Godzilla x Kong: Az új birodalom 2024
A robbanásszerű leszámolást követően Godzillának és Kongnak újra össze kell fogniuk a világunkban megbúvó kolosszális, fel nem fedezett fenyegetés ellen, amely megkérdőjelezi létüket – és a miénket is.
A robbanásszerű leszámolást követően Godzillának és Kongnak újra össze kell fogniuk a világunkban megbúvó kolosszális, fel nem fedezett fenyegetés ellen, amely megkérdőjelezi létüket – és a miénket is.
Négy évvel azután, hogy a Nublar-sziget elpusztult, a dinoszauruszok most már világszerte az emberek között élnek – és vadásznak. Ez a törékeny egyensúly átformálja a jövőt és egyszer s mindenkorra meghatározza, hogy az emberi lények maradnak-e a fő ragadozók a bolygón, melyen most a történelem legfélelmetesebb teremtményeivel kell osztozniuk.
Nublar a dinoszauruszok uralma alá került, de már nem sokáig: egy vulkán készül kitörni a szigeten, amely elpuszítana minden életet maga körül. Owen Grady és Claire Dearing úgy döntenek, megpróbálják megmenteni az őslényeket a biztos haláltól. Mások szerint ez nem túl jó, sőt mi több veszélyes ötlet az emberiségre nézve.
Huszonkét évvel a Jurassic Parkban történtek után Isla Nublaron végre megvalósul a dinoszaurusz park projekt, és az új látványosság Jurassic World néven megnyitja kapuit. Amikor azonban a tudósok különböző génekből egy új dinoszauruszt próbálnak létrehozni a laboratóriumban, katasztrófa történik, melynek következményei az egész szigetet érintik.
Mind tudtuk, hogy egyszer megtörténik. Világunk szörnyei nem kerülhetik el egymást. A legnagyobbaknak előbb-utóbb szembe kell találkozniuk, hogy összemérjék az erejüket. De ahol King Kong és Godzilla csatázik, ott senki más nincs biztonságban.
Mi lett volna, ha az aszteroida, mely örökre megváltoztatta a életet a Földön, elkerülte volna a bolygónkat, és így a gigászi dinoszauruszok is életben maradtak volna. A Pixar eredeti és humoros történetének középpontjában Arlo, a melegszívű Apatosaurus áll. Miután Arlo elveszti családját, elindul élete kalandjára, mely közben különleges társra tesz szert egy embergyermek személyében.
Katasztrofális baleset következtében a Mills vezette űrhajó egy ismeretlen bolygóra zuhan. A Földre... 65 millió évvel ezelőtt. Mills és Koa egyetlen esélye a menekülésre, ha átkelnek a veszélyekkel teli ismeretlen terepen.
Újra együtt a nagy csapat. Manny, a mamut végre elszánta magát a családalapításra, most a nejével, Ellie-vel várják a trónörökös érkezését. Diego, az öregedő félben lévő kardfogú tigris viszont még mindig jobban szeret egyedül vadászni. Az ügyefogyott lajhárban, Sidben is feltörtek az apai érzések, a maga sajátos módján néhány dínótojás elcsenésével és keltetésével éli ki azt. Sajnos ezzel veszélybe sodorja a kis csapatot, hiszen a dínó mama nem hagyja annyiban a dolgot. Miközben megpróbálják kirángatni Sidet a bajból, még nagyobba kerülnek, a földalatti világba, ahol még mindig a dinoszauruszok uralkodnak.
A világot szörnyű lények megjelenése sújtja, de lehet, hogy közülük az egyik az, aki megmentheti az emberiséget.
Miután megint felsül az új zseniális ötletével Larry, a nagy álmodozó, kénytelen karácsony előtt munkát keresni. A Természetrajzi Múzeumba szegődik éjjeliőrnek. Már az első éjszaka elképesztő élményben van része: rémülten látja, hogy a múzeumban elszabadul a pokol, amikor az őskori szörnyek, vadállatok és történelmi figurák egymás után életre kelnek. A zűrzavaros éjszakát csak az egykori elnök, Theodore Roosevelt segítségével sikerül túlélnie. Ám a lehetőség, hogy kirúgják az állásából, és csalódást okoz a kisfiának, megsokszorozza erejét. Larry harcot indít a múzeum megmentéséért.
