Hajlakk

Hajlakk 2007

6.70

A rock'n' roll örök. Az igazi slágerekre mindig lehet táncolni. Ebben hisz Tracy Turnblad is, aki már nagy lány, nagy hajjal és nagy szívvel, és akinek egyetlen szenvedélye van: a tánc. Egyetlen vágya pedig az, hogy felléphessen a Corny Collins Show-ban, Baltimore legmenőbb zenés-táncos tévéműsorában. Tökéletes is volna rá, csak van egy kis baj vele. Tracy nagy. Kövér - emiatt nincsenek haverjai, és emiatt érzi úgy, hogy nincs esélye az első áttörésre. Amikor viszont mégis sikerül bekerülnie a műsorba, újabb bajok várnak rá. Ugyanis a Show korábbi sztárja vissza akarja szerezni elveszített babérjait. Úgy érzi, a táncparkett neki jár, és mindenre hajlandó, hogy visszahódítsa. És közben csak szó, szól a rock'n'roll.

2007

Nő az ablakban

Nő az ablakban 2021

6.00

Az agorafóbiás gyermekpszichológus, Anna Fox lakása ablakából kémleli a környéket. Egy nap betoppan hozzá szemközti szomszédja, akivel hamar összebarátkozik. A nő azonban rövidesen eltűnik, Anna pedig bűntényre gyanakszik. Amit látott, és amit sejt, fenekestül felforgatja amúgy is korlátok közé szorult életét.

2021

Kimi

Kimi 2022

6.22

Egy agorafóbiás seattle-i műszaki dolgozó bűntényre utaló bizonyítékot fedez fel, és egy hatalmas összeesküvés kellős közepébe csöppen.

2022

Hotel Artemis - A bűn szállodája

Hotel Artemis - A bűn szállodája 2018

6.00

A nem túl távoli jövőben egy ápolónő egy földalatti kórházat üzemeltet Los Angeles legveszedelmesebb bűnözői számára. Egy napon felfedezi, hogy a betegek egyike azért érkezett, hogy meggyilkoljon egy másikat.

2018

Hová tűntél, Bernadette?

Hová tűntél, Bernadette? 2019

6.60

Bernadette Foxnak mindene megvan, amit nő kívánhat: egy gyönyörű otthon Seattle városában, egy sikeres és szerető férj, valamint egy ragyogó, tehetséges tinédzser lány, Bee, aki bentlakásos iskolába jár. Úgy tűnik azonban, hogy valami mégis hiányzik az asszony életéből. Amikor Bernadette váratlanul, nyom nélkül eltűnik, Bee minden követ megmozgat, hogy megtalálja.

2019

Kilépni tilos

Kilépni tilos 2013

6.06

2013. Titokzatos járvány tör az emberiségre. Az utcák kihaltak, mindenki az épületekben és a föld alatt bujkál. Sokan próbálnak eljutni szeretteikhez, köztük Marc és Enrique is. A munkahelyi ellenségeskedést félredobva össze kell fogjanak, ha el akarnak jutni úti céljukhoz. Ami nem könnyű...

2013

Intruders

Intruders 2015

5.90

Anna agoraphobiában szenved, így amikor három elvetemült bűnöző betör a házába, teljesen ledermed és természetesen képtelen rászánni magát a menekülésre, ám amit a behatolók nem vesznek észre az, hogy az agoraphobia nem az egyetlen pszichózis Anna életében...

2015

Citadella

Citadella 2012

5.36

Edenstown lepusztult külvárosa vet sötét árnyat Tommy Cowley életére. Itt ejtette csapdába a férfit saját agorafóbiája, miután tanúja volt a feleségét ért halálos támadásnak, és most őt magát terrorizálja egy rejtélyes, elvadult gyerekekből álló banda, akiknek, úgy tűnik, újszülött kislányára fáj a foguk. Egy megértő nővér segítsége és egy igazságosztó pap befolyása közt őrlődve Tommy végül megérti, hogy ahhoz, hogy végre legyőzze félelmeit, szembe kell néznie múltjának démonaival, és be kell lépnie arra a helyre, amelytől a legjobban retteg - a Citadella néven ismert elhagyatott toronyházba. Egyszerre félelmetes és lenyűgöző, a Citadella erőteljes és érett darabja a nagyvárosi horror műfajának.

2012

A sötétség titkai - Hús és vér

A sötétség titkai - Hús és vér 2018

6.90

Kimberly, az agorafóbiában szenvedő tinédzser, anyja megoldatlan gyilkossága óta nem hagyta el a házat. A Hálaadás előestéjén azonban kezdi úgy érezni nincs otthon biztonságban apjával.

2018

Búvóhely

Búvóhely 1981

5.32

Egy író klausztrofóbiában szenved a bérelt házában, ezáltal nem tud az írásra koncentrálni. A ház sötét múltjáról fogalma sincs, ezért nem is tudja, hogy a ház egykoron bordélyházként üzemelt, és a halott prostituáltak szellemei azóta is ott kísértenek...

1981

Amerikai gólyahír

Amerikai gólyahír 2009

5.40

A kaliforniai sivatag közepén porosodó Blythe városában élő excentrikus Ethant semmi más nem érdekli, csak a kertje. Csakhogy mindemellett heroinfüggő is, és mivel mindkettő költséges hobbi, ezért Ethan mindent megtesz azért, hogy megnyerje "Az év kertje" 10.000 dolláros fődíját. Úgy érzi, ez csak úgy sikerülhet, ha amerikai kankalint növeszt, melyhez csöppet sem ideálisak a körülmények. Miközben a hullámok összecsapni látszanak a feje felett, az egyre kétségbeesettebb férfi megismerkedik Georgia-val, a gyönyörű fiatal lánnyal, és hirtelenjében mindent új színben kezd el látni.

2009

Game On

Game On 1995

7.24

Following the lives of three 20-somethings sharing a flat in Battersea. They're young, bright and sexy - so why aren't they having a good time ? Join Matthew (the agoraphobic, self-obsessed, macho man); Martin (the wimpish, sex-starved underdog) and Mandy (the gorgeous blonde, who always ends up with the wrong men), in this outrageously funny flat-share comedy that is anything but politically correct.

1995

Panhandle

Panhandle 2022

7.24

Since personal tragedy struck five years ago, loquacious, eccentric Bell Prescott hasn't left the rambling property on the Apalachicola River that he shares with his mother.

2022