Bridget Jones naplója

Bridget Jones naplója 2001

6.74

Hirtelen rádöbbentem, hogy ha azonnal nem változtatok, olyan életem lesz, ahol a legmeghittebb kapcsolat egy üveg borhoz fűz. Egyedül és kövéren halok meg, és mire három hét múlva rám találnak, már félig megettek a farkaskutyák. Vagy Glenn Close-zá változom a Végzetes vonzerőből. Így hát fontos elhatározásra jutottam. Annak érdekében, hogy jövőre ne végezzem ilyen trágya képpel, az Önsajnáló Rádió harmincon túliaknak szóló slágermúzeumát hallgatva, úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az életem. Naplóba kezdek, és elmondom az igazat Bridget Jonesról. A tejes igazságot.

2001

Zodiákus

Zodiákus 2007

7.53

Sorozatgyilkos szedi áldozatait San Franciscóban. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, pedig a tettes üzeneteket küld több napilapnak is. Csak néhány rendőr, újságíró, köztük Paul Avery és egy halk szavú, tehetséges szerkesztőségi rajzoló, Robert Graysmith bízik abban, hogy megfejtheti a rejtélyes üzeneteket, melyek alapján a gyilkos a Zodiákus nevet kapta. Elszántan, vadul és szenvedélyesen üldözik ellenségüket. Kezdetben kötelességtudóan, később egyre inkább elvakultan, mígnem már maguk is az őrület határán járnak.

2007

Megaagy

Megaagy 2010

7.00

Megaagy a világ a legbriliánsabb gonosztevője. És a legsikertelenebb is. Az évek során minden elképzelhető eszközzel megpróbálta meghódítani Metro Cityt, ám minden kísérlet kolosszális kudarcba fulladt a Metro Man néven ismert szuperhős miatt. Metro Man legyőzhetetlen volt, egészen addig, amíg Megaagy meg nem ölte az egyik elfuserált gonosz terve keretében.

2010

Sikoly 3.

Sikoly 3. 2000

5.98

A Sikoly 3, film a filmben: a színhely Hollywood, a Döfés 3 - Visszatérés Woodsboróba című film forgatása. Sidney a Windsor egyetemen történtek óta visszavonultan él Észak-Kalifornia egy eldugott erdejében, de halott anyja képe még mindig kísérti. Egy napon őt is felhívja a gyilkos, aki a woodsborói borzalmakról szóló film forgatásán újból szedi áldozatait, otthagyva mellettük Sidney anyjának képét. Sidney Hollywoodba utazik, de feltűnik Gale Weathers, a sikeres tévériporter, mint a Woodsboro-ügy szakértője és régi szerelme Dewey Riley is, aki a készülő film technikai tanácsadója. A Döfés 3 színhelyén mindannyian szembesülnek az őket játszó színészekkel, és a kérdéssel, hogy a gyilkos "forgatókönyve" alapján vajon ki lesz a következő áldozat.

2000

27 idegen igen

27 idegen igen 2008

6.43

Jane egy idealista, végtelenül romantikus és mindenkinél önzetlenebb nő. Ugyanakkor pedig állandó résztvevője mindenféle esküvői és lakodalmi rendezvényeknek, bár a saját boldogsága még látóhatáron belül sincs. Ám amikor Jane húga, Tess iránt saját főnöke, George lobban szerelemre (s, akibe titkon Jane is szerelmes), hősnőnk kénytelen felülvizsgálni eddigi "örökké-csak-koszorúslány" életstílusát. Egész élete csak arról szólt, hogy mindenkit boldoggá tegyen maga körül, ráadásul huszonhét különböző koszorúslányruha lapul szekrényében, így mindezt bizonyítani is tudja. Egy emlékezetes estén Jane éppen kénytelen ingázni két esküvői fogadás között a Manhattan-Brooklyn vonalon, a nem mindennapi teljesítménynek pedig véletlenül szemtanúja lesz Kevin, a riporter, aki nagyszerű sztorit szimatol.

