Virsliparti

Virsliparti 2016

5.74

Mi járhat egy virsli fejében? Vagy hát… mi járna, ha volna feje? Történetünk hőse, Frank a lét alapkérdéseit kutatja: várja, hogy megvásárolják végre, és boldog révbe érjen… mert fogalma sincs róla, hogy a virsliket megeszik. Így aztán, amikor kiesik egy bevásárlókosárból, hosszú, veszélyes útra indul, hogy visszajusson a saját hűtőpolcára, mielőtt kezdődik a nagy, július 4-i roham. Út közben összeismerkedik pár felelőtlen virslitárssal és másféle lényekkel: sütikkel, zöldségekkel és egyéb édes vagy keserű ételtársakkal. A polcokon túl pedig várja őt, az étel értelme…

2016

A köd

A köd 2007

6.93

Furcsa, túlvilági köd ereszkedik egy amerikai kisvárosra. David Drayton, és kisfia, Billy a kisváros vegyesboltjában rekednek sok más lakóval együtt. David veszi észre elsőként, hogy valami mozog a ködben: halálosan rémisztő, nem evilági lények. A túlélés a csapat összetartásán múlik, de ismerve az emberi természetet, lehetséges ez? Ahogy kezd elharapódzni a félelem és a pánik, Davidben megfogalmazódik a végső kérdés. A ködben feltűnő idegen faj az ijesztőbb, vagy azok az emberi szörnyek, amelyekké a boltban rekedt emberek váltak; azok, akik egészen idáig szomszédok és barátok voltak?

2007

A lé meg a Lola

A lé meg a Lola 1998

7.30

Manni pénzbehajtóként dolgozik egy meglehetősen sötét ügyletekkel foglalkozó autókereskedőnél. Egy szerencsétlen alkalommal a gondjaira bízott pénznek nyoma vész. Amennyiben nem adja le főnökének a pénzt 20 percen belül - meghal... Végső kétségbeesésében felhívja barátnőjét, Lolát és a segítségét kéri. Lola természetesen igent mond, és ezzel megindul a rohanás a pénz és Manni élete után...

1998

Visszajáró pénz

Visszajáró pénz 2007

6.95

Ben egy fájdalmas szakítás után álmatlanságba esik. Hogy elüsse az éjszakai óráit, dolgozni kezd a helyi szupermarketben. Éjjel a boltban rengeteg színes egyéniséggel találkozik. Unalmas óráiban elképzeli, hogy megállítja az időt, és ennek segítségével, hacsak pár percig is, saját fantáziájában élhet. Ebben a világban munkatársai és a szürke hétköznapok is egy csapásra színessé válnak. Különösen a csendes pénztáros lány, Sharon, aki talán megoldást jelenthet Ben álmatlanságára.

2007

Arizonai ördögfióka

Arizonai ördögfióka 1987

7.10

Egy többszörösen visszaeső bűnöző és egy rendőrnő egymásba szeretnek, és össze is házasodnak. Boldogan élnek, csak egyetlen bánatuk van: nem lehet gyerekük. Sebaj, rabolnak maguknak egyet - mégpedig a bútormágnás, Nathan Arizona ötösikrei közül az egyiket. Ennyi gyerek között talán nem tűnik fel a szülőknek, hogy egy hiányzik. Igyekeznek titokban tartani a dolgot, de egyre kevesebb sikerrel, így aztán nem marad más út számukra, csak a menekülés.