A vállalkozó szellemű és kalandvágyó rendező, Carl Denham lelép a stúdiója vezetői elől, akik azzal fenyegetik, hogy nem adnak pénzt legújabb filmje befejezéshez. Carl gőzösre száll csapatával és az alkalmi főszereplőjével, Ann Darrow, állástalan színésznővel. Szingapúr helyett azonban Denham a misztikus, legendákkal övezett Koponya-szigeten akar forgatni. Denham azonban az újdonsült sztárjával, a kelletlen forgatókönyvírójával, valamint stábjával olyan kalandba keveredik az eldugott szigeten, amelyet a legmerészebb álmaikban sem tudtak elképzelni.
Aladár, a szüleitől messze vetődő kis dinó, boldogan él a lemurok családjában, amikor egy meteorzápor véget vet az idillnek. A szigeten káosz lesz úrrá, a nagycsalád tagjai közötti harmónia felborul, és egyre többen készülnek elhagyni a lakhatatlanná vált területet. A paradicsomi szigetről menekülő lemurok és Aladár, csatlakoznak egy vándorló dinoszaurusz csapathoz. Az új hazát keresőkre kalandok és megpróbáltatások egész sora vár: kevés a víz és az élelem, állandóan ragadozók leselkednek rájuk.
A Japán-tengeren folytatott nukleáris kísérletek következtében életre kell egy ötven méter magas őshüllő. A szörny megtámadja Tokiót, ahol megállíthatatlanul rombol és pusztít. Amikor a hadsereg sem tudja megállítani Godzillát, a tudósok lépnek akcióba...
Egy óriási vihar után alig marad élelem – és mindenhol hemzsegnek az éhes dinók. A táborozók csak a te segítségeddel élhetik túl ezt az izgalmas interaktív kalandot.
A történet időszámításunk előtt 2 millió évvel ezelőttre kalauzul el bennünket a kőkorszaki szakik világába, ahol két nem mindennapi család életébe csöppenünk bele. Frédi, a sárkánydaru közkedvelt kezelője, egy nap megnyerte a pályázatot: jutalma egy főnöki szék, meg egy gyönyörű titkárnő. Frédi nem is sejti, hogy hatalma, csak egy álnok elnök ármány műve. Vilmáék kegyelem-kenyerén él Beni és családja, ám aztán történik valami, amitől Frédi végre észhez tér...
John Hammond, az excentrikus milliomos különleges szórakoztató-központ létesítésén munkálkodik. Csupán hónapokkal a tervezett megnyitás előtt meginvitál két jeles dinoszaurusz-szakértőt, Dr. Alan Grant-et és Dr. Ellie Sattlert a Costa Ricai szigetre, amely állítása szerint minden idők legeredetibb állatkertjének ad otthont - és ez valóban így is van. A DNS-kutatások előrehaladtával és egy kristályban konzerválódott szúnyog segítségével ugyanis sikerült klónozni jónéhány ősállatot, a Brachiosaurustól kezdve a Velociraptoron keresztül egészen a félelmetes Tyrannosaurus Rexig.
A történet sok-sok évvel ezelőtt kezdődött, amikor még dinoszauruszok bolyongtak a Földön, s állandó veszélyt jelentettek a földrengések és vulkánkitörések. Tappancs, a kis dinoszaurusz elvesztette szüleit és elindul, hogy megkeresse a Virágzó Völgyet, ahol bőséges az élelem, s ahol a dinoszauruszok békésen élhetnek. Útközben barátokat szerzett, s együtt találták meg a völgyet. Békésen és gondtalanul éltek itt, egészen addig, amíg a kíváncsiságtól hajtva felfedező útra indultak. Ezen az úton hihetetlen kalandok sora várja őket, s felejthetetlen leckét kapnak arról, milyen az igazi barátság..
65 millió évvel ezelőtt, amikor még dinoszauruszok bolyongtak a Földön, s állandó veszélyt jelentettek a földrengések és vulkánkitörések, élt egy kedves kis dinó. Tappancs elvesztette szüleit, s az életben maradásra csak akkor van esélye, ha megtalálja a Virágzó Völgyet, ahol bőséges az élelem és az állatok békében élhetnek. A völgy azonban messze van és veszélyes útra Tappancsot elkísérik barátai: Kistülök, Repcsi, Kacsacsőr és Tüskés. A kis állatok csak egymásra számíthatnak a hosszú vándorlás során és minden ügyességükre, és bátorságukra szükségük van, hogy ép bőrrel ússzák meg a rájuk váró elképesztő kalandokat.