2008

Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika

Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika 2006

6.78

Borat, a kazah médiavilág sajátos alakja a Tájékoztatási Minisztérium jóvoltából dokumentumfilmet forgat Amerikában. Beutazza a földrésznyi országot, hétköznapi emberekkel találkozik, és helyi nevezetességekkel ismerkedik. Hogy a faji, vallási és szexuális identitásra vonatkozó kérdéseivel megbotránkoztatja, zavarba hozza és halálra rémíti Amerikát, az csöppet sem érdekli. Az "égből pottyant" műveletlen riporter és készülő filmje erős reakciókat vált ki, miközben lehull a lepel az amerikai kultúrára jellemző előítéletekről és képmutatásról.

2006

Tökéletes katona

Tökéletes katona 1992

6.30

Valahol egy szupertitkos katonai bázis hibernálókamrájában majdnem kopaszra borotvált, acélos izmú férfiak alusszák gépálmukat. Olyan univerzális harcosok ők, akik bármikor, bárhol bevethetők, akikből egy speciális programmal kiirtották a legalapvetőbb emberi érzelmeket is. Nincsenek emlékeik, nem éreznek fájdalmat - vagy ha igen, nem vesznek róla tudomást -, könyörtelenül és gyorsan ölnek, és ha arról van szó, napokig harcolnak pihenés nélkül. Luc Devreux (Jean-Claude Van Damme) csak egy közülük - és mégis más, mint a többi. Amikor az egyik akcióban társai lelövik egy tévériporternő kameramanját, kilép a sorból. Döntésével nem akármilyen hadsereget zúdít magára: a tökéletes katonákat és mániákus parancsnokukat, Andrew Scottot - akit történetesen a világ másik legnépszerűbb akcióhőse, Dolph Lundgren alakit.

1992

Tintin kalandjai

Tintin kalandjai 2011

6.90

Tintin, az ifjú riporter, jellegzetes frizurájával, foxterrierje és néhány hű barátja társaságában -élükön a mogorva Haddock kapitánnyal- mindig új kalandba veti bele magát. A világjáró kalandor ismét szimatot fog: ezúttal Haddock kapitány egyik őse, Sir Francis Haddock elsüllyedt hajójával kapcsolatban fedez fel valamit, amit sokan régóta keresnek. És most nemcsak a hír értékes: az Unikornis nevű kalózhajó szállítmánya ugyanis csupa arany és drágakő volt. Tengeren és sivatagon át, vízen és levegőben vezető útja során nemcsak Haddock, hanem egy börtönből szökött rab és a két detektív, Thomson és Thompson -az egyiknek felfelé pödört a bajsza, a másiknak lefelé konyul- is az expedíció segítségére van.

2011

A bennfentes

A bennfentes 1999

7.40

Jeffrey Wigand (Russell Crow) kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari cégnél. Mikor a vezetés olyan kísérletekbe kezd, amely a nikotinfüggés felgyorsítását célozza, Wigand tiltakozik, amiért kirúgják. Mivel elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számít, tanúvallomása felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az évszázad legnagyobb perében, amit a dohánygyárak ellen indítottak. Lowell Bergman (Al Pacino) dörzsölt tévés riporternek sikerül rávennie a megtört embert, hogy álljon a nyilvánosság elé, a dohánygyárak könyörtelen támadására azonban már nem tudja felkészíteni.

1999

Tini nindzsa teknőcök 2. - A trutymó titka

Tini nindzsa teknőcök 2. - A trutymó titka 1991

6.20

New York földalatti csatornarendszerében misztikus dolgok történnek. Az ismeretlen varázserőnek köszönhetően óriásteknősökké változott négy kicsi páncélos beszél, két lábon jár és imádja a pizzát. Tanítómesterük, a tiszteletreméltóan bölcs patkány igazi nindzsa harcosokká képezi őket. A négy jóbarát egy napon rájön, hogy miben áll a varázslat, ami hatalmassá tette őket. De nincsenek egyedül! Shredder, a legnagyobb ellenségük is tudomást szerez a dologról, és arra akarja felhasználni az erőt, hogy gonosz uralma alá hajtsa az egész világot...