1987

A sötétség serege

A sötétség serege 1992

7.30

Ash az elátkozott erdőben végigszenvedett napok után - amelynek során saját maga ellen fordult jobbkezét kénytelen volt saját maga levágni - semmi másra nem vágyik, csak egy kis nyugalomra. Egy titokzatos könyv mágikus ereje azonban kocsijával és kézfeje helyére szerelt láncfűrészével együtt visszarepíti a középkorba. Nem marad túl sok ideje, hogy összeszedje magát, mivel egy századnyi lovas fogságába esik, egy várba hurcolják és másodpercek alatt halálra ítélik, majd egy kútba vetik. A sötét, nyirkos veremben azonban nincs egyedül - a kút rút, nyirkos, nedvedző, nyálkás szörnyetege már kinyújtotta felé a csápját. Most jön csak igazán jól a láncfűrész! Miután végzett a szörnyeteggel, szabadon távozhatna, ha tudná az időutazás módját. A vár varázslója szerint csak egy módon juthat vissza a saját korába: ha megszerzi a varázskönyvet, amelyet csontvázak sötét serege véd.

1992

A pankrátor

A pankrátor 2008

7.53

Randy Robinson, "a Kos" (Mickey Rourke), a nyolcvanas évek végén a pankráció ünnepelt királya volt. Most, 20 évvel később és öregebben épp hogy a kenyérre valót össze tudja verekedni magának New Jersey-i középsulik tornatermében és művházakban. Mivel képtelen bármiféle emberi kapcsolat fenntartására, a lányával is már régen eltávolodtak egymástól, csak a pankráció nyújtotta eksztázis, és a rajongók szeretete tartja életben. Egy szívroham azonban kiüti őt a ringből, és addig megszokott életéből, amit Randy-nek kénytelen-kelletlen át kell értékelnie. Újra felveszi hát a kapcsolatot lányával, sőt, egy szintén új életet kezdő táncosnő (Marisa Tomei) személyében még a szerelem is rátalál. Mindez azonban még csak ringbe sem szállhat a pankráció csábításával, aminek Randy nem tud és nem is akar ellenállni.

2008

Balhé Bronxban

Balhé Bronxban 1995

6.80

Keung a bácsikája menyegzőjére érkezett Hongkongból New Yorkba. És ha már ott van, a nászút idejére szíves örömest beáll helyettesíteni a bronxi kiskereskedésbe. Amikor a helyi vagányok randalíroznak a vásártéren, nem hagyja magát, és puszta kézzel elagyabugyálja a fenegyerekeket. A megszégyenített banda bosszút esküszik: tör-zúz, és senkit sem kímél. Most már az egész környék jövője a tét. Mivel a rendőrség csak szemlélődik, a helybélieknek maguknak kell a kezükbe venni sorsukat.

1995

Csalétek

Csalétek 2012

5.70

Egy álmos kisváros szupermarketébe egy csapat fegyveres tör be, ám a rablást nem sikerült befejezniük, mivel éppen akkor egy hatalmas cunami söpör végig a városon, ami csapdába ejti az összes bent tartózkodót. A túlélők egyre kétségbeesettebben keresik kiutat, ráadásul észreveszik, hogy a szökőár további kéretlen látogatókat hozott az áruházba: borotvaéles fogakkal felszerelkezett, éhes cápákat…

2012

Sötétkamra

Sötétkamra 2002

6.70

Seymour egy nagyáruházban dolgozik, fényképeket nagyít. Yorkinék a kedvenc vásárlói. Már hat éve itt nagyíttatják a családi fotóikat, és ha ők rendelnek, Seymour minden képből kettőt készít: egyet magának tesz el. Mert úgy döntött, ezek az emberek az ő családja, és még ha nem is tudnak róla, ő Yorkinék Seymour bácsikája. Egyre közelebb kerül hozzájuk. Észrevétlen marad, de egyre többet tud róluk. Ártatlan arccal mosolyog, ha találkoznak, de a tervei már nem ártatlanok. Be akar kerülni a házukba, hogy megjutalmazza a jókat, és megbüntesse, azt aki hibázott.

2002

Földrengés

Földrengés 1974

6.10

Sűrűsödő földrengéseket jelez a tomográf Los Angeles környékén, ám mindenki éli tovább megszokott életét, melyhez hozzátartozik a gyakori földrengés. Stewart Graff egykori munkatársa özvegyével csalja a feleségét, Lew Slade rendőrt pedig felfüggesztik az állásából, mert orrba vágta a főnökét. Hamarosan azonban összehozza őket a várost sújtó katasztrófa. Los Angelest minden idők legnagyobb földrengése rázza meg, emberek milliói halnak meg, s még többen rekednek a romok között. De Stewart és Lew a romokat látva nem is sejti, hogy a java még hátra van...

