Kulcsszó Argentina
Messi 2014
Szemekbe zárt titkok 2009
Benjamin, egy nyugdíjba vonult törvényszéki alkalmazott úgy dönt, hogy könyvet ír egy régi megerőszakolással egybekötött gyilkossági ügyről, amit véleménye szerint rosszul oldott meg a rendőrség. Ettől a regénytől azt reméli, hogy lezárhatja múltja megoldatlan gyilkossági ügyeit, és egykori viszonzatlan szerelmére a felettese iránt is gyógyírt keres - életének e két fontos szála már évtizedek óta elvarratlanok. Megnyitja hát a már lezárt aktákat, és nyomozni kezd a zavaros és rémísztő ügyben.
Édeskettes 1997
Igazi, átütő erejű Wong Kar-wai klasszikus, amiben minden benne van, amit e rendezőben szeretünk, és ezt így látták a filmkritikusok is 1997-ben, Cannes-ban. Yiu-fai (Tony Leung) és barátja Po-wing (Leslie Cheung) idillinek ugyan nem mondható, de igazi házastársi viszonyhoz hasonlító homoszexuális kapcsolatban élnek egymással. A történet Argentínában játszódik és maga a sztori igazából nem túl erős, de ez így is van jól. Wong szerint egy filmben nem feltétlenül a történetre kell koncentrálni, sokkal fontosabbak a benne szereplő karakterek, és e tézisét gyönyörűen alkalmazza is.
A misszió 1986
1750-ben járunk a mai Argentína és Paraguay területén, ahol a guarani indiánok élnek. A törzs kegyetlenségéről és primitív életviteléről híres. A guarani törzs földjére érkező jezsuita szerzetes lassan elnyeri a helyiek bizalmát, akik közül egyre többen megtérnek. Munkáját a kegyetlen rabszolgavadász, Mendoza kapitány segíti. A missziót azonban a portugálok fenyegetik, akik a terület fölött át akarják venni a hatalmat. Az indiánok és a hittérítők közös erővel szállnak szembe velük.
Che Guevara: A motoros naplója 2004
Ernesto Guevara 23 éves orvostanhallgató, a 29 éves Alberto Granado biokémikus. A romantikus kalandokat kedvelő barátok egy rozoga Norton 500-assal hagyják el Buenos Airest. Bár nyolc hónapos utazásuk során a motor cserbenhagyja őket, nem adják fel - stoppolnak, és folytatják az útjukat. Az emberek révén, akikkel útközben találkoznak, más szemmel kezdik látni Latin-Amerikát, a változatos tájak is átformálják véleményüket a kontinensről. Eljutnak Machu Picchuba, ahol a hatalmas romok és az inka örökség rendkívüli jelentősége mély benyomást gyakorol rájuk. Amikor Peruba érkeznek, egy Amazonas-menti lepratelepre, mindketten megkérdőjelezik annak a fejlődő gazdasági rendszernek az értékét, amely olyan sokak számára sem jelent semmi haladást. A telepen szerzett tapasztalataik következtében etikai és politikai nézeteik is gyökerestől megváltoznak, ami erőteljesen meghatározza majd további életútjukat.
A végső hadművelet 2018
A film a történelem egyik legmerészebb katonai akciójának kulisszái mögé ad betekintést. 15 évvel a második világháború után egy izraeli titkos alakulat Argentinába utazik Peter Malkin (Isaac) vezetésével, hogy elfogják Hitler egykori jobbkezét, Adolf Eichmannt, a Holokauszt egyik kitervelőjét és operatív személyét, aki Ricardo Kelment álnéven éli életét családja körében. Az akció célja, hogy megszöktessék Eichmannt az országból, és bíróság elé állítsák Izraelben.
A szöszi 2019
Juan és Gabriel kollégák egy asztalosműhelyben. Gabónak szállás kell, ezért Juan felajánlja, hogy mivel felszabadult egy szoba a lakásában, költözzön hozzá. Mint kiderül, nem önzetlenül teszi, hisz el akarja csábítani a szőke férfit. Gabo pedig annyira félénk, szótlan, naiv és befolyásolható - a nagy-nagy szeretetéhségéről nem is beszélve -, hogy az amúgy nőcsábász, de nyilván kíváncsi Juannak "könnyű prédát" jelent. Titkos viszonyt kezdenek, jóllehet, az egyik kollégája által Néma Levinek csúfolt szöszinek van egy kislánya, akit egyedül nevel.
Aterrados 2018
Argentína, 1985 2022
Egy ügyvédekből álló csapat az 1980-as években Argentína véres katonai diktatúrájának vezetőivel veszi fel a harcot az esélytelenek ellen, és versenyt fut az idővel.
Gilda 1946
Aura 2005
Espinoza félénk állatkitömő, akinek titkos vágya, hogy végrehajtson egy tökéletes rablást. Első vadászata alkalmával a patagóniai erdők csendjében álmai valóra válnak: véletlenül megöl egy bűnözőt, és ezzel ölébe pottyan egy kaszinó kifosztásának tökéletesen kidolgozott terve. Az újfajta szabályok és az erőszak bonyolult világában tapasztalatok hiányában Espinoza komoly veszélybe kerül. Ráadásul nehezíti helyzetét betegsége, az epilepszia. Minden egyes roham előtt megszállja őt az "aura": a zűrzavar és a megvilágosodás paradox pillanata, amikor a múlt és a jövő összemosódik. A rohamok váratlanul törnek rá, amikor a legkevésbé számít rá, amikor a leginkább szüksége lenne a józan eszére.