1991

David Gale élete

David Gale élete 2003

7.40

David Gale (Kevin Spacey) egész életében a halálbüntetés ellen küzdött, egyetemi előadásokat tartott, könyveket írt, felvonulásokat szervezett. A sors, a nagy játékos azonban különös fordulatot tartogatott számára: a férfi most a siralomházban várja saját kivégzését, mert a texasi bíróság halálra ítélte őt egy kolléganője megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. Bitsey Bloom (Kate Winslet), a helyi lap újságírója azonnal lecsap a témára. Ám sokkal többet kap, mint egy interjút: feladatot. A halálraítélt ugyanis elmeséli neki egész életét - és részletesen vall arról az összeesküvésről, amelynek következtében most halálba küldik. Bitsey úgy érzi, egy ártatlan ember élete múlik rajta, és elhatározza, hogy David Gale instrukciói alapján elkapja és leleplezi az igazi gyilkost. Ha szerencséje van, még azelőtt, mielőtt a professzort a kivégzőkamrába vezetik.

2003

Holtbiztos tipp

Holtbiztos tipp 1988

6.30

Egy drogfüggő rocksztár, halála utáni nyomozás során különös, morbid szerencsejátékra derül fény, mely felütötte a fejét San Francisco utcáin. A játék lényege, hogy nyolc híresség nevét felírják egy listára, és arra lehet fogadásokat kötni, hogy a listáról kit gyilkolnak meg először. Ugyanezen a listán szerepel annak az angol rendezőnek a neve is, aki a meggyilkolt zenésszel halála előtt videoklipet forgatott, és a bizonyítékok többsége az ő bűnösségére utal. Ám Harry úgy véli, a dolog nem lehet ilyen egyszerű. Sajátos módszereivel veti bele magát a nyomozásba, melynek a tétje hamarosan megváltozik számára: kiderül ugyanis, hogy az ő neve is felkerült a listára.

1988

Megszólít az éjszaka

Megszólít az éjszaka 2002

6.20

Egy nyugat-virginiai kisvárosban éjszakánként szárnyas teremtmények jelennek meg a házak között. John Klein (Richard Gere), a feleségét gyászoló újságíró a helyszínre utazik, ahol megdöbbenve tapasztalja, hogy a teremtmények épp olyanok, mint azok a fura lények, akiket Klein haldokló felesége rajzolgatott. A környékbeliek azt állítják, hogy õk jól ismerik a férfit. A tér átalakul, Klein váratlanul egy idegen kisvárosban találja magát, melynek folyója fölött különös fény ragyog, lakói pedig ugyanazt álmodják: éjszakánként egy közeledõ szárnyas lényt látnak maguk elõtt.

2002

Oltári nő

Oltári nő 1999

6.11

Ike Graham az a fajta újságíró, aki mindig az utolsó percben írja meg a leadandó cikket. Egy nap, éppen sztori híján késlekedik, amikor egy bárban egy részeg idegen mesél neki Maggie Carpenterről, aki mindig elmenekül az oltár elől. Ike, aki egyébként sincs túl jó véleménnyel a nőkről, gúnyos hangú cikket ír az ismeretlen Maggie-ről anélkül, hogy utánamenne a hírek valódiságának. Másnap kirúgják a munkahelyéről, mert túl messzire ment, és meghamisította a valóságot. Ike-nak egyetlen esélye marad: lemenni a kisvárosba, és megírni a valóságot Maggie-ről, akinek negyedik esküvői kísérlete közeleg. Hamarosan kiderül azonban, hogy az egész falu Maggie újabb menekülését várja, és ez már egy cseppet sem tetszik Ike-nak.

1999

Philadelphiai történet

Philadelphiai történet 1940

7.60

Az iróniával átszőtt történet az amerikai pénzarisztokrácia birodalmába kalauzolja el a nézőket. A felső tízezer köreihez tartozó család elkényeztetett lánya a napilapok és a bulvársajtó állandó botrányhősnője. Viharos válása után most újabb esküvőre készülődik, csakhogy az ex-férj felbukkanása alaposan feldúlja a tervezett menetrendet.