1974

Ahol a szív lakik

Ahol a szív lakik 2000

7.12

A 17 éves Novalee Nationt (Natalie Portman) faképnél hagyja a barátja. Ennek ellenére az állapotos Novalee úgy dönt, hogy megtartja, s maga neveli fel gyermekét. Amikor teljesen pénz nélkül marad, azonnal határoz, s az egyik helyi áruház lakója lesz.

2000

Az állat

Az állat 1977

6.20

Saval, Esküvőjük napján, a hivatásos légtornász-pár kudarcot vall produkciója közben, miközben attrakciójukat filmre veszik Párizs szívében, a Sacré Coeur lépcsőin. A kudarcot Michel okozza, aki ezzel partnerének és szerelmének, Jane-nek a karrierjét is tönkreteszi. Ezért az esti esküvőre már nem kerül sor. Michel tehát cselhez folyamodik: elmaszkírozva magát híres színésznek adja ki magát és így próbálja visszahódítani menyasszonyát...

1977

Az előléptetés

Az előléptetés 2008

5.30

Doug (Seann William Scott) és Richard (John C. Reilly) szupermarketek középvezetői. Mindketten pályázhatnak egy rövidesen megnyíló áruház vezetői posztjára. Bár személyiségük és hátterük nagyjából ugyanolyan, a fej-fej melletti küzdelem kihozza belőlük a legrosszabbat. A legváratlanabbat és főként: a legviccesebbet. Feleségeik (Jenna Fischer és Lili Taylor) és kollégáik sem gondolták volna, mi mindenre képes a két, előléptetésben bízó férfi...

2008

A Brady család

A Brady család 1995

6.10

A Brady család a 90-es években is naivan és jóhiszeműen éli az életét. Szomszédjuk, Mr. Dittmeyer azonban nem máson fáradozik, mint hogy biztosítsa a területet a betervezett, új bevásárlóközpont számára. Szorgos munkájának hála, már csak egyetlen telek akadályozza az építkezést: a Brady családé. Tudomást szerez róla, hogy Brady-éknak 20.000 dollár tartozása van, így a családnak igazán igyekeznie kell, ha meg akarja menteni otthonát.

1995

Skin

Skin 2019

6.48

2019

Néhány nap velem

Néhány nap velem 1988

5.80

Claude Sautet filmje a szerelemről, a bűnről és egy furcsa barátságról szól. Martial hosszú ideig kórházban volt, ahol depresszióját kezelték. Édesanyja, egy áruházlánc gazdag tulajdonosa reméli, hogy fiának jót tesz valami elfoglaltság, ezért vidékre küldi a fiút, hogy ellenőrizze le az egyik üzletet, amelyben – feltevése szerint – pénzügyi visszaélések történtek. Kiderül, hogy az igazgató valóban a saját zsebére dolgozik. A fiú azonban nem akarja feljelenteni a csalót. Beleszeret Francine-be és a drámai események középpontjában találja magát

1988

XXL

XXL 2004

4.00

2004

Trollied

Trollied 2011

6.35

Set in Valco, a fictional budget supermarket in the north west of England, Trollied finds the funny in one of our most familiar surroundings and focuses on the types of characters we all recognise: bored checkout staff, ineffectual managers and a range of customers, from the irate to the downright bizarre.

2011

The Syndicate

The Syndicate 2012

7.57

A drama exploring how winning the lottery transforms the lives of ordinary people.

2012

Inside the Factory

Inside the Factory 2015

7.80

Paddy McGuinness and Cherry Healey get exclusive access to some of the largest factories in Britain to reveal the secrets behind production on an epic scale.