A Vaslady 2011
Margaret Thatcher hosszú idő után úgy dönt, megszabadul néhai férje ruháitól. Fontos nap ez számára, és miközben a ruhákat válogatja, megrohanják az emlékek. A konzervatívok jelöltjeként 1959-ben jutott be az alsóházba. 1970-ben oktatásért és tudományért felelős miniszter lett Edward Heath kormányában. Öt évvel később már ő vezeti a Konzervatív Pártot. A kommunizmus elleni határozott kiállása miatt ekkortájt kezdik Vasladyként emlegetni. Azután 1979-ben győzelemre vezeti a konzervatívokat a választásokon és ő lesz Nagy-Britannia első női miniszterelnöke.
La Ciénaga 2001
Isten haragja 2022
Luciana belemerül a rokonai rejtélyes halálesetének vizsgálatába. Egyre erősödik a gyanúja, hogy a felelős egy rejtélyes író, az egykori főnöke.
A kegyelem 2018
A film Donald Crowhurst hihetetlen története: egy amatőr és teljesen felkészületlen, ám igen eltökélt hajósé, aki a brit Sunday Times által meghirdetett, 1968-as Golden Globe Race-en versenyen vett részt abban a reményben, hogy ő lesz a legelső ember, aki megállás nélkül hajózza körbe egyedül a Földet. A Teignmouth Electron nevű, még nem teljesen elkészült trimaránján vágott neki habozás nélkül a fél évre szóló kalandnak; otthon felesége és gyermekei várták vissza, házának és vállalkozásának további megléte pedig pedig a versenyen elért eredményének függvénye....
A fekete angyal 2018
Carlitos egy tizenhét éves, angyalarcú kamaszfiú, akinek ellenállhatatlan szépsége és laza stílusa mindenki számára vonzóvá teszi. Ám az angyali arc mögött egy igazi bűnöző rejtőzik...
A klán 2015
Az igaz történeten alapuló filmdráma a Puccio dinasztia életét mutatja be. A család nevéhez számos emberrablási eset és gyilkosság köthető, a múlt század nyolcvanas éveiben.
Violetta 2012
A musically talented teenager returns to her native Buenos Aires with her father, Herman, after living in Europe for several years, navigating the trials and tribulations of growing up.
El Tigre Veron 2019
Miguel "The Tiger" Verón, a union leader from meat sector, has to risk everything against his employers and enemies from justice.
Living Dances 2020
Around the province of Córdoba and surrounding areas, Emiliano Zerbini will inquire about the value of keeping the native dances alive.
Cybersix 1999
In the dark megalopolis of Méridiana, the silhouette of a mysterious character named Cybersix emerges, having escaped her creator, Doctor Von Reichter. By day, Cybersix, who adopted the male identity of Adrian Seidelman, is a literature teacher in a local high school and, by night, she 'transforms' back into Cybersix to fight Von Reichter's abominable creations and foil his plans. Soon, she's aided by her surviving brother, now named Data 7, a black bioroid panther.
Joel & Nish Vs The World 2017
Best friends Joel Dommett and Nish Kumar travel to locations across the globe to immerse themselves in the lives of the toughest, strongest, fittest people in the world.
Letter to Eva 2013
Juana Doña, a communist woman; Carmen Polo, dictator Franco's wife; and Eva Duarte, President Perón's wife, the first lady of Argentina, the idolized Evita, crisscross their lives during Evita's official visit to Spain, an autarchic country isolated from the world, in June 1947. Behind the pomp of reception there is a pharaonic preparation, hidden businesses, battles in the Caudillo's court and the possibility of saving a human life.
Apache: The Life of Carlos Tevez 2019
This gritty dramatization of the life of Carlos Tevez shows his rise to soccer stardom amid the harrowing conditions in Argentina's Fuerte Apache.
El pacto 2011
Artífices 2022
Where does the impulse that leads us to create come from and how does it transform us? At what point does the artist begin to be built by the object he creates? Six artisans from Buenos Aires today take us to know the depths of their trades, seeking to vindicate the importance of the circularity of their production, mutual aid, the transmission of knowledge and the value of the manual tradition that they carry on.
El pulpo negro 1985
El Donante 2012
Cromo 2015
A scientist dies in mysterious circumstances while performing an investigation into a tannery in Corrientes. Her husband and his best friend (who was a lover of women) travel to the place to discover what had happened, and end up getting into an issue that threatens their lives.
Los Únicos 2011
Los únicos is an Argentine superhero live-action television series aired by El Trece in the prime time. The "uniques" are a superhero team working as a covert operation unit.
Monte 2023
A Rooster for Esculapio 2017
A young working-class man comes from Misiones (an Argentinian province) to Buenos Aires, with a fighting rooster, looking for his brother, and gets involved with low life characters, who introduce him to a world of crime.
Catfight 2003
Tells the story of four prostitutes and their madama (pimp). Each with a different story.
Carinhoso 1973
Cecília is in love with Eduardo, a millionaire who doesn't care about their relationship. Ready for a new direction in life, she ends the relationship and goes to work as a flight attendant in New York. Later, she returns to win back her love, but things are not the same anymore.
Cazados 2015
The story of Mariano, a former footballer, now technical director, who has achieved fame and money. Mariano is a widower and father of three children. Despite the loss of his wife, his life went on happily until he received an unexpected turn: he learned that he was terminally ill. According to the doctors, his life expectancy can be extended to six months, and in view of this scenario, based on the law of equal marriage, he decides to offer marriage to Eugenio, his best friend, so that he can take care of his children, once that he is gone.
Traveler 2019
Two men go backpacking to Cuba, the country full of their unique charms. For two weeks, they enjoy Che Guevara’s revolution of freedom, the exciting melody of Buena Vista Social Club, splendid old cars, and refreshment from Mojito. They find lodging by walking around, think about places to eat, sleep, and what to wear. Bargaining happens everywhere. They throw themselves into the unpredictable moments. Here are the two confused tourists with a backpack. Their travel starts now.