1940

Ez történt egy éjszaka

Ez történt egy éjszaka 1934

7.80

Ellen Andrews, a milliomoslány megszökik apjától, aki nem engedélyezi házasságát egy pilótával. A buszon találkozik az éppen elbocsátott riporterrel, Peter Warne-nal, aki - miután felismerte - megszökteti, hogy ezzel szenzációs sztorira tegyen szert. Szökés közben lassan feltámadnak egymás iránti érzéseik, a végül sokféle bonyodalom legyőzése után egymáséi lesznek.

1934

A bambanő

A bambanő 1999

6.20

Az élet egy végtelennek tűnő röpdolgozat. Josie Geller (Drew Barrymore) végre megtalálta a kiugrási lehetőséget: a legnagyobb chicagói napilapnál újságíró. Főnöke fiatal korára való tekintettel őt bízza meg a mai középiskolások életéről szóló cikk írásával. Josie a legjobb oknyomozó technikát választja, beépül a gimisek közé. A magabiztos zsurnaliszta hirtelen mintha visszatérne saját nyomasztó diákéveibe, amikor kigúnyolták és kirekesztették. Most sem könnyebb a dolga a szép, de korlátolt lányokkal és a válogatós fiúkkal. Ráadásul szerelmes lesz a tanárba, akit le kellene lepleznie írásával.

1999

A dolgok állása

A dolgok állása 2009

6.80

Stephen Collins képviselőben sokan a jövő amerikai elnökét látják. A politikus szépen ívelő karrierjét azonban beárnyékolja asszisztensnőjének (egyben szeretőjének) halála, a nő gyilkosság áldozata lesz. Közben Cal McAffrey, a Washington Globe dörzsölt riportere egy gyilkosság ügyében nyomoz. Az újság zöldfülű bloggere, Della Frye az első, aki felfigyel a látszólag egymástól független két eset közötti kapocsra. Miközben közösen próbálnak utánajárni a dolognak, Cal egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen Collins régi barátja. Az ügy azonban alapjaiban rengetheti meg az országot.

2009

Hellraiser 3. - Pokol a földön

Hellraiser 3. - Pokol a földön 1992

5.67

J.P. a nightclub tulajdonos, egy művészeti galériában egy bizarr oszlopot vásárol. Tudtán kívül a pokol kapuja került a birtokába. Az oszlophoz van erősítve a mágikus puzzle doboz és az oszlop belsejében a Cenobiták mindenható ura Pinhead várja, hogy életre keljen. Ám ehhez vérre van szüksége. A Cenobiták, akik az örökké tartó öröm tökéletes csábítását ajánlják, de szörnyű fájdalmat adnak helyette. A könyörtelen Cenobita Pinhead J.P.-t használja fel, hogy kiszabadulhasson oszlopbörtönéből. Eljött az ő idejük! Telhetetlen mohó éhségüket már nem elégíti ki néhány gyenge lélek reszkető húsa, többet akarnak. Egy fiatal hírszerkesztőnő lesz a titok egyedüli tudója.

1992

Telecat

Telecat 1983

7.20

Created by French surrealist artist Roland Topor and director Henri Xhonneux, Telecat is a news show parody hosted by a tomcat named Groucha (who always had his arm in plaster) and an ostrich named Lola. It featured a variety of sentient objects and revolved around the idea that the real-life elementary particles known as gluons were “the souls of objects”.

1983

Uppdrag granskning

Uppdrag granskning 2001

6.80

Swedish investigative journalism series known for the use of concealed cameras and microphones.

2001

Scoop

Scoop 1992

7.00

Follow both the professional and personal lives of reporters working for The Express, a daily Montréal Newspaper.

1992

Dateline: Unforgettable

Dateline: Unforgettable 2021

7.00

A series of reports chosen by "Dateline" correspondents that answers the question they most often get asked — what their most memorable story is and why.

2021

Grotesquerie

Grotesquerie 2024

7.30

A series of heinous crimes have unsettled a small community, and Detective Lois Tryon feels they are eerily personal, as if someone—or something—is taunting her.