2015

Supermarket Sweep

Supermarket Sweep 2019

9.00

Three pairs of shoppers go wild in the aisles as they compete to win a 3,000-pound prize in this reboot of the iconic game show.

2019

Supermarket Sweep

Supermarket Sweep 2000

9.80

Teams answer questions to earn time and advantages over their competitors before going on a supermarket shopping spree. The team that adds the most valuable items to their carts wins.

2000

Come On, Cousin

Come On, Cousin 2014

1

When lazy second-generation heir Yau Tin, takes over the grocery store inside the building, he overhauls it and hires all the residents in the building to work there. But soon environmentalist and stock boy, Lam Joi-yeh, leads a revolt against Yau Tin when he puts up a huge poster against the building that affects the residents' quality of life.

2014

Tarot: Seven Stories

Tarot: Seven Stories 2024

8.10

A brutal fate mystery series that tells the story of being trapped in the curse of tarot cards twisted by a moment's choice.

2024

Peter Kay's Car Share

Peter Kay's Car Share 2015

7.60

John Redmond and Kayleigh Kitson have been thrown together in a company car share scheme, forcing their paths to cross. Each trip brings fresh insight into John and Kayleigh's lives, with twists and turns in their unlikely relationship.

2015

Monday Monday

Monday Monday 2009

10.00

Monday Monday is an ITV, UTV comedy drama. It stars Fay Ripley, Jenny Agutter, Neil Stuke, Holly Aird, Morven Christie, Tom Ellis, and Miranda Hart. It is set in the head office of a supermarket that has fallen on hard times and had to re-locate its staff from London to Leeds. The show was initially announced as part of ITV's Winter 2007 press pack, but was "iced" until 2009 due to falling advertising in the wake of the economic downturn.

2009

CEO-dol Mart

CEO-dol Mart 2023

2.80

It depicts the various stories that unfold as past idol group members gather together to run a supermarket.

2023

Tripper's Day

Tripper's Day 1984

3.00

Tripper's Day is a British television sitcom produced by Thames Television for ITV. The plot involved Leonard Rossiter as Norman Tripper, a Northern manager assigned to a London supermarket with a problematic staff. The programme is largely remembered for the negative critical reviews it received, and mainly for the fact that it was Rossiter's final television work, the actor dying between the broadcast of the second and third episodes. The series was brought back two years later with Bruce Forsyth in the lead role, under the new title Slinger's Day. In Canada and United States the series had a remake under the title Check it Out!, whilst in Sweden, comical duo Stefan & Krister starred in Full Frys, a TV series largely based on Tripper's Day and Check it Out!.

1984

Slinger's Day

Slinger's Day 1986

5.00

Slinger's Day is a British sitcom that aired for two series from 1986 to 1987, made by Thames Television for the ITV network. It was a continuation of Tripper's Day, which had originally come to a natural end after Leonard Rossiter's death, and, despite the overwhelmingly negative response it had drawn from reviewers and a section of the viewing public, was revived this time with Bruce Forsyth as a different character to Rossiter but fulfilling the same role, that of the manager of a London supermarket with largely incompetent staff. Like Tripper's Day, it was created by Brian Cooke, however, in contrast to the previous series, Cooke only wrote two episodes of the twelve episodes, more than half of them being written by Vince Powell with others being written by Alex Shearer and Sorry! creators Ian Davidson and Peter Vincent, and one episode written by the prolific Andrew Marshall and David Renwick. Slinger's Day represented Forsyth's only ever situation comedy acting role, and he remained more associated with stand-up routines and gameshows.

1986

Keeping Britain Fed

Keeping Britain Fed 2020

1

In the midst of the coronavirus crisis, the supermarkets have become like the UK’s fourth emergency service. While most people have been staying safe in their homes, an army of workers across the country have been putting themselves at risk and working round the clock to keep us all fed.

2020

Inside M&S

Inside M&S 2023

1

Filmed with exclusive access across the course of a year, this series takes viewers behind the scenes at M&S as they strive to retain their place in the nations hearts as Britain’s favourite retailer.

2023