek, a fiatalok elszánt küzdelembe kezdenek, hogy élve kijussanak.

2020

Fantasztikus Négyes

Fantasztikus Négyes 2015

4.40

Négy különc átsodródik egy alternatív univerzumba, és ott meghökkentő átalakuláson megy keresztül. Az életük visszavonhatatlanul megváltozik: először rá kell jönniük, mit kezdjenek különös, új erejükkel, azután meg kell tanulniuk, hogyan használják azt, végül össze kell fogniuk, hogy megmentsék a Földet egy egykori baráttól, aki mára ellenség lett.

2015

Teen Titans Go!

Teen Titans Go! 2013

6.50

Robin, Starfire, Raven, Beast Boy and Cyborg return in all-new, comedic adventures. They may be super heroes who save the world every day ... but somebody still has to do the laundry!

2013

The Boys

The Boys 2019

8.46

A group of vigilantes known informally as “The Boys” set out to take down corrupt superheroes with no more than blue-collar grit and a willingness to fight dirty.

2019

DC's Legends of Tomorrow

DC's Legends of Tomorrow 2016

7.28

When heroes alone are not enough ... the world needs legends. Having seen the future, one he will desperately try to prevent from happening, time-traveling rogue Rip Hunter is tasked with assembling a disparate group of both heroes and villains to confront an unstoppable threat — one in which not only is the planet at stake, but all of time itself. Can this ragtag team defeat an immortal threat unlike anything they have ever known?

2016

Arrow

Arrow 2012

6.82

Spoiled billionaire playboy Oliver Queen is missing and presumed dead when his yacht is lost at sea. He returns five years later a changed man, determined to clean up the city as a hooded vigilante armed with a bow.

2012

Power Rangers

Power Rangers 1993

7.10

A team of teenagers with attitude are recruited to save Angel Grove from the evil witch, Rita Repulsa, and later, Lord Zedd, Emperor of all he sees, and their horde of monsters.

1993

Young Justice

Young Justice 2010

8.38

Teenage superheroes strive to prove themselves as members of the Justice League.

2010

Titans

Titans 2018

7.91

A team of young superheroes led by Nightwing (formerly Batman's first Robin) form to combat evil and other perils.

2018

The Avengers: Earth's Mightiest Heroes

The Avengers: Earth's Mightiest Heroes 2010

8.18

When the powers of a single hero are not enough to save the world, the world’s greatest heroes—Iron Man, Thor, Captain America, The Hulk, Ant-Man/Giant Man and Wasp—assemble to form the Avengers.

2010

Rise of the Teenage Mutant Ninja Turtles

Rise of the Teenage Mutant Ninja Turtles 2018

7.40

Rise up! The Teenage Mutant Ninja Turtles get an all-new look, new weapons, and awesome new powers! Join the legendary heroes, Raph, Leo, Donnie and Mikey as these brothers discover a Hidden City beneath New York, learn amazing mystic ninja skills, battle absurd mutants… and always find time for a slice of their favorite pizza! Cowabunga!

2018

Big Hero 6 The Series

Big Hero 6 The Series 2017

7.62

Picking up immediately following the events in the feature film, these are the continuing adventures and friendship of 14-year-old tech genius Hiro and his compassionate, cutting-edge robot Baymax. As the new prodigy at San Fransokyo Institute of Technology, Hiro now faces daunting academic challenges and the social trials of being the little man on campus. Off campus, the stakes are raised for the high-tech heroes as they must protect their city from an array of scientifically enhanced villains.

2017

Marvel's Hulk and the Agents of S.M.A.S.H.

Marvel's Hulk and the Agents of S.M.A.S.H. 2013

6.05

Joined by the Agents of S.M.A.S.H., a humorously dysfunctional group of teammates who double as family, Hulk tackles threats that are too enormous for any other heroes to handle.

2013

Spidey and His Amazing Friends

Spidey and His Amazing Friends 2021

7.30

Follow Peter Parker, Gwen Stacy and Miles Morales and their adventures as the young heroes team up with Hulk, Ms. Marvel and Black Panther to defeat foes like Rhino, Doc Ock and Green Goblin and learn that teamwork is the best way to save the day.

2021

Teen Titans

Teen Titans 2003

8.35

Fighting for truth, justice and the last slice of pizza, these five superheroes are living proof you're never too young to save the planet. Protecting Earth and beyond, the Teen Titans use martial arts and gadgetry to battle villains.

2003

Marvel's Guardians of the Galaxy

Marvel's Guardians of the Galaxy 2015

7.10

Peter Quill is Star-Lord, the brash adventurer who, to save the universe from its greatest threats, joins forces with a quartet of disparate misfits — fan-favorite Rocket Raccoon, a tree-like humanoid named Groot, the enigmatic, expert fighter Gamora and the rough edged warrior Drax the Destroyer.

2015

Justice League Unlimited

Justice League Unlimited 2004

8.26

The galaxy's most powerful superheroes return to battle the allied villains and criminal plots that endanger the universe.

2004

Miniforce

Miniforce 2014

6.00

Four animal superheroes called the Miniforce transform into robots to protect small and defenseless creatures from the hands of scheming villains.

2014

Defenders of the Earth

Defenders of the Earth 1986

7.50

Defenders of the Earth is an American animated television series produced in 1986, featuring characters from three comic strips distributed by King Features Syndicate—Flash Gordon, The Phantom, and Mandrake the Magician—opposing Ming the Merciless in the year 2015. Supporting characters include their children Rick Gordon, Jedda Walker, Kshin, Mandrake's assistant Lothar, and Lothar's son L.J. The show lasted for 65 episodes; there was also a short-lived comic book series published by Star Comics, created by Gerry Conway, Ross Andru and John Romita, Sr.. The closing credits credit Rob Walsh and Tony Pastor for the main title music, and Stan Lee for the lyrics. The series was later shown in reruns on the Sci Fi Channel as part of Sci Fi Cartoon Quest.

1986

DC's Stargirl

DC's Stargirl 2020

7.73

Courtney Whitmore, a smart, athletic and above all else kind girl, discovers her step-father has a secret: he used to be the sidekick to a superhero. "Borrowing" the long-lost hero’s cosmic staff, she becomes the unlikely inspiration for an entirely new generation of superheroes.

2020

Go! Go! Loser Ranger!

Go! Go! Loser Ranger! 2024

7.40

With their old hideout and bosses wiped out, the surviving Dusters make a secret agreement with the Ranger Force to engage in the weekly Sunday Showdown - one where they will always be defeated. Tired of this charade, Fighter D finally steps up to make a change once and for all!

2024

Doom Patrol

Doom Patrol 2019

7.56

The Doom Patrol’s members each suffered horrible accidents that gave them superhuman abilities — but also left them scarred and disfigured. Traumatized and downtrodden, the team found purpose through The Chief, who brought them together to investigate the weirdest phenomena in existence — and to protect Earth from what they find.

2019