Dinosaurs follows the life of a family of dinosaurs, living in a modern world. They have TV's, fridges, microwaves, and every modern convenience.
The Gon series features the adventures of the irascible title character, a tiny fictional dinosaur, as he interacts with the natural world. Gon somehow survived the extinction of his fellow dinosaurs and interacts with paleolithic animals.
Join Buddy, a Tyrannosaurus Rex, and his adoptive Pteranodon family on a whimsical voyage through prehistoric jungles, swamps, volcanoes and oceans, as they unearth basic concepts in life science, natural history and paleontology.
Early 20th-century adventurers find themselves fighting for survival after their hot-air balloon crashes into a remote part of the Amazon, stranding them on a prehistoric plateau.
Filled with magic, warmth and friendship, join the adventures of a fun-loving dinosaur and his group of ingenious young friends: Jeremy, Mario, Wally, Heather, Casey and Shades. Pursued by fortune seekers, Denver always finds himself in the middle of unexpected adventures!
When strange anomalies start to appear all over England, Professor Cutter and his team must track down and capture all sorts of dangerous prehistoric creatures from Earth's distant past and near future.
Dink, the Little Dinosaur is an animated series produced by Ruby-Spears Productions. The series originally aired on the CBS Kids block on CBS from 1989 to 1991.
Six teens attending an adventure camp on the opposite side of Isla Nublar must band together to survive when dinosaurs wreak havoc on the island.
Two spaceships, one manned by benevolent Maximals, the other by evil Predacons, crash-land on a pre-humanoid planet while en route to Earth. Their crews assume indigenous animal forms to protect themselves from an overabundance of natural energy, transforming into robots to do battle. Thus, the Beast Wars have begun...
Barney & Friends is an American children's television series aimed at children from ages 2 to 5. The series, which first aired on April 6, 1992, features the title character Barney, a purple anthropomorphic Tyrannosaurus rex who conveys educational messages through songs and small dance routines with a friendly, optimistic attitude.
After 13-year-old super-genius Lunella accidentally brings ten-ton T-Rex, Devil Dinosaur into present-day New York City via a time vortex, the duo works together to protect the city's Lower East Side from danger.
The Camp Cretaceous gang comes together to unravel a mystery when they discover a global conspiracy that brings danger to dinosaurs — and to themselves.
Experience the wonders of our world like never before in this epic series from Jon Favreau and the producers of Planet Earth. Travel back 66 million years to when majestic dinosaurs and extraordinary creatures roamed the lands, seas, and skies.
Picking up where the blockbuster motion picture left off, Godzilla: The Series is a fast-paced animated adventure series that pits humanity against a new generation of giant monsters.
A North American spin-off of the hit U.K. television series, Primeval: New World follows a specialized team of animal experts and scientists that investigates the appearance of temporal anomalies and battles both prehistoric and futuristic creatures.
Come along on the ultimate play date with Aaron and LB and all the other rangers at T-Rex Ranch, looking after all the different dinosaurs in the park.
65 million years ago, the knights of the Ryusoul Tribe were selected to participate in a war campaign against the dictating Druidon Tribe who sought to rule Earth. But the Druidon's war campaign was halted by the meteor that brought the age of the dinosaurs to an end, forcing them to flee into space. Meanwhile, the Kishiryu were placed in a deep sleep as a failsafe should the Druidon return. The chosen knights choose to live in peace while passing their mantle down across generations. In the present day, the Druidon return to reclaim Earth as the current generation of knights, the Ryusoulgers, battle them with the support of Ui Tatsui and her father Naohisa Tatsui.
The Deboth Army who invaded the Earth in the time of the dinosaurs has revived. Wise God Torin selects 5 brave individuals who can defeat their respective Zyudenryu and give them powers to become the “People of the Strong Dragons”, Kyoryuger.
A boy and his mum find themselves suddenly transported somewhere across the universe surrounded by an amazing array of aliens from new and unknown corners of the galaxy. While trying to work out who brought them there and why, they make a new home for themselves and encounter new friends, including Mo, the only other being from Earth – a dinosaur.
In the year 2149, the world is dying. The planet is overdeveloped and overcrowded, with the majority of plant and animal life extinct. The future of mankind is in jeopardy, and its only hope for survival is in the distant past. An ordinary family goes on an extraordinary journey back in time to prehistoric Earth as a part of a massive expedition to save the human race.