2024

Record of Youth

Record of Youth 2020

8.10

In a cutthroat world where the life you’re born into decides your success, three aspiring youths are determined to change that perception as they fight for their dreams.

2020

The Hour

The Hour 2011

7.50

A behind-the-scenes drama and espionage thriller in Cold War-era England that centers on a journalist, a producer, and an anchorman for an investigative news programme.

2011

Strangers from Hell

Strangers from Hell 2019

8.05

Unpleasant events disturb the life of an aspiring crime fiction writer when he becomes a resident of an apartment building teeming with shady neighbors.

2019

Hilda Furacão

Hilda Furacão 1998

8.10

After stirring society by leaving her groom at the alter and going directly to a prostitution house, a young model becomes the city's most famous harlot, known as "Hilda the Hurricane", in the 50's Brazil. She could do fine if it wasn't for Malthus, a young novice said to be a saint, for whom she falls in love. However, the boy is kept under the strict, severe doctrine of Father Nelson, a conservative priest intolerant even to every minor sin. Things start getting harder when Roberto, Malthus' old friend and a communist reporter (the actual author of the story), tries to interview Hilda and disclosure the real reasons behind her radical change of mind. In the meantime, the middle-classes are terrified by the "leftist threat" in Brazilian politics.

1998

Sharp Objects

Sharp Objects 2018

7.70

Reporter Camille Preaker confronts the psychological demons from her past when she returns to her hometown to investigate the murders of two young girls.

2018

Adamas

Adamas 2022

6.60

Twin brothers Woo-sin and Soo-hyun lose their father in a murder case. Twenty-two years later, the brothers seek to clear their father's name.

2022

Healer

Healer 2014

8.30

A star reporter, a second-rate journalist and a man by the code name "Healer" are brought together by a long-buried incident that hides dark truths.

2014

Dear Children

Dear Children 2021

1

In the 1980s, the Mu siblings chase their dreams amid a rapidly changing world. As they navigate careers in education, industry, journalism, and the arts, they face challenges, ethical dilemmas, and family conflicts. Over the years, their ambitions drive innovation, justice, and reconciliation, shaping their futures and the lives of those around them.

2021

Hot Shots

Hot Shots 1986

5.00

Hot Shots was a short-lived Canadian television drama series, which aired on CBS in the United States in 1986, and CTV in Canada in 1987. The series, produced by CTV for the CBS Late Night block of crime drama series, starred Dorothy Parke and Booth Savage as Amanda Reed and Jake West, crime journalists for the tabloid magazine Crime World. The cast also included Paul Burke, Clark Johnson, Heather Smith and Mung Ling. Only twelve episodes of the show were produced. Its producers went on to create Diamonds the following year.

1986

The Missing

The Missing 2014

7.13

A gripping anthological relationship thriller series exploring the emotional fallout of a child's abduction not only on the family but on the wider community, told over two time frames.

2014

My Favorite Martian

My Favorite Martian 1963

5.93

Newspaper reporter Tim O'Hara finds a crashed alien spaceship that contains one live alien. Not wanting to be discovered by the authorities, the Martian assumes the identity of Tim's Uncle Martin and begins to repair his spaceship so that he can return to Mars.

1963

Answer for Heaven

Answer for Heaven 2019

6.70

A righteous fallen angel must work with a rating-obsessed reporter to investigate crimes as journalists in a highly competitive newsroom.

2019

Strange Heroes

Strange Heroes 2009

6.50

Passionate reporters working for a third-rate newspaper fight against corruption and inequality.

2009

All of Us

All of Us 2003

7.34

Robert James, an entertainment reporter for a local Los Angeles television station, is handsome, smart and thoroughly modern in his thinking. Recently divorced from the somewhat self-absorbed Neesee, the mother of their endearing 6-year-old son, Robert refuses to buy into the old stereotype that being divorced means you can't get along with the ex.

2003

Stay Close

Stay Close 2021

7.00

When Carlton Flynn vanishes 17 years to the night after Stewart Green did, it sets off a chain reaction in the lives of people connected to both men.

2021